Ashtanga Jóga Budapest

Intenzív ashtanga jóga tanárképző workshop - Andrea Lutz

2011-07-14T09:19:00.000-07:00

2011 október 28. - november 1.

Öt nap, péntektől keddig, 9-tól 11 és 12-től 15 óráig

Az intenzív tanárképző kurzusra minden haladó és kezdő jóga tanár jelentkezhet, akárcsak a hosszú évek óta gyakorló, haladó astangik, akik szeretnék még jobban elmélyíteni eddigi ismereteiket. A kurzus nemcsak a tradicionális astanga jóga megértését és a tanítását segíti, hanem a saját gyakorlásunkat is. A részvételhez legalább két éve tartó, rendszeres astanga gyakorlás szükséges.

A képzés fókusza a Mysora-óra keretében tartott egyénre szabott oktatás, amelynek a célja, hogy a tanárok elsajátítsák, hogyan kell astangát oktatni úgy, hogy az figyelembe vegye minden gyakorló egyéni problémáit. A módszer lényege, hogy korra való tekintet és előzetes tudás nélkül mindenki biztonságosan sajátíthassa el az astanga gyakorlását.

A képzés felépítése:

Jógagyakorlás:

- Saját gyakorlás átbeszélése és javítása (egy vezetett és négy Mysore-óra keretében)
- Légzésgyakorlatok és meditáció
- Yin-jóga – regeneráló jóga

Tanítási technika

- Igazítások az első sorozatban
- Bandák, Udzsáj-légzés, Dristi
- Mysore-stílus kezdőknek és haladóknak
- Hogyan változtassunk a gyakorlásunkon, ha lesérülünk

„Az érintés művészete” – igazítások

A képzésben kiemelt szerepet kap, hogyan igazítsunk biztonságosan és hogyan értelmezzük a test jelzéseit

- Különböző igazítások az első sorozat egyes ászanáihoz
- Az egyes ászanák lényegének megértése a hatékony igazításokhoz
- Alapfokú jógaanatómia, hogy képesek legyünk pontosan igazítani
- Az energiablokkok felismerése és feloldása
- Igazítások már meglévő sérülések esetében

Továbbá:
Beszélgetések az astanga jóga filozófiájáról és metodológiájáról.

Andrea Lutz

Andrea 1986 óta foglalkozik a jóga különböző fajtáival. Több éves Shivananda és Iyengar gyakorlás után 1997-ben kezdte el napi szinten gyakorolni az astangát. Miután teljesen beleszeretett, számos nemzetközi hírű, elismert astanga jógaoktatónál tanult, hogy ő is taníthassa. Manju P. Jois és Nancy Gilgoff tették rá a legnagyobb hatást, bárhol is tartanak workshopot a nagyvilágban, Andrea mindig ott van velük. Az utóbbi években pedig mint asszisztens is segíti Nancy és Manju workshopjait szerte a nagyvilágban. 1995 óta tanít jógát, és jelenleg a 2005-ben megnyitott Astanga Studio Berlin igazgatója.
Andrea elmélyült tudását segíti az is, hogy nemcsak a jóga területén szerzett nagy tapasztalatot, hanem foglalkozott fizikoterápiával, tánccal és body work-el is (a konceptuális művészet egy sajátos kifejezési formája, az elnevezés az élő test szerepére utal a performance-ban). Andreáról, az astangáról és a Berlin Ashtanga Studio a következő linkre kattintva olvashatsz még többet: www.ashtangastudio.de

Jelentkezés:

Csak az egész kurzusra lehet jelentkezni.
A kurzus ára 250 Euro.
Jelentkezni október 1-ig lehet, előleg befizetésével (a tandíj 50 %-a).
Személyesen a Batthyány utcában, átutalással a következő számlaszámra:
Poroszlai Eszter
Budapest Bank> 10103874-35012900-01002001
A megjegyzés rovatba írjátok be> "Andrea Lutz workshop2011"

További információ: Poroszlai Eszter
poroszlaieszter@gmail.com
06302019462

Andrea Lutz astanga yoga intensive teacher training workshop

2011-07-14T09:16:00.000-07:00

Budapest, October 28. - November 1.

5 days- Friday to Tuesday: 9-11 and 12-15

This advanced training course is offered to all Yoga teachers and Yoga teacher trainees. Advanced long-time practitioners without teaching ambitions are also welcome to participate in order to get a deeper insight into the practice of Ashtanga Yoga. This course is designed to support your own practice and the understanding of traditional Ashtanga Yoga as well as your teaching activity. To participate you should have a regular practice of the primary series for at least two years.
This training focuses on teaching Ashtanga Yoga on an individual “one-on-one” basis within a group setting (Mysore style). The aim is to deliver a Yoga practice that corresponds individually to each student. It is the method to ensure that everyone learns Ashtanga Yoga in a safe way, regardless of age and previous
knowledge.

Main focuses of the training:

Yoga Practice
• Bringing forward and supporting your personal practice (one led class and 4
mysore classes)
• Breathing exersises and Meditation
• Yin Yoga – restorative Yoga

Teaching technique
• alignment of the Asanas of the Primary Series
• working with Bandhas, Ujjayi breath and Drishtis
• Mysore style for beginners and advanced students
• how to change the practice in case of injuries

Adjustments training "the art of touch"
Learning how to give safe and helpful adjustments and how to "read" the body
will be a key area of focus in the training.
• different adjustments for each Asana of the Primary Series
• Understanding the "essence of the Asanas" in order to be able to give effective
adjustments
• Basic Yoga Anatomy, to give precise adjustments
• Recognizing blocked energy and supporting its release
• Adjustments in cases of pre-existing injuries

As well we will have discussions concerning the philosophie and methodology of Ashtanga Yoga.

About Andrea:

Andrea Lutz has been practicing Yoga since 1986 and has been teaching since 1995. For more then a decade she has been focusing her practice and teaching on traditional Ashtanga Yoga. She is known for her well-grounded Yoga lessons and her precise and in-depth adjustments. She has been authorised by Manju P. Jois to teach the first and intermediate series of Ashtanga Yoga.

In recent years she has been practicing and studied with Manju P. Jois and Nancy Gilgoff in several workshops, teacher trainings and on long study visits in Maui/Hawaii, where she is travelling annual to learn from Nancy and to deepen her own practice. To extend her knowledge in Ashtanga Yoga she has completed
trainings with John Scott, Dena Kingsberg, Dona Hollemann, David Swenson, to name but a few prominent teachers. She possesses extensive and sound background knowledge of alternative medicine, physiotherapy, and contemporary dance as well as different methods of bodywork therapy. She has been teaching Ashtanga Yoga since 2000 and established her own Ashtanga Yoga School in 2005 in Berlin. She is leading teachers trainings as well as Retreats and Workshops all over Europe. more info: www.ashtangastudio.de

Application:

It is possible to apply just for the whole workshop (5 days)
The price of the course is 25O Euros.
Application is possible until October 1. 2O11. with the payment of 5O % of the price on the following bank account:
Poroszlai Eszter
Budapest Bank
HU-95-10103874-35012900-01002001
Swift code: BUDAHUHB
Please write at the note: "Andrea Lutz workshop 2011"

Information: Poroszlai Eszter
poroszlaieszter@gmail.com
+36302019462

2011-04-27T14:53:00.000-07:00

Különleges tavaszi hét Eyal Chehanowskyval a Budapest Ashtanga Jóga Iskolában

Május 26-től Eyal Chehanowsky izraeli ashtanga tanár és mélymasszázs-terapeuta is részt vesz az óráinkon, a hét végén pedig workshopot tart.

Minden óra után, illetve a workshopon is lehetőség lesz egyéni konzultációra Eyállal.

Menetrend:

Május 26 – Csütörtök:

Reggel 8.00-11.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok

A kérdések és válaszok szekcióban mindenkinek lehetősége lesz egyénileg konzultálni Eyállala a saját gyakorlásáról, és feltenni neki bármilyen kérdést, amit szeretne (pl mit kezdjünk a túl nerev izmokkal, a jóga és a harcművészet, pranayama….stb. )

Este: 18.00 – 21.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok

Ár az egész napra: 20 euró

…………………………………………………………………………..

Május 27. - Péntek:

Reggel: 8.00-11.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok

Este: 18.00 – 21.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok

Ár az egész napra: 20 euró

…………………………………………………………………………………..

Május 28. - Szombat:

10.00 – 14.30:

Mysore-gyakorlás és a második sorozat részletes átbeszélése rávezető ászanákkal

Ár az egész napra: 20 euró

…………………………………………………………………………………………….

Május 29. - Vasárnap:

10.00 – 14.30:

Mysore-gyakorlás és igazítások (egy kis tanári tréning)

Ár az egész napra: 20 euró

A vasárnapi órák után kerti party Katinál Szentendrén

(aki nem kocsival jön, azt a többiek kiviszik)

……………………………………………………………..

Csütörtökön és pénteken a 20 euróért jöhetsz gyakoroloni reggel vagy este, és akár mindkét – a reggeli és az esti gyakorlást követő – konzultáción is részt vehetsz.

Jelentkezés a tavaszi hétre április 30-ig CSAK ELŐLEGGEL LEHETSÉGES a következő telefonszámokon: 20-956-1834, 20-519 5947

Eyal Chehanowsky Izrael egyik legismertebb jógatanára, a tel-avivi Lotus Yoga Iskola és Yoga Shala egyik alapítója, vezető oktatója. 1994-ben kezdett ashtangát gyakorolni, rá egy évre már Patthabi Joisnál tanul Mysore-ban. 1996-tól oktatja is az ashtangát nem csak Izraelben: folyamatosan járja a világot, workshopokat tart New Yorktól kezdve Görögországon és Londonon át Egyiptomig.

További információk Eyalról:

http://www.yogashala.co.il/

http://lotusyoga.co.il/

Special Spring Week with Eyal Chehanowsky

at Budapest Ashtanga Yoga School

From 26th May Israel’s most renowned ashtanga teacher Eyal Chehanowsky – who’s a Rolfing-therapist as well - is participating at our ashtanga classes and at the weekend he’s also giving a workshop.

After each class and during the workshop you will have the chance for an eye to eye discussion with Eyal who will give you personal advice on your ashtanga practice.

Schedule:

26^th May – Thursday:

Morning: 8-11: Mysore-practice+ Q&A

Every Q&A session will include personal consultations!

Evening: 18.00 – 21.00: Mysore-practice+ Q&A

Price for the whole day: 20 EUR

…………………………………………………………………………..

27^th May – Friday:

Morning: 8-11: Mysore-practice+ Q&A

Evening: 18.00 – 21.00: Mysore-practice + Q&A

Price for the whole day: 20 EUR

…………………………………………………………………………………..

28^th May – Saturday:

10.00 – 14.30:

Mysore-practice + second series in details and asanas that may help transit our practice to the 2^nd series

Price for the whole day: 20 EUR

…………………………………………………………………………………………….

29^th May – Sunday:

10.00 – 14.30:

Mysore-practice + some teacher training-like adjustments

Price for the whole day: 20 EUR

After the workshop garden party at Kati’s house in Szentendre

……………………………………………………………..

If you pay the 20 EUR for Thursday and Friday, you can practice either in the morning or in the evening and can participate in both Q&A sessions during the day (both in the morning and in the evening Q&A sessions).

Apply here:

20-956-1834

20-519 5947

Your application has to be reinforced by a deposit until 30^th April!

Eyal Chehanowsky is one of Israel’s most distinguished yoga teachers. He is the founder and chief instructor of Lotus Yoga and the Yoga Shala in Tel Aviv. He started to practice ashtanga in 1994. A year later he went to Mysore to learn from Patthabi Jois. He started to teach ashtanga in 1996 not only in Israel, but holding workshops from New York through London to Greece and Egypt.

Besides being a highly experienced ashtanga teacher, Eyal is a Rolfing therapist as well. Rolfing is also called deep massage. This method works with strong, intense pressing with the knees, elbow or the bones of the hand. The deep pressings affect the underlying tissues. The method could help to avoid abrasion, cure body deformations and correct posture problems. Eyal is synthesizing his massage therapist experience with his ashtanga teaching method.

Eyal Chehanowsky workshop

2010-10-06T12:23:00.000-07:00

Ismét workshop Eyal Chehanowskyval a Budapest Ashtanga Jóga Iskolában November 14-én (vasárnap)

Workshop with Eyal Chehanowsky at Budapest Ashtanga Yoga School on 14th November (Sunday)

Menetrend:
Schedule:
10.00 – 12.00: Mysore-gyakorlás, Kérdések&Válaszok Ár: 5000 HUF
10.00 – 12.00: Mysore-practice, Q&A; Price: 5000 HUF
17.00- 19.00: Második sorozat – vezetett óra, Kérdések&Válaszok Ár: 5000 HUF
17.00 – 19.00: Led class - Second-series, Q&A; Price: 5000 HUF

Jelentkezés November 5-ig:
Apply here until 5th November:
eva.kincsei@gmail.com
20/956-1834

Eyal Chehanowsky Izrael egyik legismertebb jógatanára, a tel-aviv-i Lotus Yoga Iskola és Yoga Shala egyik alapítója, vezető oktatója. 1994-ben kezdett ashtangát gyakorolni, rá egy évre már Patthabi Joisnál tanul Mysore-ban. 1996-tól oktatja is az ashtangát nem csak Izraelben: folyamatosan járja a világot, workshopokat tart New Yorktól kezdve Görögországon és Londonon át Egyiptomig.

A 14 éves ashtanga oktatói tapasztalata mellett Eyal képzett rolfing-terapeuta is.
A rolfing masszázst mélymasszázsnak is nevezik. Erős, intenzív nyomásokkal dolgozik: ujjal, könyökkel, vagy az összezárt kéz csontjaival. Ezek a nyomások a mélyebben levő szövetekre is hatással vannak, amit az izomrostok burkolnak. Ezzel a módszerrel megelőzhetőek a kopások, a mozgásszervi deformációk, és korrigálhatóak a testtartási problémák. Eyal mélymasszázs-terapeutai tapasztalatát is beépíti az ashtanga oktatásába.

Eyal Chehanowsky is one of Israel’s most distinguished yoga teachers. He is the founder and chief instructor of Lotus Yoga and the Yoga Shala in Israel. He started to practice ashtanga in 1994. A year later he went to Mysore to learn from Patthabi Jois. He started to teach ashtanga in 1996 not only in Israel, but holding workshops from New York through London to Greece and Egypt.

Besides being a highly experienced ashtanga teacher, Eyal is a Rolfing therapist as well. Rolfing is also called deep massage. This method works with strong, intense pressing with the knees, elbow or the bones of the hand. The deep pressings affect the underlying tissues. The method could help to avoid abrasion, cure body deformations and correct posture problems. Eyal is synthesizing his massage therapist experience with his ashtanga teaching method.

További információk Eyalról:

More on Eyal:

http://www.yogashala.co.il/

http://lotusyoga.co.il/

ANDREA LUTZ WORKSHOP 2010. OKTÓBER 29-31. BUDAPEST

2010-10-01T12:15:00.000-07:00

Andrea Lutz workshop 2010. október 29-31.

Astanga Jóga Iskola Budapest, Batthány utca 61.

Program / Schedule:

Okt. 29. Péntek/Friday: 16-18 vezetett 1.sorozat, 2. sorozat eleje
led Primary, beginning of Secondary

Okt 30. Szombat/Saturday: 10-12 Mysore
14-17 Tanári tréning 1.
Adjustment for teachers 1.

Okt 31. Vasárnap/Sunday: 10-12 Vezetett 2. sorozat
led Intermediate
14-17 Tanári tréning 2.
Adjustment for teachers 2.

Árak / Prices:

Gyakorlásra/for morning practice: 5000 Ft/alkalom/occasion
Tanári tréning/teacher training: 10.000 Ft/alkalom/occasion

Jelentkezés/application:

telefonon: 06-30-2019462
e-mailen:poroszlaieszter@gmail.com

előleg befizetésével október 15-ig.

Tréning tanároknak – “az érintés művészete”
Megfelelő és biztonságos igazításokat adni a gyakorlóknak már önmagában is művészet, de emellett rendszeres gyakorlást és helyes technikát igényel. Az intenzív tanári kurzus a biztonságos és hatékony igazításokra fókuszál:

megérteni az egyes ászanák lényegét, hogy hatékonyan tudjunk igazításokat adni
felismerni az energiablokkokat és a helyes igazítással segíteni a feloldásukat
elmélyíteni az egyes ászanákat az igazításokon keresztül
az igazításokkal rávezetni a gyakorlókat az ászanák lényegi mozzanataira
hogyan lehet segíteni a sérülésekkel, vagy különös testi adotsággal rendelkező gyakorlókat

A tanári tréninget azoknak ajánljuk, akik már több éve rendszeres ashtanga-gyakorlók, és érdeklődnek a tradicionális jógatanítás iránt

Adjustments training "the art of touch"
To give adjustments in a supportive and safe manner is an art for itself and requires regular practice and a good technique. This intensive training is focused on learning how to give safe and helpful adjustments as well as how to "read" the body. Focus in the workshop will be:

Understanding the "essence of the Asanas" in order to be able to give specific and effective adjustments
recognizing blocked energy and supporting its release
facilitating Asanas through adjustments
enabling the student to perform Asanas and/or to intensify them
helping the student through an adjustment to focus of key areas in the asana
learning to support a student in case of impairments or injuries.

This training is designed for people with an established practice of Ashtanga Yoga and with a serious interest in teaching traditional yoga.

Andrea Lutz
Andrea 1986 óta foglalkozik a jóga különböző fajtáival. Több éves Sivananda és Ilyengar gyakorlás után 1997-ben kezdte el napi szinten gyakorolni az ashtanga jógát . Miután teljesen beleszeretett, számos nemzetközi hírű, elismert ashtanga jógaoktatónál tanult, hogy ő is taníthasson. Manju P. Jois és Nancy Gilgoff tették rá a legnagyobb hatást, bárhol is tartanak workshopot a nagyvilágban, Andrea mindig ott van velük. Az utóbbi években pedig már mint asszisztens is segíti Nancy és Manju workshopjait szerte a nagyvilágban. 1995 óta tanít jógát, és jelenleg a 2005-ben megnyitott berlini Ashtanga Stúdió igazgatója.
Andrea elmélyült tudását segíti az is, hogy nem csak a jóga területén szerzett nagy tapasztalatot, hanem foglalkozott fizikoterápiával, tánccal és body work-el is (a konceptuáis művészet egy sajátos kifejezési formája, az elnevezés az élő test szerepére utal a performance-ban). Andreáról, az ashtangáról és a berlini Ashtanga Stúdióról a következő linkre kattintva olvashatsz még többet: http://www.ashtangastudio.de

Andrea has been practicing Yoga since 1986 and has been teaching since 1995. For the past 10 years she has been focusing her practice and teaching on traditional Ashtanga Yoga. She is known for her well-grounded Yoga lessons and her precise and in-depth adjustments. She is following the teaching of Manju P. Jois and Nancy Gilgoff, and has been authorised in 2009 by Manju P. Jois to teach first and intermediate series.
In recent years she has been practicing with and learning from them both on several workshops, teacher trainings and on long study visits in Maui/Hawaii, where she is travelling annual to learn from Nancy Gilgoff and to deepen her own practice.
She possesses extensive and sound background knowledge of alternative medicine, physiotherapy and different methods of bodywork therapy. She established her own Ashtanga Yoga School in 2005, where all students are being taught in the Mysore Style from the outset. www.ashtangastudio.de

Költözés és nyári szünet / Studio move and summer break

2010-07-29T13:17:00.000-07:00

A Budapesti Ashtanga Iskola hamarosan elköltözik. Amíg készül az új jógastúdió, rövid, pár hetes nyári szünet következik. Az Október 6. utcában augusztus 1-jétől már nem lesznek órák, az utolsó szombati közös gyakorlásra mindenkit szeretettel várunk!

A bérletek érvényességét természetesen a kieső időtartammal meghosszabítjuk.

Amint nyitásra kész az új terem, jelentkezünk!

The Budapest School of Ashtanga Yoga will shortly move to a new studio! We will have a short summer break until the new place is ready for classes. There will be no classes in Október 6. street from 1st August, the last (free) practice will be on Saturday.

The validity of pre-paid passes is of course extended appropriately.

Hope to see all of you again soon in our shiny new yoga studio!

Ashtanga workshop with Eyal Chehanowski, 17th, April, (Saturday)

2010-03-31T13:23:00.001-07:00

Ashtanga-workshop with Eyal Chehanowskí

17^th, April, (Saturday)

Eyal Chehanowsky is one of Israel’s most distinguished yoga teachers. He is the founder and chief instructor of Lotus Yoga and the Yoga Shala in Israel. He started to practice ashtanga in 1994. A year later he went to Mysore to learn from Patthabi Jois. He started to teach ashtanga in 1996 not only in Israel, but holding workshops from New York through London to Greece and Egypt.

More on Eyal:

http://www.yogashala.co.il/

http://lotusyoga.co.il/

Shedule of 17^th April, 2010 (Saturday)

9.00 – 11.00: first series

13.00 – 15.00: bandhas, breathing, technical adjustments (you can ask all your questions)

16.00 – 18.00: second series (first-series practitioners could also join)

Prices:

Each session is 6 000 HUF. If you’d like to join all the three session, then it costs 18 000 HUF. (Of course, participating in each session is not a necessity; you can come to any session you want)

Apply here:

Application deadline: 14th April
Call this number: 06/ 20-956-1834

You can apply to the workshop until there are free places as the number of people at each session is limited (Only 12 people could come to one class). If you’d like to apply, then you should pay a deposit, which is half of the total amount.

Ashtanga-workshop Eyal Chehanowsky ashtanga jóga tanárral és mélymasszázs-terapeutával április 17-én, szombaton

2010-03-30T15:01:00.000-07:00

Eyal Chehanowsky Izrael egyik legismertebb jógatanára, a tel-aviv-i Lotus Yoga Iskola és Yoga Shala egyik alapítója, vezető oktatója. 1994-ben kezdett ashtangát gyakorolni, rá egy évre már Patthabi Joisnál tanul Mysore-ban. 1996-tól oktatja is az ashtangát nem csak Izraelben: folyamatosan járja a világot, workshopokat tart New Yorktól kezdve Görögországon és Londonon át Egyiptomig.

A 14 éves ashtanga oktatói tapasztalata mellett Eyal képzett rolfing-terapeuta is.
A rolfing masszázst mélymasszázsnak is nevezik. Erős, intenzív nyomásokkal dolgozik: ujjal, könyökkel, vagy az összezárt kéz csontjaival. Ezek a nyomások a mélyebben levő szövetekre is hatással vannak, amit az izomrostok burkolnak. Ezzel a módszerrel megelőzhetőek a kopások, a mozgásszervi deformációk, és korrigálhatóak a testtartási problémák. Eyal mélymasszázs-terapeutai tapasztalatát is beépíti az ashtanga oktatásába.

További információk Eyalról:
http://www.yogashala.co.il/

http://lotusyoga.co.il/

A workshop menetrendje – 2010. április 17. szombat
9.00 – 11.00: első sorozat
13.00 – 15.00: bandhák, légzés, technikai pontosítások (itt mindent megkérdezhetsz)
16.00 – 18.00: második sorozat (csak első sorozatot gyakorlók is jöhetnek)

Árak:
Minden egyes alkalom 6 000 Ft. (Vagyis, ha mind a három gyakorláson részt veszel, az 18 ezer forint. De természetesen bármelyikre lehet jönni, nincs olyan, hogy muszáj mind a háromra.)

Jelentkezés:
Jelentkezési határidő: április 14-ig
a 06/ 20-956-1834-es telefonszámon, amíg a létszám be nem telik (max. 12-en férünk be egy foglalkozásra). A jelentkezéshez előleg befizetése szükséges: ahány foglalkozásra jönni szeretnél a háromból, annyiszor hatezer forintnak a fele.)

Közös gyakorlás szerda reggelenként

2010-03-11T15:43:00.000-08:00

Szerda reggelenként 7-9-ig lehetőség van közös gyakorlásra az Október 6. utcában. (A részvétel ingyenes.)

2009-12-20T02:06:00.000-08:00

2010 től árak: prices from 2010

alkalom 2000Ft/ drop in class
havi 4 alkaom 7000Ft/ 4 occasions a month
10 alakom 5 hét alatt 14000Ft/ 10 occasions under 5 week
1 havi korlátlan 17000Ft/ 1 month pass unlimited occasions

Karácsonyi jóga

2009-12-18T05:45:00.000-08:00

Az előző bejegyzés kicsit szűkszavúan tudósított mindenkit arról, hogy december 23-án egy egészen különleges jógaórát szeretnénk tartani Szabival. Ez a mi ajándékunk lenne, kicsit megspékelve mindazzal, amit az elmúlt hónapokban szedtünk össze: Indiában és különféle jógaműhelyeken. Nagyon értékeljük, hogy rendszeresen jártok jógázni hozzánk, az Október 6.-a utcába. Ez már a második karácsonyunk itt, sok minden történt az elmúlt évben. Hozzatok magatokkal egy kis sütit, vagy gyümölcsöt, amit jógázás után elcsipegethetünk. Várunk benneteket sok szeretettel: Orsi és Szabi.

2009-12-15T12:56:00.000-08:00

ünnepi órarend/holiday schedule

dec.21 hétfő 7:00 , 10:00, 18:30
22 kedd 18:30
23 szerda 18:30
24 csütörtök 10:00
28 hétfő 10:00, 18:30
29 kedd 18:30
jan 2 szombat 10:00

Jó hír/ good news

2009-10-05T01:23:00.000-07:00

Visszajött Orsi és Szabi indiából és ezért a hétfő esti órát megint ők tartják/ Orsi and Szabi are back and they are taking the monday night class again.

Namaste

2009-09-21T06:09:00.000-07:00

Az elmúlt hónap sok érdekes dolgot hozott az életembe. Eljutottam Mysore-ba, ami közhely, de az astangások Mekkája, és nagyon remélem, hogy nem csak a kosz ragadt rám, hanem valami a hely szellemiségéből is. Persze az, amit én látok a helybe, valószínűleg köszönő viszonyban sincs azzal, amit egy helyi lakos érezhet. Amióta hazajöttem, vaskos filozófiai gondolatok keringenek a fejemben, az egyik ide kapcsolódhat: környező világunkról mindannyian más és más elképzelést hordozunk magunkban, aminek általában egymáshoz és a tényleges valósághoz sincs semmi köze. Az én Májszúrom tehát más, mint Szabié, vagy a többi jógásé, aki ott megfordult.

A blogból kiderült: nem félistenekként tértünk haza, mint azt eredetileg terveztük. Itt jön be a második nagy közhely: érdemes otthon hagyni az elvárásainkat. Gyerekként, mindenre nyitott szemmel, sokkal nagyobb élmény, mint elvárásaink fogságában nyüszögni, hogy nem ezt képzeltem el magamban, korábban.

Nekem tetszett az, hogy Indiában a vallás élő, lélegző dolog, a mindennapok része. Ha nem vallásnak hívjuk, akkor fogalmazzunk úgy: az ottaniak fejlesztik spirituális tudatosságukat. Nálunk ez nincs így, viszont a test, a lélek és a szellem fejlesztése egyformán fontos lenne.

Engem most ez a vonal fogott meg – a jógázás nyelvén szólva tehát: ne csak az ászanákat gyakorolgassuk szorgosan, de lassan kezdjünk el foglalkozni azzal is, mi van Patandzsali Jóga szútráiban, vegyük le a polcról a pránajámával, meditációval foglalkozó könyveket, és kezdjünk el dolgozni ezeken is.

Visszamennék-e? Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok menni.

Mintha egy hegyen mennék felfelé, most kicsit kifújom magam, megnézem milyen a kilátás, de már látom: még sok lépcső sorakozik előttem.

Orsi, Budapest, 2009. szeptember 21.

42, avagy az epilógus

2009-09-20T14:21:00.000-07:00

Mivel néhány nap lemaradásban vagyunk és ez az utolsó bejegyzés, lévén, hogy már itthonról írom, így az utolsó napokat nem fogom nagyon túllihegni. A péntek úgyis elég felejtős napra sikeredett, kezdődött azzal, hogy ki akartunk próbálni egy új tanárt, Shesadri, aki egyébként igencsak híres itt a terepen. Prentice, egy fekete srác, előző nap letette a nagyesküt, hogy Shesadri tart órát péntek reggel a holdnap ellenére (teli és újholdkor nincs gyakorlás valamiért, én sosem fogtam, hogy miért, ehhez valószínűleg túl egyszerű vagyok), így gondosan felkeltünk ötkor, hogy odaérjünk háromnegyed hatra, mert állítólag mindig korábban kezd. Rajtunk kívül még két szerencsétlen arc lézengett a tetthelyen, Prentice persze sehol, hatkor kénytelenek voltunk elismerni, hogy itt ma nem lesz semmi, gratuláltunk egymásnak az impozáns gyakorláshoz és elkullogtunk. Orsi még előhúzott a tarsolyból egy n+1-ik jóga iskolát, ahol állítólag nem tartják a holdnapot, az „állítólag” szó épp nem volt a kedvencem, úgyhogy meggyőztem, hogy értsük meg az idők jeleit és felejtsük el ezt a mai reggelt, visszafeküdtünk. Délután az egy hónapos elmetisztító kúránkat akartuk megkoronázni egy kis lóversennyel, de az orrunk előtt zárták be a lovit, no para, Orsi kinézte a Dasara fesztivál egyik kezdő koncertjét, így rákészültünk, hogy egy kis nyivákolást hallgatunk. Nem bíztuk a véletlenre, negyed órával korábban megjelentünk a helyszínen, Orsi csak egy dolgot nézett el, a napot. Na ennyit a péntekről, nem lett piros betűs nap…

Orsival mindketten hiszünk az „ami nem megy azt erőltetni kell” filozófiában, így mivel állítólag Shehadri szombaton is tart órát, és nála a vasárnap a szünnap, ezért szombaton ismét felkeltünk ötkor és elkocogtunk háromnegyed hatra. Ez alkalommal az „állítólag” tényleg bejött, és bejutottunk a hőn áhított órára. Shesadri egy 55 körüli 150 centis maximum 45 kilót nyomó fazon, a látszat ellenére félelmetesen erős, csupa ín, óra végén egy legalább nyolcvan kilós amerikait simán a hátára vett és sószsák szerűen lóbálta, én valószínűleg kettétörtem volna a csávó alatt. A harmincas évei elején kezdett el gyakorolni és igen hamar úgy felszívta magát, hogy jóga bajnokságokat nyert, merthogy Indiában ilyenek is vannak, ami szerintem egy kicsit idegen a jógától, de persze a keresztényeknek is lassan gondolkozni kéne a rózsafüzér megmérettetéseken. Shesadri egyébként a finomabb vonalat képviseli az igazgatások terén, nem célja kézjegyének otthagyása maradandó sérülések formájában, minekután a csípőm és a combhajlítóm már úgy fájt, mint a fene, ezt én nem is nagyon bántam. Jelenlegi állapotomról körülbelül annyit, hogy egy sima előrehajlásnál (szaknyelven: Paschimottanasana) a lábujjaimat alig érem el, ami egy átlagos hajlékonyságú ember számára nem okoz problémát, szóval olyan szintre sikerült amortizálnom magam, mint amilyenen anno voltam, amikor elkezdtem jógázni. Ezt részben köszönhetem magamnak, részben Ajaynak, részben a napi két jóga úgy tűnik ilyen hirtelen beleugorva soknak bizonyult, sebaj, lehet mindent előröl kezdeni. Szóval Shesadri látta rajtam, hogy igencsak kripli vagyok, így csak ritkán jött oda megolajozni a tolószékemet, bezzeg Orsi kiváló alanynak bizonyult, lelkesen ráállt a hátára különböző asanákban, egyébként, mint a kép is illusztrálja kedvenc időtöltése a különböző egyensúlyozó pozíciók gyakorlása jógázó versenyzők hátán.

Szombati nap további része a búcsúzkodó turnék jegyében telt, nekem ez nem erősségem, így időnként csak Orsi képviselt minket, az én egyszerű lelkem a legtöbb könnycseppet a motort simogatva hullatta. Azért a búcsúzkodás és még némi ajándék nevű kacat beszerzése mellett sikerült időt szakítanunk arra, hogy a pénteken elszalasztott lovira is kijussunk. Sajnos élő futam nem volt, csak kivetítőkön közvetítettek egy másik városból. Egy indiai lelkesen próbálta magyarázni hogyan működik a rendszer, de mivel Orsinak és nekem is ez volt az első kalandunk a lovin, nem sikerült felfogni a cuccot, így nem is szabadítottuk meg magunk a maradék kopejkánktól, hanem csak körbesétáltunk, majd miután meguntuk a rendkívüli izgatottság szimulálását a kivetítők előtt, kioldalogtunk. Ekkorra már amúgy is idő volt, haza kellett menni, behányni a cuccokat a bőröndbe és tippli. A hazafele utat inkább hagyjuk, csak az angol szleng kifejező erejét tudom segítségül hívni: pain in the ass… húsz órányi szűkölés különböző kényelmetlen székekben.

Orsival feladtuk egymásnak a leckét, írunk egy kicsit az elmúlt egy hónapról összegezve a jógás vonatkozásait, eredményeit (?), meghogy egyébként is mit jelent nekünk ez az egész, úgyhogy most vakarom a fejem rendesen. Időnként amúgy is megkapom a kérdéseket: Minek csinálod? Tudsz már lebegni? Azért utazod át a fél világot, hogy ne szeretkezz, piálj és érezd jól magad? Nos, a kérdések el kell ismernem, jogosak, és akkor ezennel nyilvánosan is vállalom: tudok lebegni! De ennek körülményeit inkább hagyjuk.

Gondoltam írok egy kicsit az astanga jógáról általánosságban, de erről amúgy is annyi anyagot lehet találni a neten, és aki eddig eljutott ennek a blognak az olvasásában gondolom kicsit utánanézett, legalább néhány videot a youtube-on, így inkább nézzük a jógás pályafutásomat. Kicsit több, mint három évvel ezelőtt kezdtem, amikor Thaiföldön dolgoztam egy ideig. Bangkok legalább annyira emberbarát környezet, mint az indiai nagyvárosok, futni, úszni nem lehet, kondizni mindig is utáltam. A jóga valamiért már korábban is foglalkoztatott, egyszer még egyetemista koromban elmentem egy órára, ami kimerült a cicahát gyakorlásában, így akkori pályafutásom csúnya gellert kapott. Thaiföldön felötlött bennem, hogy lehet, hogy megér még egy próbát, mégiscsak keleten vagyok, itt talán nagyobb kultúrája van, úgyhogy beklimpíroztam a google-be, és el is mentem az első helyre, amit kidobott. Amikor beállítottam rám néztek (majdnem tíz kilóval nehezebb voltam, mint most) és rögtön beosztottak a kezdő csoportba, ahol a többi taigetosz szökevénnyel együtt másfél órán keresztül hajolgattunk, fekvőtámaszokat nyomtunk, felüléseket csináltunk, és végén jutalom képen öt percet feküdhettünk. Mint utólag rájöttem a jóga bemelegítő gyakorlatának, a napüdvözleteknek a rávezető gyakorlatait csináltuk, mert még azt sem nézték ki belőlünk, hogy azokat letoljuk, meg kell jegyezzem, igazuk volt. A lényeg, hogy az az óra akkora jobb horog volt, hogy másnap meg se tudtam mozdulni, de már akkor is fafejű lévén, másnap visszamentem, és ez így ment egy hónapig minden nap, amikor azt mondta a tanár, hogy most már mehetek rendes órára, hallelúja! A rendes órán már csináltuk az astanga gyakorlatokat nyújtások, kitartások, egyensúlyozó gyakorlatok, stb… csak olyan elemeket, amiket a tanár épp jónak ítélt és kinézett a társaságból, ezt a típusú jógát astanga vinyasa jógának hívták, tehát nem a klasszikus astanga jóga sorozatot csináltuk. Azóta többször feltettem magamnak a kérdést, hogy mért ragadtam ott. A válasz több mindenből adódik össze, először is jó érzéssel töltött el, hogy végre mozgok. Másodszor, ennek következménye képen egy hónapnyi izzadságban való tocsogás után, megszűntem tohonyának lenni, ami erős lökést ad az ember önbecsülésének. Harmadszor, mivel a jóga valahol a fájdalmas és a kényelmes határán lavírozik, a teljesítmény sportokhoz hasonlóan a szervezet megjutalmazza a versenyzőt némi endorfinnal, és erre pedig rá lehet szokni, szóval a jóga addiktív. Negyedszer, mint minden emberben bennem is kialakult, a basszus ez a póz milyen gizda, én is tudni akarom mentalitás. Ezek együtt akkora kezdő lökést adtak, ami hónapokra, sőt, majdnem az első két évre kihatottak.

Aztán hazajöttem, a fejlődés és a lendület is szépen lassult, ami természetes volt, az ember mindig az elején fejlődik a leggyorsabban, ezt persze fel kell dolgozni mentálisan, sajnos ezen néhányan el szoktak bukni. A kezdeti mozgatórugók veszítettek erejükből, természetessé vált, hogy nem vagyok tohonya, endorfin már nem igazán termelődött, a nagyon gizda pózok annyira nehezek, hogy fényévekre vagyok tőlük, szóval bennem is felmerült a kérdés, mért is csinálom ezt? Egy ideig a megszokás vitt előre, de egyszer egyszer sikerült elcsípni egy olyan gyakorlást, amikor az ember olyan tudat állapotba kerül, hogy gyakorlatilag nincs semmi. Ez elég hülyén hangzik, pedig ezek a legjobbak, nem számít mi van körülötted, mi fáj, és igaziból te sem számítasz, drogos berkekből biztos lehetne valami párhuzamot hozni, csak nem elég széles a palettám. Hogy ilyenkor mi zajlik le a tudatban és a szervezetben, fogalmam sincs, de a gyakorlás után is hatása van, csak sajnos ritka, legalábbis nekem.

Na ennyit a jógás bullshit bingoról, a lényeg, hogy még mindig nyomom, és érdekel a dolog, és ezt remélem Mysore se tudta lerombolni. Merthogy bármennyire is szeretnék pozitívan nyilatkozni, inkább őszinte leszek, az egy dolog, hogy az ember egy helyben topog, de sajnos időnként vissza is fejlődik. Lehet, hogy túl nagy slunggal szaladtunk neki, és persze a betegség sem segített. Februárban sikerült úgy megsértenem a térdszalagjaimat, hogy mostanában kezdhetem finoman újra tekergetni csak a térdemet, pl féllótusz, hát remélem, hogy most nem követtem el ugyanezt a csípőmmel. Szóval híres Mysore ide vagy oda, az út nem csak egyenes.

No hát ennyit a jógázásomról, a miértekről és Mysore szerepéről, ez is egy tapasztalat volt, a lelkesedésem szerencsére nem szenvedett csorbát, most lehet egy kicsit visszalépni az alapokhoz és megint koncentrálni a légzésre, izomzárakra, és regenerálódni. Elnézést azoktól, akiknek ez már nagyon szakzsargon, de remélem ezalatt az egy hónap alatt van olyan akinek felkeltettük az érdeklődését, szeretné érteni a sok hablatyot, és ki szeretné próbálni a cuccot, úgyhogy lehet jönni vagy ebbe a stúdióba, vagy aki nagyobb büntetésre vágyik, mindezt lehet csinálni fűtött teremben is:

http://www.atmacenter.hu/

Mielőtt teljesen szánalmas marketingfogássá alacsonyítanám a blogunkat, inkább elköszönök, nekem ez volt az utolsó bejegyzésem, Orsi még ígért egyet a saját tapasztalatairól.

Egyébként bármennyi hülyeséget hordok itt össze az élet nagy kérdéseiről, Douglas Adams óta tudjuk a választ…

Szabi, Budapest, 2009. szeptember 20.

Búcsú bucsú hátán

2009-09-18T20:25:00.000-07:00

A csütörtöki nap nekem nem lesz a kedvencem. Nem a vinyásza óra tett taccsra, hanem az a tudat, hogy lassan fogjuk a motyót és indulunk haza. Itt egy tanár, aki nap mint nap a verejtékedben tocsog, és igazít, az egész sála kedves, és mindenben segít – ehhez hozzá lehet szokni, furcsa lesz a jövő héttől a mindennapi kis mókuskerék. Nem ordítanak majd a fura madarak, ha tehenet akarok látni, vidékre kell mennem, és ott sem a közlekedési csomópont közepén szunyókál a Riska. (Itt rendszeresen felmásznak az úttestet elválasztó fűvel borított, magasabb, gyöpös részre, és ott meditálnak az élet nagy kérdéseiről. Észbontó.) Meg is borultam kicsit az órán, ki kellett mennem sírdogálni egy kicsit. Szabi csak mocskosul röhögött, amikor megtudta, hát igen, ilyen a jó barát.

Délután visszamentünk Ajayyal utolsó pár szót váltani, ugyanis pénteken újhold lesz, remek lógási lehetőség. Tehát nincs hivatalosan tanítás, ezért majd Sheshadrihoz ugrunk el, aki másképp számolja a holdat, és nála nem pénteken van a holdnap. Ajay megdicsért minket, hogy milyen lelkes, meg komoly tanítványok vagyunk, kapott tőlünk egy pici Patandzsali szobrot ajándékba, aminek tényleg örült, és be is pakolta Krisnamacsárja képe alá. Szeretettel vár minket vissza, ellátott pár jó tanáccsal a gyakorlással kapcsolatban.

Persze a vinyászán van mit dolgozni, de tanultunk pár új dolgot, ami mindkettőnk ugrálásait majd hatékonyabbá teszi. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ne felejtsünk el belelazulni a pózokba, mert ott kezd el működni a jóga. Egy kicsit beszéltünk arról is, mi a következő lépés, ha már a gyakorlás kezd összeállni.

Aztán hazakocogtunk, Szabi elrobogott a kis mazochista hátrahajlítgatós tanfolyamára, én pedig úgy döntöttem, kihagyom az esti gyakorlást, a reggeli ugrálás sokat kivett belőlem. Szabinak jól sikerült a búcsúelőadása: ugyan Vinay apró segítségével, de megérintette a saját tappancsait hídban. Le a kalappal. Miből lesz a cserebogár. Feldobottan jött haza, és azóta is csak ígérgeti, hogy mindent megmutat, amit Vinaynál tanult.

A jól sikerült nap levezetéseképpen elmentünk a Mahes Prasadba, ahol megint chilis paneer-t rendeltünk. Nincs mese: addiktív a csípős íz, és a bundás, kisütött sajt, paprikás szószban úszkálva eszméletlenül finom. Az eddigi legjobb kiszolgálást kaptuk, a kaja pontosan és gyorsan érkezett, nincs mese: végre megtanultunk rendelni és a menüben is otthonosan tájékozódunk. Az adagokkal is képben vagyunk, így nem esszük magunkat rogyásig. Úgy készültünk, hogy háromnegyed ötkor kelünk, ezért nem sokat vacakoltunk, hanem gyorsan ágyba rogytunk.

Orsi, 2009. szeptember 18.

Magadheera

2009-09-17T20:59:00.000-07:00

Mint Szabi már utalt rá, tegnap moziba mentünk. Annyira nyifogott már szegénykém, hogy egy kis filmet szeretne nézni. De komolyan – ő vetette fel az egész mozizást. Most nem bíztam a véletlenre, Prakeshsel konzultáltam, hogy mi lenne a lehető legjobb. A Magadheerát javasolta, amit a Rajkamal moziban játszanak, a gyümölcspiac és a jógakönyvesbolt környékén. Profi mozilátogatóként rákerestünk a mozira, majd a filmre is, és a tartalom elolvasása után elégedetten nyugtázhattuk, hogy végre, valami kosztümös csihi-puhis filmre megyünk, valószínűleg nem fog a színészgárda öt percenként dalra fakadni és táncikálni a mezőn, különösen a fejhangon sipítozó női főszereplők nehezítik meg a műélvezetet.

A gondos felkészülés dacára eltévedtünk, és némi útbaigazítás után, óriási kerülővel találtuk meg a mozit. A film már vagy 15 perce ment ekkor, de miután megvettük a jegyünket (egy téglát kihagytak a falból, azon keresztül intéztük a fizetést és a jegyek átvételét), megnyugodtunk, hogy nem maradtunk le semmiről: valami kólareklám mehet a moziban, ugyanis egy fiatal pasi rázza a sejhajt, egy csapat suhanc körében, és egy csajszi nyivákol neki, mindenki talpig pirosban. Biztos a Coca-Cola indiai reklámblokkját kaptuk el. Bő tíz perc eltelt, mire rájöttünk: ez már bizony a film. Szabinak megroggyant a válla, és közölte, hogy hazamegy. Mondtam neki, hogy biztos a film folytatását kaptuk el, ami 2009-ben játszódik. Sebaj, majd visszajövünk, és megnézzük a tizenhetedik századi előzményeket máskor. Dőljön hátra, és élvezze, otthon ilyet úgysem láthat. Aztán ahogy haladt előre a nem túl bonyolult szerelmi szál, rájöttünk, hogy a wikipédia fogott ki rajtunk, arról szó sem volt, hogy a középkori szál a film közepétől indul, hál istennek a főhősnek időnként emlékképek villantak be, így aztán megnyugodtunk: jó filmre ültünk be.

A sztori 1609-ben és 2009-ben játszódik, amikor a középkori történet hősei reinkarnálódnak, hogy lezárják függőben maradt ügyeiket. Mivel Indiában vagyunk, van egy hős (lásd mellékelt kép, Bhairava), egy hősnő (ő ül a trónuson, neve Mithra) és egy gonoszdi, Randhev, aki mindig kavar. A nevek komplikáltak, mert van belőlük jelenkori változat is. Hősünk a múltban a katonaság vezetője, pompás harcos, aki családi átokkal sújtott: az uralkodó szolgálatában általában meghalnak a pasik, még a harmincadik életévük előtt. De haláluk előtt mindegyikük meg szokott ölni száz-száz harcost. Mithra a király elkényeztetett egyetlen leánykája, aki szabadidejében Bhairavával incselkedik, de csak szőrmentén. Az idillt a felbukkanó gonosz kuzin rontja meg, aki Mithrát és vele a királyságot akarja. Elveszít egy fogadást, és menekülnie kell, de ráakad egy hódításra készülő muszlim vezérre, akihez becsatlakoztatva visszatér, és mindenkit kinyír – a királlyal kezdve. Hős és hősnő úgy menekül meg (átmenetileg) a pusztítástól, hogy épp elutaznak egy Síva kegyhelyre, pudzsát bemutatni. Nagyon örültünk, mert a táncoló Síva szobrához mentek, és ez nekünk is ismerős volt, Síva egyik adománya ugyanis a jóga. A végén mindenki megöl mindenkit, és sajnos a gonoszdi megöli a hősnőt, aki lezuhan egy szakadékba, a hős meg utána ugrik (miután megölte a maga száz emberét). És még egymás kezét sem fogták meg soha, nagyon realisztikus. De sokat énekeltek együtt, a mezőn, meg a sivatagban, meg romok között.

Négyszáz évvel később a hős mociversenyző, a sebesség megszállottja – mint minden második indiai itt, köztük bajtársam, Szabi is. A hősnőnk elkényeztetett kis fruska, a papától elcsaklizott ősi birtokot viszont hajlandó visszaadni a gonoszdi, ha megkapja a leányka kezét. Aki azonban ekkor már fülig szerelmes az ő kelekótya kis Talmácsijába, így a konfliktus borítékolható. Persze a végén sokan meghalnak, helikopterből esik ki a főhős (túléli, vízbe esik, és nem lesz belőle hamburger), helikopterbe repül a száguldó terepjáró, leomlik a szikla, és kiesik Síva kezéből a lándzsa. De a szerelem mindent legyőz, és ezt jó észben tartani a mi kis hiperrealista magyar valóságunkban.

Másnap beszélgettünk Lekhánnal a filmről, kiderült brutális mennyiségű pénzt pakoltak bele, 11 millió dollárt, de ez a kosztümös részen látszott is: volt legalább annyira látványos, mint a Gladiátor. Közben Ajay befejezte a 6.30-as csoport nyúzását, és megérdemelt kukoricapelyhét rágcsálta, amikor meghallotta, hogy miről beszélgetünk. Rögtön csatlakozott, és megbeszéltük, hogy mik voltak a legjobb jelenetek, az ő kedvencei, a legmókásabb részek, stb. Kiderült, hogy a film bemutatásának napjaiban a jegyárak felugrottak egészen 3000 rúpiáig, ami nagyjából 12 ezer forintnak felel meg. Alsókategóriás átlagfizetés, mondjuk a szupermarket pénztárosai ennyit kereshetnek egy hónapban. Esküszöm, ennyit még nem beszélgettem vele eddig, bár a jógáról is tud csillogó szemmel értekezni, de ez most még lelkesebb volt. Mondta is, hogy a mai nap még elmegy megnézni az asszonykájával, meg annak húgával, aki Hydebradból származik, és ő érteni fogja a filmet, ami amúgy telugu nyelven ment végig. Mivel Ajay kannada nyelven beszél, ő is csak részleteket ért a filmből, ezért a helyiek is úgy moziznak, mint mi: előtte elolvassák a tartalmát. Amúgy mi nem is értettünk belőle semmit, egy-két please és thank you kivételével.

Volt szünet is, ittunk egy-egy kólát, és adtunk egy lehetőséget a mozilátogatóknak, hogy alaposan megbámulják a filmnéző fehér démonokat. Bár elég véres egy film volt, sok apró kölyköt is elvittek a szüleik, ők biztos olyan jól aludtak, mint én. Itt ugyanis nincs sok külső inger, tévé formájában, ezért nekem egy agylövés volt az egész film, nem is tudtam feldolgozni a vizuális ingertúlterhelést. Valamikor kettő környékén, több ezer birka megszámlálása után tudtam elaludni. Szabinak nem voltak ilyen gondjai, ő ugyanis jógázott korábban, ezért már tíz körül kiborult, hogy milyen hosszú ez a film, és neki már rég aludni kéne. Szerdára én jóga helyett masszázsra mentem, halmoztam az élvezeteket. Lekhán megint jó fej volt, én csúszkáltam az olajban, ő masszírozott, és hülyére röhögtük magunkat. Remélem a rendszeres masszázs végre helyre teszi a kis elgyötört testem, és legalább olyan jó formában leszek induláskor, mint érkezéskor.

Orsi, 2009. szeptember. 17

Mindennapi valóság

2009-09-17T00:00:00.001-07:00

Miután Orsi az előző bejegyzésben már némiképp érintett az általános mindennapjainkat, én most leírom, hogy miként néz ki egy napunk a nagy Mysorei valóságban, mivel az ittlétünk vége felé már nagyjából beállt a rendszer. Minden reggel pontban 5:00-kor megszólal a kerület privát ébresztő órája a müezzin, mivel az arab negyed egy utcával mögöttünk kezdődik rögtön egy helyi kis mecsettel, ami légvonalban körülbelül tíz méter lehet, esélyünk sincs nem felkelni az imahívásra. Néhány ismerős állítólag még utcákkal odébb is élvezi a szolgáltatást. Az órám egyébként 5:30-ra van beállítva, de ünnepnapnak számít, ha arra kelek és valami csoda folytán kihagyom a reggeli muszlim imát. Nos miután felébredtem próbálok magamhoz térni, ami általában a villanykapcsoló megtalálásával, a „jééé, megint van áram„ örömködéssel, majd a tető alapos vizsgálatával kezdődik. Amikor már tudatosult bennem, hogy valóban Indiában vagyok, akkor nekiindulok kicsit ténferegni az ólamban, ami általában teafőzésbe torkollik, majd némi anyagcsere és már hat óra is van, amikor ideje elindulni. Ilyenkor mindig optimistán bekukkantok Orsi ablakán, hátha velem tart, de általában csalódnom kell, a 8:00-ás órát prefereálja és ilyenkor még hangosakat horkant. Az oda fele vezető cirka ötszáz méteres utat legjobb esetben negyed óra alatt sikerül abszolválni, általában úgy nézek ki, mint a foghúzásra igyekvő általános iskolások. Mire odaérek, elkezd világosodni és a madarak már ezerrel ordítanak. Balu, a helyi házmester, aki maga is jógatanítvány, majd nemsokára jógaoktató, általában épp söpröget, amikor megérkezek, nagyjából első vagy második befutó szoktam lenni, így van elég időm szöszmötölni a matrac lerakással, némi melegítéssel, és természetesen az élet nagy kérdéseinek megoldásával. Jogosan merül fel a kérdés, hogy minek kelek ilyen korán, ha amúgy is látszólag csak elcseszem az időm. Valóban, néhányszor megpróbálkoztam a hatkor keléssel, majd sprint az órára és épphogy beesés a kezdésre, de ilyenkor mindig azon kaptam magam, hogy az óra felénél is bármikor el tudnék aludni, ha pedig minden klappolt volna, akkor már csak a wc mellett volt hely, hadd ne ecseteljem ez mivel járt. Szóval marad a szöszmötölés, így legalább nem kell „héé, tényleg Indiában vagy!” cetliket ragasztanom a matracom elejére. Az órára egyébként a tanár érkezik mindig utoljára, gondolom, előtte lenyomja otthon a saját gyakorlását. Kiugrik a papucsából, és már kezdjük is a fejenpörgést a matracon. Tokkal vonóval nagyjából fél kilencre végzünk, Orsika ilyenkor mindig fancsali pofával ücsörög a matracán a kínzásra várva, és ritkán dobja fel, amikor megpróbálom megnyugtatni, hogy én tíz perc múlva már enni fogok.

A jóga stúdiónkban nemrég újra megnyílt a kávézó, így mostanában hűtlenek lettünk a Mandalához, csak a netet lopom onnét. A kaja nagyon finom, a korább motor dílerünk rotyogtatja a reggelit, egy kicsi, pocakos jó kedélyű fazon, az egésznek egy kicsit üvegtigris fílingje van, Lali adott napi vérmérsékletétől függően 10-30 perc között elkészül a reggeli, ami zabkásától, gyümölcssalátán keresztül a tojás minden formájára (többnyire omlett) kiterjedhet, kizárólag nyugati kaja, reggel semmi indiait nem vesz be a gyomrom. Természetesen teljesen mindegy, hogy Lali épp mennyire van belassulva, mert mindig akad valaki, akivel a kávézóban lehet röfögni. Újabban Kai, az izraeli csávó szokott hozzám csatlakozni, egy kedvesen őrült fazon, először még a második nap találkoztunk vele, amikor kecót kerestünk és egy jóga kommuna nappalijának kövén heverészett 41 fokos lázzal, akkor Orsival gondolatban eltemettük, de azóta főnix madár módjára magához tért és napi három órára jár, mindent bevállal, ami a csövön kifér. Ennek az lett az eredménye, hogy már nyíltan hangoztatja: „I am sick of India”, úgyhogy jövő héten átruccan Thaiföldre, feszített a tempó!

A délelőtti táplálkozás és szocializáció általában akkor ér véget, amikor Kainak a következő órára kell loholnia, ilyenkor én is hazacaplatok és egy kicsit netezek, jobb napokon még egy kis párna nyalogatás is kijut. Orsi dél környékén szokott büszkén beállítani, hogy a mai órát is kibírta, majd utána kiette a készletéből a kávézót. Délután vagy kavarunk Mysoreban, időnként egy kis shoppingolás, attól függően, hogy az idegeim meddig bírják, vagy csak simán benevezünk a motorozás nevű társasjátékba. Mióta felépültünk, és az időjárás is kegyes hozzánk a strandolás is kiemelt programmá lépett elő, a korábban emlegetett szálloda uszodáját látogatjuk rendszeresen, nem utolsó sorban az éttermükben árult csokis sütijük miatt. Szóval a délutánok általában valami bokros teendővel eltelnek és este felé mindketten elkocogunk valami önként választott büntetés irányába. Nekem az esti órák általában sokkal fájdalmasabbak, mint a reggeliek, annak ellenére, hogy a tanár itt nem nagyon igazgat az összeállított gyakorlatsor olyan válogatott kis szadistaságokat tartalmaz, hogy a hatás garantált, még Ajay reggeli brutál igazgatásai sem tudják utolérni, kreatív fickó ez a Vinay. Orsinak pedig minden este valami meglepetést tartogat, eddig még nem nagyon volt két ugyanolyan órán, de erről majd ő beszámol.

Este nagyjából hét körül szoktunk visszaérni a szállásra és mivel a reggeli után már általában nem nagyon eszünk, ilyenkor nem szokott gond lenni az étvággyal. Valószínűleg az összes étkezési tanácsadónak égnek állna a haja, hogy este nyolckor zabáljuk magunkat tele, de kicsit nehéz az esti gyakorlással összeegyeztetni az étkezést, mivel előtte órákkal nem lehet enni. Egyébként mindenkit megnyugtathatok, még így is sikerült néhány kilót ledobni, bár ebben gondolom nem kevés szerepe volt a lázasan eltöltött napok intenzív kalória égetésének, Orsi is büszkén mutogatja, hogyan lötyög rajta a gatya.

Kaja után néha még sétálunk egyet az idillikus indiai környezetben: benzingőz, tehénszar, szúnyogok… de ennyi kell, még a végén túl jól aludnánk. Én a korai kelés miatt este tíz körül már használhatatlan vagyok, de már arra is volt példa, hogy nyolckor bedobtam a törölközőt. Tegnap például megint elmentünk moziba, az élménybeszámolót meghagyom Orsinak, mivel ő volt rákattanva, a lényeg, hogy fél tizenegykor lett vége, így a motoron folyamatosan tövig kellett húznom a gázt, hogy ébren tartson a sokkhatás, szerencsére megúsztuk, de mivel csak fél tizenkettő körül koppant a fejem a párnán, ma nem vagyok ott a szeren… úgyhogy ennyi elég is a mindennapjainkról. Amint látjátok a ritmus egy kicsit más, mint otthon, de ettől jó a dolog, bizonyos szempontból sokkal több inger ér minket, bizonyos szempontból sokkal kevesebb, és ez egy kiváló ködös zárómondat…

Szabi, 2009. szeptember 16.

Az inyencek kedvéért felraktam a szentélyeken lencsevégre kapott káma szutra vonalat.

Így tengetjük mindennapjainkat

2009-09-15T23:26:00.000-07:00

Vasárnap reggel könnyű kis levezetésképp elmentünk a 6.30-as gyakorlásra. Ilyenkor nincs tanár, a megfáradtabb tanítványok ezért gondosan ellógják ezt az órát. Minket az elmúlt pár hét megtanított: minden nap ajándék, amikor nem hentergünk valamilyen lázas betegségben, ezért gondosan kihasználjuk az itt töltött időt.

A Sthalam8-ben múlt héten újra nyílt a kávézó, eszelősen finom kajákat készítenek, és olcsóbb, mint a Mandala. A reggelink általában valamilyen zöldséges rántotta, vagy zabkása gyümölccsel, esetleg banános palacsinta. Gyakorlatilag minden nap itt kezdjük a reggelt, a nap második étkezése pedig az esti gyakorlás utánra esik. Vacak egy kicsit, mert jobb lenne 6 magasságában vacsizni, de az indiai mentalitás más: sok étterem van, ahol 7-ig, 7.30-ig nem is készítenek normális ételeket, csak snackek közül lehet válogatni. Ezek közös jellemzője: csípősek, általában úsznak a vajban, és mire befejezed, gyöngyözik a homlokod.

Délután háromra backbending óra volt betervezve, én mindenfajta gyengeségek miatt eddig még nem vettem részt Ajaynek ezen az óráján, pedig nagyon jó volt. Egészen más, mint a többi óra, kimondottan a gerinc különböző szakaszainak a megnyitására specializálódik. Hátrahajlásoknál nagy problémát jelent, hogy sok ember a dereka alsó szakaszával próbálja teljesíteni a penzumot, mivel ez az egyik legmozgékonyabb gerincszakasz. Mivel ennyire mozgékony, sérülékeny is, viszont a bandhák helyes tartásával védeni lehet ezt a részt. Ajay órája fergeteges volt, a végén kézen álltunk, ami nagy mumus, bár talán az egyik legkönnyebb (és szerintem legmókásabb) tevékenység, amit egy órán csinálni lehet.

Jóga után én újabb ajurvédikus masszázsra mentem, ezúttal harmadik szem masszázsra. Lekhánt legszívesebben becsomagolnám, és valahogy hazavinném: aranyból van ennek a srácnak a keze, a masszázs után mondtam is Szabinak, hogy nézze meg: milyen frankón csillog az aurám. Szerdán még egyszer átmegyek hozzá, elmondta, hogy ő nem a „széttéplek és összeraklak” típusú masszázst csinálja, hát nagyon remélem, mert az előző ajurvédikus teljes testmasszázs eléggé fájósra sikeredett.

Vasárnap lévén elmentünk elefántnézőbe a palotához, megint ki volt világítva, és most a változatosság kedvéért a felvonulásban akadt teve, kicsicsázott tehénke és a szokásos ló. Teljes erőbedobással készülnek a Dasara fesztiválra az itteniek, ez egy kicsit olyan, mintha nálunk összevonták volna a Mikulást, Karácsonyt és Újévet megdobva még pár extra nappal. Majdnem 10 nap fieszta, vasárnap reggel például a királyi palota kertjében 108 napüdvözlet lenyomásával kezdődik a fergeteges népünnepély. Aki csatlakozna, húzzon valami fehéret magára, és uccu. Minden este kivilágítják a palotát, elefántos felvonulás keretében körbehurcolják a város védőszentjét. Ja, és az egész várost kivilágítják, erre már napok óta készülnek, minden kereszteződésbe lámpafüzéreket húztak. Koncertek, néptánccsoportok, egyéb kulturális események váltogatják egymást. A helyiek talán azért vannak ennyire lázban, mert náluk nem szokás szabit kivenni és nyaralni menni. Valószínűleg egész évben ez az egyetlen alkalom, hogy kicsit lazíthatnak.

A természet is készül a nagy eseményre, napok óta komoly esőfelhők gyülekeznek esténként. Vasárnap egész éjjel zuhogott az eső, csapdostak a villámok, komoly áramszünet volt hétfőn is. Hétfő reggel a változatosság kedvéért úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Szabi dörömbölésére ébredtem, aki nem érzett magában elegendő lelkierőt a 6.30-as kezdésre. Mások is voltak így, ezért a 8 órás csoport tömve volt, pár ember kiszorult a mellék szobácskákba gyakorolni, ami azért nem nagy élvezet.

Gyakorlás után vásárolgatni mentünk. Már előző nap is fosztogattuk az egyik jógás boltot, ahol a kétségbeesett eladó megpróbált nekünk pár luxuscikk számba menő kasmírsálat eladni. Elmagyaráztam neki, hogy mi tulajdonképpen barbárok vagyunk, kár ránk vesztegetni a legszebb darabokat. Lehetne ingeket és ruhákat is varratni, ami elég olcsó, de Szabi elmondta, hogy ő már megvarratta pár éve Thaiföldön az öltönyét, amivel kihúzza élete végéig. Viszont sok jógás könyvet viszünk, valószínűleg kézicsomagban.

Este én jógázni mentem a Mandalába, ahol most Chitananda tanít, egy nagyon kedves, finom energiákat mozgató jógatanár. Én az esti gyakorlás híve vagyok, reggel még minden izmom és izületem merev, este viszont sokkal több mindent meg tudok csinálni. Chitanadának is megvan a saját metódusa, ő például három napüdvözlet A-val, és B-vel nyit, minden egyes napüdvözlet után szamaszthitiben elénekeljük a nap szútra vonatkozó részét. Chitanandának annyira szép a hangja, hogy énekesnek is elmehetne, így aztán nagyon kellemesen kezdődnek az órák. Aztán persze az első sorozat, a szokásos mysore-i stílusban. Az ő igazításai nagyon finomak, nem passzíroz bele a pózba, hanem nagyon enyhén, de kitartóan addig tartja rajtam a kezét, amíg el nem értem azt a pózt, amit ő jónak ítél meg. Az órák elég oldottak, azaz a tanítványok csacsognak óra előtt, de én úgy vettem észre: ez nem változtat az óra jellegén. Mindenki becsületesen végigcsinál mindent, és menet közben már amúgy sem nyikkan meg senki.

Miután Szabi is visszakeveredett az ő kis privát kínzásáról, újabb bevásárló túrát ejtettünk meg, ezúttal Prakesh segítségével, aki elvitt minket egy parfümdílerhez. Sajnos félreértettük egymást, mert én frankó kis parfüm olajokat szerettem volna, itt pedig elémpakolták az otthon is kapható parfümöket. Következő megállónk egy ingnagykereskedés volt, ahol Szabi beruházott két pofás kis darabba, mint mondta: az otthoni árak ötödéért. Ezután újabb kulináris élvezetek vártak ránk: csilis szósszal, paprikával kisütött sajtkockák, gombás-zöldborsós curry, illetve sajt curry, rizs, naam. Persze azt hittük, nem vállaltuk túl magunkat, de kiderült: kb. öt ember lakhatna jól abból a kajából amit rendeltünk. Gyakorlatilag öt perc alatt jól laktunk, így a maradékot becsomagoltattuk. A mellékelt képeken is jól látszik, mi volt a tegnapi vacsoránk.

Orsi, 2009. szeptember 14.

Kultúra ezerrel

2009-09-14T01:10:00.001-07:00

Szombaton végre sort kerítettünk a sokat halogatott egy teljes napos kirándulásunkra. Mivel ez volt az utolsó jógaszünnap az ittlétünk alatt, így nem is volt esélyünk tovább tolni a dolgot, Orsinak meghagytam hiába szimulál bármit, megyünk és kész, szerencsére ezt ő is komolyan vette és nem jött elő semmilyen derékfájós dumával. A jógastúdió mindenesével lezsíroztuk az autót, ami 7:30-ra meg is érkezett az óljaink elé. Egy fiatal srác, mint később kiderült kétgyermekes családapa, volt a sofőr és már az elején kiderült, hogy lenne mit tanulnom tőle vezetési stílusban, amellett, hogy még a buszokat is mindig megpróbálta lenyomni, néha össze is jött neki, a dudát is mesterien kezelte, a tök üres úton is képes volt rátapadni, hátha valaki előugrik egy bokorból, ugyanakkor változatos dallamokat ütögetett rajta, rendkívül muzikálisnak bizonyult.

Első helyszínünk Mysoretól kb. százötven kilométerre, helyi terepviszonyok között több, mint két órás útra, fekvő Sravanabelagola (helyi moszkvics-slusszkulcs). A hely nevezetessége, hogy két szent hegy közé épült a falu és mindkét hegyet természetesen megnehezítették némi kolostorral. Odaérve heveny szitálásba kezdett az eső, és mint jól felkészült túrázók, természetesen nem volt nálunk semmi védőfelszerelés, úgyhogy a helyi trafikban megvettük a legcsinosabb ernyőket, Orsi jobban választott: rózsaszín virágmintás, és a helyi kacatárusokat azzal vigasztalva, hogy majd visszafelé megveszünk mindent, elindultunk a magasabb hegyre fölfele. Az enyhén lejtő vizes lépcsők megfelelően vicces küllemet kölcsönöztek a rendkívül koordinált mozgáskultúránknak, végül egy majdnem fél órás masszív fölfelé caplatás után megérkeztünk a szentélyhez, Orsinak állítólag azóta izomláz van a vádlijában, a derékfájós lemez már lejárt. A mostoha időjárási körülmények ellenére meglepően sokan voltak fent, megjegyezném, hogy szokás szerint majdnem mindenki kíváncsi volt a nemzetiségünkre, így az idelátogatóknak ajánlom figyelmükbe a Hungary feliratú pólókat. A hegy tetején elhelyezkedő szentélyben egy rendkívül impozáns körülbelül húsz méter magas ember szobrot állítottak, állítólag Indiában a legnagyobb egybefüggő kőből kifaragott emberábrázolás, egy szentet formáz, arra nem sikerült rájönnünk, hogy kicsodát, de arcberendezés alapján a Buddha ábrázolásokra hajaz, bár nem az volt. A szobornak külön kiszolgáló személyzete is volt, aki fogadta a felajánlásokat, egyesek pedig hiányos, illetve teljesen ruha nélkül járultak a szobor elé. Gyenge idegzetünk nem sokáig bírta a tizennyolc karikás játékokat, úgyhogy elindultunk lefelé, ami még viccesebbnek bizonyult, mint felfelé, a végén már gyakorlatilag minden lépcső után megálltunk pihegni, míg a helyi tehertaxik (nem annyira fitt idősödő hölgyek mozgatására lehetett igénybe venni) szánakozó mosolyok keretében süvítettek el mellettünk.

Túránk következő állomása egy rövid tízórai kitérő után Halebid volt, ami a hojszala birodalom központja volt a tizenegyedik század környékén, a hajdani városból egy nagy szentély maradt fent. A szentély előtt szokás szerint lerohantak minket, hogy vegyük meg a fél indiai műanyagipart, én nagyjából már immunis vagyok rájuk, de Orsiból még mindig ki tudnak sajtolni időnként egy kis extrát. Most kama szutrát is ránk akartak sózni, ez már valami sejtethetett a templom díszítéséről, de sok kétség nem maradt bennünk, amikor felfedeztük, hogy a szentély teljes hosszában egy sor díszítmény a kis hindik felvilágosításának van szentelve, végül is praktikus, nem kell bíbelődni a méhecskékkel. A templom egyébként rendkívül aprólékosan ki volt díszítve, nem csodálom, hogy száz évig szöszmötöltek rajta és ahelyett, hogy készen lett volna, odébbálltak. Természetesen azért időnként ki-ki rabolták a szentélyt, így nem minden maradt meg teljes épségben, itt-ott akad egy érthetetlenül felbukkanó láb, vagy felsőtest, de ez kedves bájt kölcsönöz a helynek. Orsi annyira el volt ragadtatva a helytől, hogy a húsz négyzetméteres templom minden zugát minimum ötször meg kellet nézni, alaposan megjáratva a sofőrünk és az én idegeimet, de ez legalább alkalmat adott minden fehérre éhes indiai önjelölt fényképésznek.

Kirándulásunk utolsó állomása Belur volt, a Halebidet elhagyó népcsoport következő állomása, így az ottani szentély erősen hasonlított a Halebidben fellelhetőhöz, azzal a különbséggel, hogy itt már visszatértek a hagyományos méhecskés módszerhez, nem is húzta sokáig ez a kultúra sem. A szentély itt talán kevésbé volt kidekorálva, azonban méreteiben talán grandiózusabbra sikeredett, és egyébként azóta is használatba van, a belsejében rendesen sürögtek-forogtak. A rendkívül megkapó és nem kevésbé giccses jóga felvételeket hasonló környezetekben szokták forgatni (tisztelet a kivételnek: a vízesésben pancsolósak), noszogattam is Orsit, hogy produkáljon valamit, de még egy csoffadt kis savasznát (rendkívül látványos relaxiáció fekvés) sem volt hajlandó virítani, így ezekkel a fényképekkel most kevesebbek vagyunk. Na sebaj, eddigre már úgyis kicsapta nálam a kultúra a biztosítékot, úgyhogy nem sokáig kellett győzködni, hogy induljunk haza.

A hazafele úton még megtudtuk, hogy a vonatsíneket lezáró sorompók is csak dísznek vannak Indiában, a nem túl nehéz kétkerekű járműveket, például a kisebb motorokat bedöntve kötelező átpréselni a sorompó alatt, hiszen nem maradhat akkora szégyenben az ember, hogy két percet áldoz az életéből a vonatra várva.

Szabi, 2009. szeptember 13.

Mysore egyéb lakói

2009-09-12T22:07:00.000-07:00

A csütörtöki blogbejegyzés utolsó képén egyik lakótársamat látjátok. Sokat köszönhetek neki, remekül ritkítja a szobám falán fel-alá masírozó hangyákat. Ami az egyik legmegdöbbentőbb dolog itt Indiában, az az állatok száma. Viszonylag békésen éldegélnek együtt az emberekkel, kívülről úgy tűnik: kölcsönösen nem vesznek tudomást a másikról, így mindenki jól elvan. A tehenekről mindenki tud: Síva szent állata volt Nándi, a bika, ezt gyönyörű, faragott szobrok, és templomok tetejéről nézelődő gipsz tehenek tanúsítják. Pont ezért nem is esznek marhahúst a hinduk, és amúgy is: a legtöbb hindu tényleg vegetáriánus.

A teheneknek azért nem olyan fényes itt az életük. Amíg adnak tejet, addig gondoskodnak róluk, a nem tejelő, öreg tehenek és a bikák viszont az utcán élnek, többnyire guberálnak, és komoly részt vesznek a szelektív hulladékgyűjtésben. Őrületesen tudnak zacskót kinyitni, és egy pillanat alatt felmérik, akad-e benne valami ehető. Vidéki sorstársaik kicsit jobban élnek: több a zöld, kevesebb a szemét, és a bikákat (ökröket) is alkalmazzák, mint kordéhúzó jószágokat.

Az ehető hulladékon osztoznak még: a kutyák, macskák, csirkék és a majmok is. Ja, a legtöbb kutya és macska kényszervegós itt. Fluffy, a Mandala macskája például főleg rizsen él, de nagyon örült azoknak a húskonzerveknek, amiket még Magyarországról hoztam. Pár napja viszont betört a jógaterembe a Mandalában (az oktató azt hitte, egy későn érkező tanítvány kapargatja az ajtót) és egy egérrel a szájában keresztülrobogott a termen, a jógázók nagy örömére.

Az alkalmazott kutyák (őrzők-védők) legtöbbször szintén rizst esznek: legalább is ezt láttuk egy rendkívül harcias kis eb tányérjában, aki a szomszédos parkot őrzi gazdijával, a biztonsági őrrel együtt. A kutyák viszonylag jól közlekednek: tudják, a duda rájuk is vonatkozik, ezért gondosan kimennek az út szélére. A legtöbb esetben viszont az út közepén szeretnek rendkívül céltudatosan haladni, ki tudja miért. Azok a szerencsések, akiknek családjuk van, főleg a ház lépcsőjén horpasztva töltik a napot.

Ami nálunk a galamb, az Indiában a csíkos mókus. Lobog az őrület lángja a szemükben, ahogy fel-alá rohangálnak a fákon, a falakon, a háztetőkön, a templomromokon. Szabi szerint azért olyan izgatottak, mert még az ősz/tél beköszönte előtt össze akarják szedni a kaját. Mivel ez az időszak a jövő héttől várható, érthető a sietség, de érdemes tudni: az ősz/tél itt 25-30 fokot takar, nem fognak a kis bundások éhen halni. Szerintem csak simán zizik egy kicsit.

Láttunk még: pónikat, akik dagadt turistákat szállítanak kicsi kocsikon a mysori palota előtt, illetve vidéken teljes erőből húzzák a kordét, ami általában három méter magasan meg van pakolva, és egy-két ember is ücsörög a tetején.

Vidéken akad még birka, meg kecske, de igazából itt a házunk mögötti muszlim nyomornegyedben is bőségesen található ajtófélfához kikötött lábasjószág. Az igényesebb gazdák hajlamosak rózsaszínre festeni a birkáikat. Van aki az egész birkát, van aki csak a fehér foltokat festegeti be művészi rózsaszínre. Bármennyire is törődnek velük, a legtöbb birka szomorú véget ér, valamilyen muszlim étterem konyháján.

Gyakorlatilag hetente bratyizunk az elefántokkal, általában hétvége magasságában keresztülmasíroznak a városon, és mi véletlenül mindig összefutunk. Ma egy profi elefánttal találkoztunk útban hazafelé, aki autósokat állított meg, némi pénzért. Elég megdöbbentő élmény egy óriási ormánnyal szembesülni, ami kicsit nyálkás, szőrős és pénzt akar. Én nem láttam a jóindulatot pislákolni a jószág kis szemeiben, ezért a sofőrünkre bíztam a pénz átnyújtásának kényes feladatát.

Milyen állat van még? Szabi tart csótányokat, de velük csak futólag találkoztam, ijedős jószágok. Nálam a hangya – gekkó kombináció a nyerő, és hát akadnak szúnyogok is: bár mostanra már a vécére is csak úgy megyünk, ha előtte lefújtuk magunkat szúnyogirtóval. Reggel azért nem olyan fényes dolog szúnyogirtót nyalogatni a lábszáramról, pascsimottanászanában.

Legnagyobb örömünkre hajnali ötkor a müezzin nem csak minket és a hithű muszlimokat ébreszti, hanem az összes madarat, akik itt aludtak a környező fák tetején. Teljes erőből ők is csatlakoznak a hangszórókhoz, nagy élmény a hajnali koncert. Néha színes papagájokat látok a fákon (citromzöldek), máskor nagy, csíkos jószágok óbégatnak teljes mellbedobással.

A denevérekről Szabi értekezett az előző blogbejegyzésben, a pici, cuki kis jószágokon kívül vannak varjú nagyságúak is, ezek kicsit hajmeresztők tudnak még lenni. Az aprók amúgy a lepkékre hasonlítanak, egészen elképesztő szépségű lepkék vannak errefelé, átlagosan tíz centisek.

Szóval egy nagy, nyüzsgő állatkert kellős közepén élünk, Gerald Durrell tíz ujját megnyalta volna, ha egyszer erre is csavargott volna.

Orsi, 2009. szeptember 11.

Macskafogó

2009-09-10T23:16:00.000-07:00

Már két napja gyűröm a hátrahajlítós órákat esténként, azt hittem könnyed esti levezetés lesz, de persze tévedtem. A tanár először is úgy néz ki, mint egy tizenkétéves kisfiú, az egyik izraeli srác a beiratkozásnál majdnem el is küldte az apjáért, amikor gyanús lett neki, hogy lehet, mégis ő a tanár. Egyébként nagyon durván nyomja, érdemes megnézni a honlapján a képeket: http://www.pranavashya.com/ biztos, hogy az orosz tornászlányok is irigykedve nézegetik. Kicsit beszélgettem vele és kiderült, hogy ő is dolgozott az informatikában, miből lesz a cserebogár, persze ez nem azt jelenti, hogy az összes informatikusból gumiember lesz egyszer, én egyelőre megelégednék azzal, ha végre egyedül le tudnék menni hídba, de pillanatnyilag ez a mérce is túl magasnak bizonyul. Ezek a hátrahajlítós órák, ha másra nem is, de arra biztos jók, hogy utána kellemesen fájjon a derekam, még egy hétig nyomom és fekvőgipsz. Az órák egyébként minden szempontból speciálisak, saját mantrái, napüdvözletei és teljesen saját első sorozata van a srácnak, úgy tűnik komoly brand építésbe kezdett, bár az a tapasztalatunk, hogy ezt minden stúdió elmondhatja itt magáról, valami kis flikk flakkot biztos betesznek, hogy egy kicsit elüssenek a teljesen tradicionális gyakorlástól, éljenek az egyéniségek!

Orsi most azt játssza, hogy minden nap más jóga stúdióba megy gyakorolni, gondolom arra gyúr, hogy előbb utóbb talál egy olyan helyet, ahol fájós derékkal is lehet egyről a kettőre jutni. Az áram és a kétszázhuszonöt féle masszázs egyelőre nem segített, de nem adja fel, előbb utóbb megírhatja a Mysorei stúdiók kiskátéját. Egy dologban azonban már biztosan a régi, az étvágyában, egy öt éves kisgyerek lelkesedésével tudja minden étkezés alkalmával kiütni magát, és a végén nyüszíteni, hogy mennyire tele van, erre persze csak egy gyógyír van: a tequila. Szóval olyan nagyon nem féltem, a kulináris örömök elfeledtetik a be nem teljesült jógikus utat.

Tegnap délután a legnagyobb melegben, miután Orsinak már remegett a szája, hogy egész nap nem csinálunk semmit, elrobogoztunk a belvárosba, ahol meg kellett keresnünk a hetek óta hőn áhított folklór múzeumot. Meglepően könnyen megtaláltuk a bazárokon átvergődve magunkat, Orsinak meglepően jól működik a kultúra detektora, a könyvesboltokat például kilométerekről kiszagolja. A múzeum egy régi palotában volt berendezve, az épületet különösen jó állapotban tartják, belül tele volt mindennel, amit a mysorei maharadzsáknak a pályafutásuk során sikerült összeharácsolni, ebben voltak japán selyemfestmények, kínai procelánok, csomó faragvány és étkészlet, illetve megszámlálhatatlan mennyiségű festmény.

A végén gyakorlatilag már csak rohantunk végig a termeken, hogy legalább mindegyikbe beszippantsunk egyszer. A teljes tárlatból nekem a fényképek tetszettek a legjobban, különösen amelyikeken az egyik maharadzsa és az ő kis gittegylete látszik, ez a maharadzsa minimum egy fejjel magasabb volt a többieknél, legalább háromszor olyan nehéz és a kacikás bajsza fölött foncsoros napszemüveget viselt. Ternovszky Béla biztos járt tanulmányúton Mysoreban a Macskafogó elkészítése előtt, mert a képről visszaköszönt az egész kompánia, középen Giovanni Gatto, alias a Maharadzsa, mellette tülekedett Teufel, Safranek, a sarokban a patkányok és Grabowski feje is kikandikált a tömegből. Nem hiába, minden út Indiába vezet, vagy Budapestre? A macskafogóról jut eszembe, esténként teljes denevér vándorlásnak vagyunk tanúi, varjú méretű denevérek szoktak röpdösni, az elején nekünk sem tűnt fel, azt hittük csak madarak, de a szomszédban lakó angol kislány egész nagy szemfüles és kiszúrta, hogy az alakjuk legkisebb jóindulattal sem hasonlít egyetlen közönséges madárra sem, és nincs mese, ezek márpedig denevérek, a mozgásuk is kellő képen darabos egy sima szárnyashoz képest. Némelyik denevér fején még sombrerot is véltem felfedezni, tuti, hogy Ternovszky itt járt…

Szabi, 2009. szeptember 10.

Hírek a nyugdíjastelepről

2009-09-09T22:17:00.000-07:00

Ma megint elmerészkedtem Ajayhoz, akivel megegyeztünk, csak akkor jön oda segíteni, ha kérem. A napüdvözleteknél szépen igazgatott, a szokásos stílusában, de például az ülő ászanáknál nem nyúlt hozzám – a testem ugyanis mókásan áll a dolgokhoz: mindent frankón meg tudok csinálni, ami a hátam jobb oldali izmait igényli, viszont nagy gáz van a bal oldalon. A tegnapi nyomorgatás hatására valóban jobb lett egy kicsit, de nem az igazi. Kicsit meg is kell szelektálnom a sorozatot, de végül ez már majdnem a teljes első sorozat volt. Kíváncsi vagyok, mikor leszek megint olyan jó formában, mint indulás előtt. Szabi a titánokkal nyomja, 6.30-tól kezdve. Én átkéredzkedtem a 8 órás csoportba, ami nagyon mókás, mert egy csapat gömbölyded indiai hölgy is jógázik ilyenkor. Ajay, úgy tűnik, benne van egy csomó karitatív tevékenységben: a helyieket jógázni tanítja, 25 vidéki kissrácnak pedig fizeti a tanulását egy iskolában.

Jógázás után kipróbáltuk a Sthalam8 frissen beindított kávézóját: azt hiszem nagyságrendekkel jobb a kaja, mint a Mandalában. Deepak a kávézó góréja, tőle béreljük a robogónkat és szerintem egy minden hájjal megkent kis jószág. Mindenesetre most köténykében nyomja, és gyártja a finomabbnál finomabb rántottakölteményeket. Megint hét ágra sütött a nap, és elhatároztuk, hogy visszamegyünk a Regaalis medencéje mellé, ami gyakorlatilag a béke kis szigete Mysoreban.

Kora délután értünk csak át, mert jógatársam alkotói válságban szenvedett (némi lustasággal megfűszerezve) és a ráeső blogírás nem ment könnyedén. Henteregtünk egy kicsit a pálmafák alatt, hallgattuk a csendet, a vízcsobogást, úszkáltam egy cseppet, majd visszajöttünk. Szabi eltépett a Vinay-féle hátrahajló tanfolyamra, én pedig átmentem a Sthalam8 masszőrjéhez, Lekhanhoz, aki azt igérte: egy spéci basti-val csodát lehet tenni a hát ágyéki szakaszával. A basti azt jelenti, hogy nyers tésztából csinálnak egy koszorút, amit a fájós testrészre pakolnak, majd meleg olajt csurgatnak a tésztakoszorúba.

Lekhan egy magasabb, kicsit kerek fejű barna srác, aki Deepak keze alá dolgozik a Sthalam kávézójában, amikor épp nem a jógikat masszírozza. Úgy látom, hogy az ajurvédikus masszázs mindig úgy kezdődik, hogy az összes görcsös csomót és izmot megkeresi a masszőr, majd addig gyötör, amíg úgy nem érzi, hogy az izmok selymesen, puhán vannak a helyükön, göcsörtöknek nyoma sincs. Fájdalmas érzés, szó se róla. Lekhan aztán begyújtotta a kis kemping gázfőzőt, és elkezdett batyukat melengetni egy serpenyőben. Az átmelegedett csomagocskákat szorgosan pakolgatta a hátamra, a lábamra, majd amikor kellőképpen átmelegedett a bőröm, jött a tészta és olaj kombináció.

Közben beszélgettünk: kérdeztem, mi lehetett az oka annak, hogy nem voltak nők tegnap a moziban. Kiderült, egy viszonylag rossz hírű moziban voltunk, a film pedig erősen a „szexfilm” kategóriába esik, és a finom hölgyek ilyen későn amúgy is a vacsorát szolgálják fel családjuknak. Beszélgettünk a jógáról, a masszázsról, a megélhetési költségekről Mysoreban, arról, hogy mennyi az átlagfizetés. Nos magyar forintra átszámítva, legalább harminzezer kell egy hónapban egy családnak, ha nincs még gyerek. Az élet amúgy olcsó itt, amolyan nyugdíjas telepnek számít Mysore. Itt ugyanis a kispénzű nyugdíjasok is meg tudnak élni, ha nincs túl nagy igényed, akkor napi 50 rúpiából (200 Ft) megoldható az étkezés, és még kávéra is futja.

Nyugati (és enyhén bolondnak tartott) turistaként persze mi a többszörösét fizetjük mindennek, de ez még így is olcsónak tekinthető. A legnagyobb tétel az egész kiruccanásunkban a repülőjegy volt, pedig mi a legolcsóbb társasággal jöttünk.

A masszázs amúgy kaliberekkel jobb volt, mint a legelső, a kis Bruce Lee szerű ürgével, aki missziójának tekintette, hogy széttépjen bennünket, ha lehet, puszta kézzel. Ha már nem jógázhatok úgy, ahogy szeretnék, valószínűleg masszázsra fogok járni. Van egy nagyon ígéretes csokimasszázs, illetve Lekhan áradozott a harmadik szemet érintő olajos masszázsról.

Szabi közben abszolválta a penitenciaként kirótt esti gyakorlást, majd vörös fejjel és teljesen feldobva érkezett vissza kis ólunkba. Egy gyengébb pillanatában bevállalta, hogy elmegyünk indiait vacsorázni, így a Mahesh Prasadba vettük az irányt. A hét legjobb kajáját sikerült kifogni, kesudió alapú curryt, ami végre nem volt annyira fűszeres, mint az eddigi kaják többsége. Hál istennek Szabi étvágya nem a régi, így a magam béna rendeléséből (dél-indiai vegyes tál, mindenfajta curryvel, meg szóssszal) kicsipegetve az ehető fogásokat, szabadon garázdálkodtam Szabi térfelén. Sajnos degeszre ettem magam, így már nem sikerült helyet szorítani egy kis lime-os nádlének. Hazabotorkáltunk, és ágynak estünk: én azzal a jóleső tudattal, hogy a csütörtök reggeli inkvizíciót kihagyva aludhatok. Délután megyek majd astangázni a Mandalába, kipróbálom, mit tud a helyi tanár.

Orsi, 2009. szeptember 9.

Cinema paradiso

2009-09-09T00:33:00.000-07:00

Mivel önkényesen gyógyultnak nyilvánítottam magam, ezért hétfőn úgy döntöttem, hogy itt az ideje visszatérni, a mindennapi matracon való szenvedéshez. A nagy visszatérés nem sikerült túl látványosra, az első nap az álló gyakorlatsor végéig sikerült versenyben maradni, úgy, hogy szinte az összes gyakorlat közben szédültem. Majd miután sikerült komolyabb sérülés nélkül megúszni, illetve egyik szomszédomra sem dőltem rá, megveregettem a vállamat és elpucoltam. A szédülés állítólag normális, egy ilyen betegség után a legtöbben túl esnek rajta, bár az egyensúlyozó gyakorlatokat igencsak kínossá teszi. Kedd reggel már végigrugdostam magam a teljes sorozaton, ami inkább mentális teljesítménynek tekinthető, mint fizikainak, mert igencsak kímélőbe nyomtam, a szédüléssel kezdek megbarátkozni, érdekes jelleget kölcsönöz a gyakorlásnak. Orsi is megpróbálkozott a nagy visszatéréssel, de nála is igen halvány volt a dobpergés, neki a dereka állt be teljesen a sok nem mozgástól, de azért szépen lassan alakul, már mindennel bepróbálkozott a patikában. Már most látszik, hogy a visszatérésünk nem lesz egy egyszerű műfaj, reméljük, hogy mire hazamegyünk elérjük azt az állapotot, mint amiben megérkeztünk… ma délután nekiugrok a betegség miatt sokat halogatott hátrahajló tanfolyamnak, hátha valamit mégis lehet profitálni Indiából.

Tegnap óra után, mivel napok óta először tényleg szép idő volt, fogtuk magunkat és megkerestük azt a hotelt, aminek a medencéjéhez a jógásokat is beengedik némi honorárium ellenében. A hotel rendkívül kultúrált, a kert és az úszómedence pedig olyan mintha nem is Indiában lenne, sehol egy alaposan magára hagyott túrás, egy félig kész járda, és a medencét sem engedték át az enyészetnek. Szinte egész nap a partom lebzseltünk és úgy csináltunk, mintha nyaralnánk, elfeledve, hogyan alakult át az elmúlt egy hónap túlélő túrává. Rajtunk kívül mindössze három nyugati fészkelte még be magát a medencébe, így helyhiányra nem nagyon panaszkodhattunk. A hedonizmust betetőzendő kikértük az étlapot, és tobzódtunk a nyugati kajákban, caesar saláta, vega burger, sült krumpli, stb… az utóbbi napokban hadat üzentünk az indiai kajáknak, mivel már túlságosan elteltünk a mindent átható curry ízével, az indiai konyha amúgy sem a könnyűségéről híres. Azért a vega burgerbe jutott némi curry, biztos ami biztos, nehogy túlságosan kiürüljön a szervezetünkből, persze minden izzadás, wcézés meghozza a bizonyosságot, hogy nem könnyű a currytől szabadulni, már sejtszinten beépült. No mindegy, lehet, hogy India után tisztító kúrát kell majd tartani.

A strandolás után Orsi elment valami kuruzslóhoz, aki akupunktúrás eszközökkel hivatott helyrerakni a derekát, ehhez képest áramot vezetett bele. Eddig azt hittem, hogy csak én gonoszkodom vele, de úgy tűnik, most mesteremre akadtam, bár Orsi váltig állította, hogy mennyire felvillanyozta a dolog, de úgyis tudom, hogy csak szeret szenvedni. Mindenesetre utána valóban könnyebben mozgott, és nem úgy mint egy háborús veterán. Azért mondtam neki, ha legközelebb megint valami ősi kínai módszerre vágyik, akkor jöjjön át hozzám nyugodtan és ötszáz kopejkáért én is szívesen agyoncsapatom, feltéve ha épp van áram.

Este Orsi addig rágta a fülemet, hogy nem hallhatunk meg anélkül, hogy indiai moziban lettünk volna, hogy beadtam a derekamat. A naív próbálkozásomat, hogy nézzünk angolul filmet, eleve fintorral fogadta, de sajnos az élet is keresztbe húzta, mert jelenleg Mysoreban csak hindi és kanada nyelven fogyasztható bollywoodi csodák vannak. Az egyik ilyen csodára már korábban szemet vetett, mert a plakát szemtelenül erotikus, a főhősök között mindössze néhány centi a távolság. Moziba indulás előtt megtudtuk Tonytól, aki nagyon szakavatottnak tűnt, hogy az indiai szerelmes filmekben a mezőn táncoló párocska a szerelem beteljesülését szimbolizálja, ez már költészet! A mozit már korábban kinéztük, egy szebb napokat is látott szocreál közösségi ház formájában, ahova kőkemény száz forint volt a beugró a VIP részlegre. A moziteremnek titulált hatalmas hodályban tömött sorokban több száz szék volt letéve, de csak hosszas keresgélés után sikerült kettő épp kézláb állapotban lévőt találni egymás mellett. A teremben rajtunk kívül körülbelül húszan, harmincan lézenghettek, persze Orsin kívül nő nem volt, ekkor egy halvány pillanatra felötlött bennem, hogy mégse lesz akkora nyálpaca a film, de az élet erre is hamar rácáfolt. Néhány percig csendben ücsörögtünk, amikor derült égből villámcsapásként elkezdtek játszani valamit, először azt hittük reklám, de öt perc után rá kellett jönnünk, hogy ez valószínűleg maga a film, ami effektekben olyan gazdag volt, hogy Orsi egy idő után megállapította, hogy ezt akár mi is csinálhattuk volna, már értem, hogy tudnak évente ezer filmet készíteni.

A történet szerelmi háromszöges, megcsalós, zsarolós szuper gagyi volt, a bonyolultságáról annyit, hogy a kanada nyelv ellenére is megértettük a történetet. Egyébként musical-es betétek is színesítették, ugyanis váratlanabbnál váratlanabb helyzetekben időnként mindenki táncra perdült, és idétlenül illegette magát, a főhős ilyenkor búgó hangon próbálta gerjeszteni a hősnőt, aki felhangokon affektálva adta tanúbizonyságát gerjedelmének, és ilyenkor egy kicsit valóban táncoltak a mezőn. A filmnek természetesen úgy lett vége: és boldogan éltek, amíg meg nem haltak…

Szabi, 2009. szeptember 8.

Ajurvéda testközelből

2009-09-07T01:11:00.000-07:00

Szabi még megkapta a mai (szombati) napot, hogy gyógyulgasson, a mára tervezett kirándulást átpakoltuk jövő szombatra. Az indiaiak nagy életművészek, nekik szinte minden nap hétvége, de most nagyon belecsaptak: péntek ugye holdnap volt, ilyenkor az ashtangik nem gyakorolnak, szombaton van tradicionálisan szabadnap, vasárnap reggel pedig aki akar, elmehet jógázni, de nincs tanár. Mi tehát pár napot legálisan henyélhettünk, orvos adott róla papírt, hogy kriplik vagyunk. Holnap már el fogunk menni gyakorolni, délután szinte kötelező az Ajay-féle backbending (hátrahajlás) órán a részvétel. Szabi nem tudom, hogy oldja meg, mert kis csúszással, de holnap elkezdi Vinay Kumarnál is a spéci hátrahajlásos tanfolyamot, így ő elég intenzív napnak néz elébe.

Ma elmentünk megnézni a gyümölcs- és virágpiacot. Banánból körülbelül húszfélét láttam, és különféle nyálcsordító kinézetű gyümölcsöket is. Úgy tűnik itt érdemes körülnézni, ha parfümöt akarunk venni, vagy karpereceket (ez itt nagy divat). Sajnos egy csomó emberke azzal foglalkozik, hogy mindenfajta bizbaszt próbál rásózni a zizibb turistákra, így ránk is. Ezért gyakorlatilag futólépésben megtettünk két kört a piacon, majd kimenekültünk a helyről. Találtunk egy jó kis könyvesboltot is, elég jó könyvválasztékkal, én elhoztam egy pránajámáról szóló könyvet, Szabi csak vegetált, aztán bevallotta: kicsit gyenge még ahhoz, hogy teljes erőbedobással menjünk mindenfelé, és talán jobb lenne, ha az eredetileg betervezett múzeumot máskor ejtenénk meg. Ezért hazajöttünk, a jógi lefeküdt egy picit, én meg ajurvedikus masszázsra mentem.

Gondoltam az öregessé vált izületeimet és izmaimat majd rendbeteszi egy alapos, ámde kényeztető masszázs. Nos jött egy aprócska kis ürge, bementünk a Mandala masszázs termébe, közölte, hogy hányjam le magamról a göncöket, és elkezdődött a majd egy órás tortúra. Az eleje még rendben volt, fejmasszázs, majd nyak és hátmasszázs. Aztán közölte, hogy feküdjek hasra, és komolyan nekilendült a masszázsnak. Megtalált minden sajgó izmot, letapadást, idegpályát, izületet, és nem volt könyörület: keményen nekiugrott, mintha hadjáratot folytatott volna. Bevallom: kicsit sikoltozgattam, meg sírdogáltam is, de azért mindent összevetve jó masszázs volt.

Szabi annyira nem volt elájulva, azt mondta, hogy neki is az utolsó perc tetszett a legjobban, amikor a kis ürge végre befejezte. Ekkorra már elég éhesek voltunk, de mindketten lesápadtunk, ha arra gondoltunk, hogy curryt együnk akármivel. (Két hét kicsit eltöltött az indiai ízekkel). Átrobogtunk tehát Gokulamba, hogy valami nyugati étkezdét leljünk. A végén a Pizza Hut-ban kötöttünk ki. A megrendelt vegós pizzák elég törpécskének bizonyultak, de a végén kiderült: ennél több nem is kell a boldogsághoz. Jóllakva, álmosan tértünk haza, az indiai viszonylatban méregdrága pizza isteni volt.

Orsi, 2009. szeptember 5.

Roncsderbi

2009-09-04T21:20:00.000-07:00

Hiába szimulálok napok óta, Orsinak elege lett és rám parancsolt, hogy a mai bejegyzést én írjam meg, így a címből adódóan nem is tudok másról írni, csak a rendkívül izgalmas mélyrepülésemről. Valószínűleg túl sokat szellőztettem, hogy csalánba nem üt a mennykő, így India úgy gondolta, most már komolyan elővesz. A keddi szülinapi akció után kezdődött az egész, ahova jó néhányan érkeztek betegen, épp kilábalóban, épp lebetegedni készülőben, szóval mindenkinek volt mit betenni a közösbe.

Volt, aki az Orsi-féle chikungunya lázat hordta ki rendíthetetlenül lábon, úgy nézett ki, mint egy birodalmi lépegető, beszélni persze nem tudott. Azért meg kell jegyeznem, hogy ez a Tony nevű versenyzőnk nem önként választotta ezt a rendkívül kímélő gyógymódot, hanem felesége, Paula, aki valami fajta kuruzsló, találta ki, hogy majd jól kigyógyítja alternatív módszerekkel, ami nála a láz ellen mindössze borogatást, és persze sok-sok mozgást jelent. Orsival azon tűnődtünk, hogy biztos valami karmikus kapcsolat fűzi össze őket, és Tonynak sokat kell törlesztenie Paula hülyeségének oltárán. Szóval Tony az egész előadás alatt végig feküdt a földön, biztos élvezte. Viszont Tony javára írandó, hogy igen szívós fajta, a Paula-féle kúrák ellenére még mindig él.

Ezt a példát csak azért hoztam fel, hogy egy kis ízelítőt adjak az általános közhangulatból, és bizonyítsam, hogy a nyugatiak között még mindig állandó vendég a Kaszás. Shantalla, a Mandala mindenese szerint sem volt évek óta ilyenre példa, hogy ennyi mindenkit bedarált volna a rendszer, a Mandalában már a tanárok is hullanak. Itt már gyaníthattam volna, hogy nem lehet megúszni a dolgot egy enyhe bélfertőzéssel és néhány órás lázzal, de még tápláltam az illúziókat. Este viszont már kénytelen voltam levenni a szemellenzőt, amikor elkezdődtek a fej-, és végtagfájdalmak. Eltökéltem, hogy gyorsabb leszek a bacilusoknál, és felsorakoztattam az összes bogyót, gyorsan benyaltam aspirint, immodiumot, lacto sevent (a bélfertőzés emléke még nagyon elevenen élt bennem), dupláztam a trishun adagot, és megittam egy liter teát, majd elkezdtem olvasni. Az éberségem egy idő után alábbhagyott és elaludtam, na ezt kihasználva leterítettek. Arra ébredtem fel, hogy izzadok és hasogat a fejem, ez ment egészen reggelig, amikor átkúsztam Orsihoz, aki először ki akart dobni, hogy ne szórakozzak, de amikor megmutattam a zombi szemeimet, akkor már készségesen adott rubophent. Az elkövetkezendő több mint két nap nagyjából azzal telt, hogy időnként három takaró alatt vacogtam, időnként pedig takaró nélküli izzadtam, igazi hullámvasút volt, egyetlen stabilitással a fejfájás. Egy-egy tiszta pillanatban, amikor a bacilusok időt kértek, el tudtam menni tusolni, megenni egy banánt, és inni egy kis teát, majd felkészülni a következő menetre.

Orsi harmadik nap reggelre unta meg ezt az állapotot és rendelt el megint egy kis űrutazást. Az Apollón már rutinosan vettük az összes akadályt, simán becsekkoltunk, audienciát kértünk egy GP-től (general physician) az OPD1-ben (részleg), szóval már a rövidítésekkel sem tudtak megzavarni. Rövid várakozás után bejutottunk egy igen flegma csávóhoz, aki biztos a magyar sebészszövetségnél folytatta mentális továbbképzését. Mindenestre alaposan megvizsgált, kocogtatott, hallgatott, mért, leszerelt, felszerelt, tehát kiélte az összes elfojtott legózási hajlamát. A végén megállapította, hogy ez csak egy közönséges lázas megfázás, köszi, milyen lehet a közönségesnél súlyosabb, amikor a kétnapnyi lázzal a szervezetem gyakorlatilag így is megsütötte az agyamat, még mindig hasogat a fejem. Na mindegy, a lényeg, hogy a lehető legjobb híreket mondta, így emelkedett állapotban távoztunk.

Délután a kötelező szundítás után elcsoszogtunk egy indiai étterembe, mert már vágytam egy kis szilárd kajára, sikerült majdnem egy egész indiai kenyeret benyomni. Orsi gondoskodott a maradékról, nos igen, látszik, hogy ő már teljesen százas, ez akkor is bizonyítást nyert, amikor visszatérve a szállásra rögtön a minibár felé vette az irányt és csapra verte a tequilámat. Nem is tudom, mért viccelődik a hathával, mehetne egyből astangázni. Nekem még van mit csiszolódnom, ez abból is látszik, hogy wc-ézés közben még fél kézzel kapaszkodnom kell.

Remélem az elmúlt néhány napban megvolt a gödör alja, és nem kell a továbbiakban is south parkosan minden részben kinyírni Kennyt, Tonyt, Engem, vagy valakit. Kicsit morbiditásban ide vágóan, mivel az elmúlt napokban úgysem készültek fényképek, leközlöm az állatkertben készített gyűjteményem, arról, hogy mit csinálhatnak veled a kedves indiai állatok:

A tigris leharapja az ujjad, az elefánt porrá zúzza a lábad, a majom letépi az arcod, a medve belekostol a nyakadba és a vegetáriánus zebra kiharapja a szíved. De a lényeg, hogy a végén úgyis mindig letartóztatnak...

Szabi, 2009. szeptember 4.

Full Moon

2009-09-03T20:57:00.001-07:00

Csütörtök reggel még kihagytam Ajay vinyásza óráját. Pont egy hete is iszonyúan brutálisnak tűnt, bár kétségtelenül látványos visszatérést jelentett volna a Sthalam8-be. Bár mára már terveztem jógázást, mivel az egy hét kihagyás eléggé kinyírta a derekamat és a hátamat. A matracainkat valami nagyon kemény anyaggal tömték ki, biztos már eleve úgy gondolták, a jógások megindultak a fakírrá válás útján, ezért a beton puhaságú alvómatrac az ideális.

Szabi továbbra is lázas, néha lemegy a láza, de aztán megint felszökik az égbe. Vizes türülközőket tekergetek a végtagjaira, diktálom belé a vizet, gyümölcslevet és teát. Kiadtam az ukázt: ha holnapra nem esik le a láza, és tér vissza a normál hőmérsékletű egyedek közé, hussanunk az Apollóba, és ET őt is megbökögetheti a furcsán hajló ujjaival.

Reggel tehát jógáztam egy kicsit, majd átmentem a Sthalam8-be, ahol Prakesh személyes bankárunkként is funkcionálva váltott nekünk egy kis pénzt, illetve leszervezett egy kocsit szombatra. Úgy tervezzük, hogy meglátogatunk pár templomot Mysore közelében, egy napos kirándulás formájában. A jógasála mindenese egyben túraszervezőként is működik.

Majd kiélhettem vásárlási mániámat, és kicsit kóvályogtam a környék legnagyobb bevásárló központjában. Vettem egy csomó olyasmit, amit egy betegeskedő is jóízűen felfal, majd visszakocogtam megnézni a kis elesettet. Hiába lóbáltam a kólát és a Pringles-t az orra alatt, nem nagyon akart enni. Végül egy kis keksz, paradicsom, sajt kombó volt a nyerő, a helyi kajákkal nem kísérletezek.

Ebéd után kis szunya, majd riksába pattantam, és átmentem Gokulamba, a Mystic Schoolba, most hatha jógára. A csuklóim nem pöpecek a szokásos jógához, ezért gondoltam, hogy az emelgetés mentes hatha biztosan be fog jönni.

Jai Prakesh, a helyi jógatanár másképp gondolta. Először kiszedegette az első sorozat (számára) kedvenc ászanáit, majd megspékelte pár mókás kis ászanával a második sorozatból. Az egész eléggé megkavart gyakorlás, fejenállással középtájt, lélegzés csak normálisan, bandhákat nem kell tartani. Ja, és persze beletaposott minden olyan ászanába, amiről úgy gondolta, megy az nekem, csak valamilyen lányos szerénységből nem akarom úgy megcsinálni, ahogy ő azt szeretné.

Lehet, hogy csak a pár év ashtangázás teszi, de ég és föld a két gyakorlás. A hathához képest az ashtanga egy intelligens, kiforrott rendszer, ahol egységet alkot a mozgás, a légzés, a drishti. A pózokat ellenpózok követik, de hát ti is tudjátok, miről beszélek. (Aki nem, az próbálja ki!)

Holnap azért még visszamegyek még egy hathára, a Mystic School ugyanis nem dől be olyan szemfényvesztéseknek, mint holdnap, amikor nincs gyakorlás. Hátha holnap kiviláglik, mi a jó a hathában. Kár lenne egy gyakorlás után magvas következtetéseket levonni.

Orsi, 2009. szeptember 3.

On strike

2009-09-02T22:55:00.000-07:00

Sajna, a mai nap azzal kezdődött, hogy Szabi átkocogott Rubophenért. A folytatást sejthetitek: most én ápolom őt, már akkor amikor nem dőlők ki én is egy kicsit, mert igazából vízszintesben a legjobb. Nem fáj semmije, szóval nagyon valószínű, hogy csak a sátorban ázott meg egy kicsit és a ramaty immunrendszerünk miatt egy itteni megfázás is lázzal jár.

Elég nehéz a négy fal közül bármi érdekfeszítőt írni, így megegyeztünk, hogy kiveszünk egy nap szabit, amikor csak nyalogatjuk a sebeinket, gyógyulunk.

Orsi, 2009. szeptember 2.

Szülinap

2009-09-02T00:06:00.000-07:00

Jó kis napra virradtunk, ma volt a shála második szülinapja, Ajay már napok óta pörgött, mint egy túlmozgásos mókus. A buli hivatalosan négykor kezdődött, de Szabit visszarendelte 11re, hogy segítsen. Csak találgattunk, hogy miért kell órákkal korábban megjelenni, aztán megegyeztünk: valószínűleg ilyenkor végzik el a szokásos éves nagytakarítást és más ház körüli munkákat is, mint pl. a veteményes felásása, a termek kimeszelése stb. A tanítványok úgysem mernek nemet mondani.

De előtte visszaugrottunk az Apollóba, hát ma iszonyú sokan voltak. Az én szerencsétlen túlhajszolt dokimhoz kb. húszan jutnak be óránként. Majdnem másfél órát vártam amíg a színe elé kerültem, és elmondtam neki, hogy minden rendben, nincs láz, izületek szuperek, mikor jógázhatok? Még két nap pihi, sok víz.

Tehát először pénteken lehetne – de péntek holdnap, mindenki lustizni fog. Marad jövő hét eleje. Mostanra amúgy mindenki megbetegedett valamiben itt: hihetetlen, néha úgy érzem magam, mintha valami kutatólabor kísérleti telepén lennék. Lázasan csillogó szemmel kóvályog mindenki, változatos egyéb kisérőtünetekkel. Bárkivel le lehet állni beszélgetni egy kicsit a betegségéről. Ennyit az edzett, egészséges immunrendszerű jógikról.

Szabi koradélután visszajött, elmondta, hogy virágokat kellett felfűzögetnie. Férfias munka. Négyre visszamentünk, de ez indiai négy óra volt, tehát kb. fél ötkor kezdődött minden. Addig csacsogtunk az ismerősökkel. Ajay befutott, majd átvedlett fehér lepedőbe és a meghívott pap segítségével puját tartottak. A végén mindenki kapott magára egy kis füstöt, egy nagy lánggal égő mécsesből, meg egy kis piros pöttyöt a homlokunkra.

Persze nem csak a tanítványok voltak itt, sőt. Mi alkottuk a kisebbséget. Hanem az összes szomszéd az utcából, rokonok, ismerősök, az alkalmazottak rokonai stb. Mindenki a legszebb ruhájában feszített, rohangáltak a kiskölkök körbe-körbe.

Aztán egy gyönyörű hangú lány énekelt, egy kisfiú szerintem egy védikus himnuszt darált le szanszkritül, majd jógabemutatók kezdődtek. Kb. tíz bemutató volt, mindenki nagyon szép bonyolult ászanákat villogtatott, a második - harmadik sorozat környékéről. (Nem jógás barátaink kedvéért: mi már három éve az első sorozatot gyűrjűk.)

A jógabemutató után még egy rövid kirtan Ajayjal, nagyon szép kellemes hangja van. Ő maga is bevallotta, hogy időhúzás céljából kornyikál itt velünk, a kinti sátorban ugyanis csúszásban voltak az étellel foglalatoskodók.

Közben derekasan rázendített az eső, elvégre monszun van, ilyenkor eső dukál. Jó ötlet volt a sátor, valamennyire védett az esőtől, de Szabira így is nagy cseppekben hullott az eső. Thali volt, azaz kaptunk egy nagy tiszta fémtányért, és arra pakolták a kupac rizst, curryt, édességet, salátát, ezt, azt, meg fejenként két palacsintaszerű cuccot. Nagyon finom volt.

Aztán Ajay körbejárt, és lelkünkre kötötte, fel ne merjünk szívódni, mert külön nekünk hívatott egy együttest, hegedűkoncert lesz. Persze mind szeretünk hozzá járni jógázni, ezért visszamentünk zenét hallgatni. Szerintem ritka jó kis koncert volt. Három zenész, meg két kisérő technikus alkotta az együttest. A zenekar vezetője hegedűn játszott és énekelt, balra tőle tabalán, jobbra pedig vizeskannán játszott a másik két zenész. Játszottak klasszikus dalokat, meg vidámabb, mulatósat is. Az indiaiak felszívódtak kajálás után, úgyhogy tényleg nekünk szólt a zene.

Jó kis tömény nap volt, a végén még leszerveztünk egy kis pénzváltást, majd hazakocogtunk aludni.

Orsi, 2009. szeptember 1.

FIGYELEM!

2009-09-01T00:00:00.000-07:00

Augusztus 31-én az esti óra elmarad!

Újra nyeregben

2009-08-31T21:11:00.001-07:00

A mai nap az én reszortom. Reggel még úgy tűnt: magvas filozófiai felismeréseket osztok majd meg veletek, az ágyamból, mert max erre leszek képes. A láz már régen elmúlt, és szépen javulgatnak az izületeim is, de vannak gyenge pontok: csukló, térd. Macerás lenne így vinyászát ugrálgatni (az egyes ászanák közti dinamikus átvezető gyakorlatsor), de nagyon remélem, hogy az ajurvéda csodát tesz majd ott, ahol a nyugati medicina csúfos kudarcot vallott.

Amúgy valószínűleg még zuhanyozni is szúnyogirtóval bőségesen bekenegetve kellett volna menni, bár már az első naptól kezdve kentük magukat mindennel. Belülről is védekeztünk: fokhagymatablettákat és B vitamint szedtünk, azért hogy már a bőrünk szaga is taszítsa a kis férgeket. Mindezt csak azért jegyzem meg, hogy megspóroljak egy: „Nade miértnemkentedmagadvalamivel?” kérdést az összes aggodalmaskodó családtagomnak, barátomnak, szeretettemnek.

Erősen gyanítom, hogy valami más ok húzódhat itt meg a háttérben. Lehet, hogy túlhajszoltam magam, és a testemnek most pihenő kell, ha így, hát így. Lehet, hogy az ashtanga helyett, most más tanárokhoz fogok járni, akik olyasmit tanítanak, amit tropa térddel is meg lehet csinálni. Vagy festeni fogok, vagy meditálni többet, oly sok lehetőség van itt. Szerdától Szabi is ad egy fülest a hídnak, beiratkozott Vinay Kumarhoz, az ő kis hátrahajlásokat csiszoló tanfolyamára. Már megeskettem, hogy mindent megtanít nekem, amit a mester átad.

A mai reggeli után elhatároztuk, hogy visszamegyünk a spéci jógakönyves boltba és veszünk még ezt-azt. Illetve először beugrunk egy másik ajurvédikus gyógyszertárba, és megpróbáljuk összeszedni a hiányzó gyógyszereket. A neten fellelt indiai cikkek szerint az ajurvédikus gyógyszerek között vannak olyanok, amelyek segítik a gyógyulást. Egyet már beszereztünk két napja, de hiányzott még egy kettő. Meg malária ellen is akartunk gyógyszert.

Egy mufurc kis ürge volt a boltos, biztos ami biztos alapon megtartott egy bő méter távolságot a pult mögött, onnan dobálta nekünk a szükséges bogyókat. Mivel beszélt angolul, megkérdeztem tőle, hogy tényleg a listán lévő cuccok kellenek-e. Jóváhagyta az egészet, aztán ránézett Szabira és hozzácsapott még egy kis dobozkát, hogy ez meg neki kell. Helyes kis rózsaszín oroszlánok bömböltek a dobozon, de a név semmitmondó volt. Kérdeztük mi az, felelet helyett csak kihúzta az ismertetőt, odadobta, majd kicsit odébb állt.

A cetlin valami ilyesmi volt olvasható: „A mai rohanó világban a stressz nagyon sokszor nincs jó hatással a férfiakra. A munkahelyi gondok, a rohanás elsőként a házaséletre mérnek csapást.” Itt már vinnyogva röhögtünk a pulton. Kicsit még pihegtünk, megtörölgettük a szemünket, és köszönettel visszautasítottuk az indiai viagrát.

Jó hangulatban mentünk tovább turkálni a jógakönyves boltba. Vettünk pár pólót, nekem egy sálat, hogy a bájaimat takargatni tudjam a kackiás bajuszú indiai pasik elől. Sajnos, a csupasz női kar jelenti Indiában az abszolút szexepilt, a kardigánok viszont elviselhetetlenül melegek déltájban. Ilyenkor lép a képbe a sál: bele lehet burkolózni, mégis szellős, mindenki boldog. Szerencsétlen eladó kislány keményen megküzdött velünk, mert nem akartunk semmiből sem csicsásat, meg selymet, meg arannyal átszőttet, de azért a végén találtunk jó darabokat.

Majd hazatepertünk, Szabi elrohant beiratkozni Vinayhoz, és vitte a jógaszerkóját is, hátha már kezdhet. Kezdés szerdán, úgyhogy hazacuccolt, összekaptam magam és átmentünk meditálni a Misztikus Iskolába. Ma Nadi Brahma meditáció volt, az első félórában zümmögtünk, majd a karunkat tekergettük 15 percig, majd a végén 15 perc fekvés hullapózban, savaszanában. Jai Prakash volt még ott rajtunk kívül, elmagyarázta, mit kell majd csinálni, aztán leült és együtt végigzümmögtük, köröztük az egészet. Mókás kis meditáció volt, egészen kezdünk rákattani a Mystic Schoolra.

Már hét felé jártunk, amikor elkezdtünk éttermet keresni. Biztos sok szokott lenni Gokulamban is, de mi hirtelen egyet sem találtunk, ezért Szabi egy (számára is) váratlan fordulattal a belváros felé indult, ott kerestünk egyet. Szabi amúgy elhatározta, komolyan felturbózza magát a Forma-1-re, vagy vmi hasonló versenyre. Indiai kollégái (akik szintén ilyen álmokat dédelgetnek) lelkesen vesznek részt ebben a játékban. Mostanában már dudálnia sem kell nagyon, az én sikolyom pótolja a dudát. Csak akkor hajlandó lassítani, ha megfenyegetem, hogy rárókázom az összes ajurvédikus cuccot, és azok majd szétmarják a pólóját.

(Másrészről én viszont csirke vagyok. Valószínűleg soha nem merészkednék bele a forgalomba, Szabi viszont annyira beilleszkedett, hogy már csak a bajuszkáját kéne megnöveszteni a tökéletes indiai hatáshoz.)

Az étterem ideálisnak tűnt: sehol senki, egy nagy hodályban. Kaptunk egy étlapot is, és már épp megegyeztünk, hogy nyugodtan ehetünk halat, meg garnélát, egyik sem számít húsnak, amikor jött a pincér, és elmagyarázta, hogy mit lehet enni. Kb 5 tételről volt szó, hal, garnéla nincs, csirke, birka van. Az utcán látott állapotok alapján – a helyiek nem bánnak valami fényesen az állatokkal, a tehenekkel sem – úgy döntöttünk, hogy maradunk a vegós ételeknél.

Szabi karfiol curryt kapott a végen, én egy méregerős, paprikás curryt, meg palacsintajellegű lepényféleséget.

Amikor jött a pincér érdeklődni, hogy milyenek az ételek, én nem tudtam érdemben reagálni, túlságosan lefoglalt, hogy lehűtsem a nyelvem a joghurtomban, illetve ne bőgjek hangosan. Szabi faarccal közölte, hogy „pikáns, nem értem mi ezzel a gondod, nem is csípős” és tolta be a fejébe a curryt. Mit tesz a jóga. Tegnap kétszer volt gyakorolni, biztos attól ilyen azbeszt. Pincérünk közölte, hogy enyhíthet a csípősségen, ha akarom. Hálásan megköszöntem, és az este további részében a kövekező mantrát hallgattam újra, meg újra: „nem is volt csípős, kár volt felhígíttatni”.

Aztán már nagyon álmosak lettünk és hazafurikáztunk a kis kosznegyedünkbe, Laxmipuramba. Szabinak reggel jóga, aztán visszakocogunk az Apollóba az én kis gülüszemű dokimhoz. Ha tovább javulgatok, akkor szerda reggel már én is menni akarok jógázni, csak nem a hajnali csoportba, hanem a nyolcórásba. Remélem áldását adja a doki.

Orsi, 2009. augusztus 31.

Backbending

2009-08-30T22:33:00.000-07:00

5:45-kor csörgött az óra, letelt az egy napos jóga szabadság, viszonylag könnyen felkeltem, lehet, hogy még a végén korán kelő leszek, nem hinném, kutyából nem lesz szalonna. A vasárnap reggeli órák mindig önálló gyakorlások, tanár nincs, mindenki küzd egyedül a világ ellen. A ma reggelinek nem volt túl nagy népszerűsége, rajtam kívül egy angol pár merészkedett le, még a nyitó mantrát is csak magunkban mondtuk, úgy tűnik, nem akarnak szocializálódni. Sejtettem, hogy nem ez lesz az évszázad gyakorlása, így nem voltak túlzott elvárásaim, de úgy tűnik ők még lazábbra vették a figurát, az álló gyakorlatsor végén rögtön hanyat vágták magukat, és már relaxáltak is. Ezen a ponton egy kicsit nekem is megremegett a térdem, de gondoltam, ha most abbahagyom, akkor máskor is bocsánatos bűn lesz, régebben csináltam ilyet, de semmi értelme. Egyébként is pont Krisnamacharja – 20. század talán legnagyobb jóga alakja, az ő tanítványai alapítottak számos jóga iskolát, pl Iyangar és az Astanga - képe alá tettem le a matracomat, aki olyan szigorúan nézett, hogy fülemet farkamat behúzva folytattam magányos harcomat. Már majdnem a végére értem, amikor besodródott a terembe egy kínai, kicsit szöszmötölt, majd elkezdte darálni, én lassan befejeztem és odakacsintottam Krisnamacsarjára, tessék itt az újabb áldozat. Kint már várt a későbbi csoport, bár azt nem fogtam, hogy önálló gyakorlás esetén mért nem jönnek be a terembe csak úgy, na mindegy, úgy tűnik ma senkinek nem akaródzik elkezdenie.

Otthon letusoltam és Orsit összegereblyézve átmentünk a Mandalába, ahol a csávó ránk nézett és már rottyantotta is a zabkását, gyerekkorom egyik függősége itt talált meg újra, azt hiszem a hátralévő három hétben csak ezt fogom tolni reggelire, némi gyümölcssalátával megspékelve. Orsi hozott a helyi macskának valami jó magyar sonkakrémet, és azt próbálta belétuszkolni, szegény macska egy ideig udvariasan majszolgatta, majd odébbállt, megvan az ellenszer a lejmoló macskákra, éljen a magyar konzervipar! Orsi a reggeli végéig egészen jól bírta, még némi szocializációra is futotta erejéből a Mandalába vetődő versenyzőkkel, majd lassan elkezdett darabosodni, széles vásznú montázzsá alakult, és a végstádiumban atomjaira hullott, amikor már a tőmondatok sem jutottak át az alagúton, akkor önként beismerte, hogy itt az ideje aludni. Persze nem panaszkodom, az utóbbi huszonnégy órából már csak tizennyolcat aludt, így határozottan felfelé ívelő pályára állt.

Ezek után olvastam, tanulmányoztam a beszerzett Astanga: Practice and Philosophy című remekművet, ami egyébként tényleg jó, ajánlom az otthoni szenvedélybetegek figyelmébe is, kevés ilyen mély, időnként az anatómia szintjére is lemenő összefoglaló könyv létezik a jógáról, Gregor Maehle szerzeménye. Amikor elegem lett a jógából, akkor gondoltam most már feldolgozom a munkahelyi leveleket is, és belefutottam egy lebilincselő olvasmányba (KTM kiadási kötelezettségvállalások kezelése, akinek mond valamit, légy szíves tolmácsoljátok a KTM-esek felé, fenomenális).

Egy idő után persze elkezdett zizegni a zabszem a seggemben, így elmentem egy kis levezető motorozásra, szmoggal teli hűs szellő csapkodta az arcomat, kiló számra nyeltem a port és a szúnyogokat, remélem az emésztő rendszeren keresztül nem terjesztenek chikungunya lázhoz hasonlatos nyalánkságokat. Végül a délutáni backbending és hipopening órán kötöttem ki, ezt a múlt héten kihagytuk, mert akkor még olyan illúzióink voltak, hogy egy asszimilációs hetet töltünk napi mindössze egy gyakorlással, és csak a következő héttől csapunk bele a forró lecsóba, hát ez a hét is eljött. Ajay érdeklődött, hogy mi van Orsival, gondoltam egy kicsit ugratom, hogy a híresen szadista órái Orsinak enyhe fuvallatok, így kénytelen volt átváltani a K1-re, de aztán kellő tiszteletet tanúsítva elárultam, hogy igaziból csak szimulál. Az órát nem véletlenül hívják így, valóban csupa hátra hajlítás, az én híresen hajlékony gerincem ezt kábé az óra feléig tolerálta, onnantól kezdve minden második gyakorlatot csináltam, majd derékmasszírozó gördülések a matracon, remélem holnap fogok tudni járni. Egyébként maga az óra nagyon hasznos, úgyhogy el is határoztam, hogy beiratkozok egy délutáni ilyen jellegű kiképzésre, sosem árt, nehogy már valami maradandóbb sérülés nélkül menjek haza Indiából!

Óra után Orsit ismét felrángattam a felszínre, kaja egy közeli, indiaiak által igen preferált helyen, Mahes Prasad, eddig sosem okozott csalódást, még akkor sem, ha nem tudtam mit rendelek. Próbáltunk olyan időpontban menni, hogy az általunk is ismert kajákat is lehessen rendelni, de mivel hatra értünk oda és héttől van szélesebb választék, ez nem jött össze, így véletlen szerűen bökdöstünk rá az étlapon dolgokra. Miután az egész asztal tele lett bizarabbnál bizarabb dolgokkal, a nagy számok törvénye alapján találtunk közötte egészen ehető dolgokat is. Időközben csatlakozott hozzánk egy angol lány, aki ma érkezett Mysoreba, Pakisztánban töltött néhány hetet, majd vonaton átment Delhibe, és utána ledöcögött Mysoreba, wow, vannak nálunk is betegebbek. Bár az állította, hogy Pakisztán a legjobb hely, nem biztos, hogy fehér nőként ott kolbászolnék, ő tudja, gondolom jövőre megnéz egy afrikai katonai rezsimet.

Este a változatosság kedvéért motoroztam egy kicsit, többször megkerültem a fényárban úszó palotát, szlalomoztam a riksák között, és versenyt gyorsultam egy szekérrel, döntetlenre hoztuk ki. Mikor visszaértem Orsi még mindig fent volt, biztos benyomott egy csomó gyorsítót, így egész jót beszélgettünk, holnap megpróbálom rávenni, hogy ő írja a blogot, valahogy demonstrálni kell, hogy még él.

A csatolt képek a Mandalában készültek, ha már ennyi időt töltünk itt, mint net és szocializációs központ, lássátok milyen egy nyugatias indiai kávézó, az én kedvencem a koponya, mihez tartás végett.

Szabi, 2009. augusztus 30.

Apollo

2009-08-29T22:01:00.000-07:00

Ma reggel nem volt gyakorlás, általában szombat a szünnap a jóga shalákban, úgy tűnik tartják a shabbatot, persze vannak olyan helyek, ahol inkább vasárnap pihiznek, így rámehetnek az olyan fanatikusokra, akik a hét minden napján gyakorolni szeretnének, persze ez a nagy könyv szerint nem az igazi. Szóval ma reggel egészen hétig lustálkodtam, majd nyolcig kómáztam és amikor az épp most aktuális ramadánba belesüllyedő muszlimok már túl voltak a második imakörünkön is, akkor kidugtam az orromat. Átmentem Orsihoz, aki egészen ramatyul nézett ki, úgyhogy megegyeztünk abban, hogy néhány óra múlva bemegyünk a vágóhídra, addig is egy kicsit még visszaalszik. No jó, addig én elintéztem a köreimet, kaja a Mandalában, kicsit ugrattam a lejmoló macskákat, neteztem és skypeoltam Nórival. A körök bezárulása után ismét átmentem Orsihoz, aki csodák csodájára kezdett hasonlítani önmagára, a vágóhíd hatásos fegyver volt, így maradtunk a kórháznál.

Kicsoszogtunk a sarokig, ahol fogtunk egy jó kedélyű riksást, aki pikk pakk elrepített minket az Apollóra, ugyanis a Mandalla midenesétől, Shantallától, aki már eddig is sokat segített nekünk, megtudtuk, hogy a legépkézlábabb kórház a környéken az Apollo, szuper, indiai űrutazás! Odafele menet bíztatgattuk egymást, nem lesz gáz, már évtizedek óta nem ez a világ legszegényebb országa, és egyébként is, a magyar egészségügy nem tette magasra a mércét, szóval no para! Persze mindkettőnk szemében ott volt a páni félelem.

Hamar megérkeztünk az Apollóra, öveket becsatolni, landolás! Rádió jelekkel lekommunikáltuk, hogy az Emergency felírat pont jó lesz nekünk, így bizonytalan léptekkel megindultunk a bejárat felé. Ahogy beléptünk minden tekintet ránk szegeződött, szinte hallottam a gondolataikat: „Úristen, albínók a földről!” Szerencsére innét hamar továbbküldtek a betegfelvételre, ahol kicsit nehezen sikerült megtalálni az angol nevű közös frekvenciát, de végül hozzájutottunk a kitöltendő papírokhoz. Mivel Orsinak ebben az állapotban az írás sem az erőssége, én töltöttem ki az adatlapját, buzgón bekarikáztam a Mrs.-t, mire elkezdett replikázni, hogy hónapokig küzdött a magyar burokráciával, hogy megszabaduljon a volt férje nevétől, és én pillanatok alatt megint férjhez adom. Nem értem, azt hittem a lányok szeretnek házasodni, mégoly romantikus környezetben is, mint egy indiai kórház. Ezek után leültettek minket egy kicsit, így volt alkalmunk szemügyre venni az új környezetet, a nővérkék egyen száriban feszítettek, a férfi alkalmazottak pedig szafari cuccban, a takarító személyzetnek is egész takaros szkafander jutott, kord mamuszkával, nem hiába mondtam Orsinak idegen bolygóra az ember zárt cipőben megy, ki tudja mit tud a helyi flóra és fauna. A kórház egész tiszta és fitt hatást keltett, nem úgy az emberek, persze otthon sem az egészségtől kicsattanó réteg az ilyen helyek törzsközönsége. Az egyes részlegeket alaposan kitáblázták, volt back pain clinic, asthma clinic, hypertension clinic, brain tumor clinic, és a kötelező blood center, szóval minden mi szem szájnak ingere.

Minket áttessékeltek egy general physician-hez, ahol egy kicsit várni kellett, de legalább nézhettük hindiül a híreket. Bő fél óra múlva bejutottunk, a nővérke egy kedves zsebcirkáló volt, a doki pedig ET reinkaránciója, furán hosszú végtagokkal, kicsit meggörbült háttal, a kelleténél nagyobb fejjel, amibe karikás, zavarba ejtően intelligens szemeket ágyaztak, és persze az elmaradhatatlan hosszú ujjak. Ez a felsőbb intelligencia kedvesen elkezdte kérdezgetni Orsit a tüneteiről: lassan alább hagyó, de két napig erős láz, végtag fájdalmak, csontjai folyamatosan sajognak. Itt közbevágott: „Az ujjaid is fájnak és kicsit görbíted is őket?” Úgy tűnik képben van. Orsi helyeselt. Még egy kicsit kérdezgette, de már látszott, hogy zsebében a megfejtés, amit nem is sokáig tartott meg magának: chikungunya láz. Ez egy eredetileg afrikai betegség volt, ami mostanában kezd elterjedni a világon, éljen a globalizáció! A nappali szúnyogok csípésével terjed, és az inyencek kedvéért egy rövid leírás: A chikungunya-láz 3-12 napos inkubációs idő után jelentkezik hirtelen kezdődő, rekurráló lázmenettel, hidegrázással, fejfájással, hányással és hány ingerrel. Az izületek főleg a végtagokon duzzadnak meg, és fájdalmassá válnak. Az izületi duzzanatot 1-10 napon belül maculopapulosus kiütések követik, amelyek főleg a törzsre és a végtagokra lokalizálódnak. A kiütések 7-10 napon belül maguktól eltűnnek. Előfordulhatnak haemorrhagiás tünetek, conjunctivitis és enyhe photophobia is. A betegség oki terápiája még nem megoldott, a tünetek maguktól enyhülnek 3-5 napon belül. Immunizálásra nincs lehetőség, a fertőzés lezajlását azonban élethosszig tartó immunitás követi. Gyógyszeres terápia nem ismert, néhány izületi fájdalmat enyhítő krém, illetve ayurvédikus gyógyszer kapható. A mozgás a betegség lefolyása alatt kerülendő, különben az izületi fájdalmak hónapokig is elhúzódhatnak, ez különösen jó hír egy jógás számára!

Miután megkaptuk a kellő fejtágítást, az intelligencia meghagyta, hogy kedden menjünk vissza, ha valami rosszabbodás van, akkor persze azonnal. A hosszú ujjak kiadták a parancsot a nővérkének is, aki lelkiismeretesen lekörmölte a receptet. A gyógyszertárban r2d2 kiadta nekünk a megfelelő krémet és a rubophen szerű lázcsillapítót, ez Orsinak úgyis izlik. Utána kilépegettünk a bázisra és egy riksával elhagytuk az Apollót, ami így utólag sokkal élhetőbb hely, mint gondoltuk.

Délután próbáltam felkajtatni a neten talált ayurvédikus szereket, de a közeli ayurvédikus gyógyszertárban a néni sokadszori unszolására se sikerül hindiül megszólalnom, és mivel ő a saját bevallása szerint:„don’t english”, ezért maradt a metakommunikáció, ennek eredménye mindössze egy szer lett, végülis több a semminél.

Utána elmentem vásárolni, Orsit be kell rendezni a több napos mozgás nélküli állapotra, egész kis túlélő készletet sikerült felhalmozni a bunkerében, jöhet a harmadik világháború! Majd a rituális fejpánt felkötéssel hadat üzentem a szúnyogoknak, és ezt apró pénzre váltva bedugdostam az összes szúnyogirtót, és sorba állítottam a preventív kenceficéket. Pusztuljatok!

Miután a harci kedvem lelohadt és Orsi jelezte, hogy szundítana, átmentem a már korábban meglátogatott Mystic school-ba, ahol esténként mindig van meditáció. Ez most sem okozott csalódást, tál kongatós, sípos, csörgős meditációt tartottak, mi (öten voltunk: három fehér és két indiai) pedig egy matracon feküdve magunkba fogadtuk a rezgéseket: hullámoztunk, oszcilláltunk, interferáltunk, és persze próbáltunk eljutni a közeghatárra. Szóval minden volt, amitől az ember jól bele tud szagolni az univerzumba.

Este még egy kicsit molesztáltam Orsit a hülyeségeimmel, valahogy életben kell tartani, bazi unalmas lehet egész nap a bunkerben, főztünk valami előre csomagolt ehetetlen rizses cuccot. Aztán egészen hamar megfejeltem a párnát, túl sok volt mára a fényév.

Szabi, 2009. augusztus 29.

Ízirájder, öcsém!

2009-08-28T20:53:00.000-07:00

Orsi ma is teljesen paff volt, gyakorlatilag huszonnégy órát aludt egyfolytában, csak a rubophen miatt kelt fel időnként, teljesen rákattant, nem is értem mit eszik rajta, pedig jobbnál jobb drogokat vittem át neki. És mivel azt mondta, hogy ő inkább nem osztja meg a szürreális élményeit, így ma ismét enyém a klaviatúra:

A reggeli órát csak hatan kezdtük, eddig mindig legalább tízen voltunk, és ebből is ketten az első kanyarok után kisodródtak, így már csak négyen gyűrtük. A mai reggel amúgy is különösen hűvös volt, pulcsiba fáztam odafele menet, így négyen nem voltunk elegen, hogy rendesen beleheljük a termet, meglehetősen nyikorgós gyakorlásra sikeredett. A kis japót mellettem ez nem zavarta, egy órán keresztül szépen csinálta, majd lejárt a szavatossága és lefeküdt a matracra, innentől kezdve engem oktatott. Először is jobb, mint egy szúnyogriasztó, rögtön figyelmeztetett, amint megközelített egy kis dög, és lelkendezett, amikor megskalpoltam őket. Mindemellett arra is volt ereje, hogy pontos utasításokat adjon, mit hogy csináljak, rögtön kiszúrta, amikor egy kicsit hajlítottam a térdem, vagy egyéb módokon kummantottam, igazi kis szemfüles. Így ezen az órán teljes rivaldafényben voltam, mivel Ajaynak is elég ideje maradt mindenkivel személy szerint foglalkozni, így engem is szinte minden pózba belepaszírozott, már kezdem sejteni, hogy mire gondoltak az otthoniak, amikor azt tanácsolták, hogy vigyázzunk vele.

Az egyik ilyen belepaszírozásnál (hozzáértők számára: baddhakonászna), amikor Ajay épp csípőből letépte a felsőtestem, a kis japó szolidaritásból elkezdett szintén szenvedő hangokat hallatni, mire Ajay hirtelen abbahagyta a kínzásomat, ezért hálásan kacsingattam a kislányra. Egyébként ezek után bármilyen hihetetlen, mi nem mazochizmusból jógázunk, na de egyszer majd erről is írok, és akkor lerombolom a jóga és a mortal combat között eddig aprólékosan felépített párhuzamot.

Óra után visszakocogtam a szállásra, Orsit nem lehetett kirobbantani, így elintéztem, amit el kellett, ezzel most senkit nem untatnék, majd megint elindultam a városba egy kis motoros kavarásra. Most nem sikerült semmi extrát felfedezni, és már az eltévedés sem megy olyan könnyen, no persze a kitartó akarásnak mindig nyögés a vége, így időnként egy kicsit azért elbizonytalanodtam az érintett helyszíneket illetően.

Mivel úgyis megígértem, hogy írok a felejthetetlen indiai közlekedésről ezért ennyi tapasztalat után már megteszem.

Először is, ha az ember az indiai utakra téved, akkor szakítani kell az összes itthoni prekoncepcióval, azt hittem, hogy ezt anno Bangkokban megtanultam, de nem, ez az igazi dzsungel! Itt a közlekedési táblák, sávok, felfestések, a lámpák, sőt még a forgalomirányító rendőrök is csak játszásiból vannak. Még egykoron a britek erőltették rá a kresz nevű béklyót az indiaikra, akik annyira elfogadó népség, hogy gondolom megvonták a vállukat és a birtek kedvéért belementek a játékba, de igaziból nincs mit szépíteni, leszarják. A kresz nevű látszatintézmény mellett az élet kialakított egyéb szabályokat:

- ne érdekeljen, hogy hány sáv van az útra festve, igaziból annyian mehetnek egymás mellett, ahányan elférnek

- alapvetően a tömeged határozza meg a tekintélyed, ebből kifolyólag sose perlekedj egy busszal, főleg ha kismotoron ülsz, nem fog kitérni előled, még ha a te sávodban is jön szembe (!)

- ne várd el a többiektől, hogy észrevegyenek téged, ha nem jelzed, hogy jössz, és itt lép be a képbe a duda

- legyél egyértelmű és határozott, a tömeg után az erő a második dominancia faktor

- az útirányok viszonylagosak, a közlekedők újraértelmezhetik, így ne lepődj meg, ha hat sávos, középen betonággyal elválasztott úton hirtelen egy nagyobb falka jön veled szembe, amikor te az általad jónak hitt oldalon mész

- a piros lámpákon zavartalanul át lehet hajtani, kivéve, ha számlálós a lámpa, és esetleg egy rendőrrel is meg van nehezítve, na persze azért időnként ezt is meg lehet szegni

- a dudát nem dísznek szerelték a gépjárművekbe, és nem is azért, hogy a többieket molesztáld, hanem hogy folyamatosan nyomd, hogy a többiek tudják merre vagy, ez elsőre egy nyugatinak irritáló, mert megszokta, hogy otthon az illetlen duda használatért kövezés jár, de itt ez alap

- az úton masírozó, esetleg a közepén megálló teheneket és egyéb állatokat tartsd tiszteletben, a játék kedvéért beépített statiszták, un. lassan mozgó objektumok

Ha ezeket a szabályokat az ember magáévá teszi és van benne kellő bátorság (az elején szinte vakmerőség, hogy fejest ugorjon), akkor előbb utóbb elsajátítja az indiai közlekedési etikettet, és szépen lassan elkezdi élvezni ezt a nagy össznépi játékot, mert másnak nem is nagyon tudnám definiálni.

Robogón külön élmény a játék, például a kereszteződésben be lehet állni a riksák és a buszok elé, majd másodpercekkel mielőtt zöldre váltana a lámpa (csak a visszaszámlálósaknál működik, amúgy is csak ott kell megállni) ki lehet lőni a kereszteződésbe, úgy, hogy még szinte súrolod a merőleges irányú forgalmat. Innentől kezdve lehet izgulni, hogy mikor érnek utol a buszok és dudálnak, tolnak le kegyetlenül, csak hogy tudd hol a helyed.

Kicsit nehezítik a pályát, hogy időnként a buszokból kihajolnak versenyzők, akik könnyítenek eldugult orrjárataikon, és ezeket nyílván nem szeretnénk telibe kapni, így busz mellett fokozottan figyelni kell, olyanra is láttunk példát, aki a gyomorbajain enyhített az ablakon keresztül, szerencsére a köztünk levő cirka tíz méter még lehetőséget adott egy gyors kikerülésre. Ja, és persze az utak minősége és a meglepő helyeken felbukkanni bíró, néha hármas csoportokban járó fekvőrendőrök is színesítik az élményt.

Amit én itt most már jó néhány soron keresztül fejtegettem a franciák egy mondattal összefoglalták nekünk az első nap: „In the traffic there is no rule, just stay really focused!” És innét már egyenesen adódik a párhuzam, és a megfejtés, hogy a jógásoknak mért jöhet be annyira az indiai közlekedés, ha az astanga egy mozgó meditáció, akkor ez még egyértelműben az, nem veszítheted el a fókuszt, és ez teljesen kikapcsol. Ez persze arra is választ ad, hogy ha valakinek bejön a dolog, akkor mért lesz addiktív, így ha valami hiányozni fog Indiából, akkor ez biztosan.

Na ennyit akartam megosztani a közlekedésről, a nap hátralévő része már nem volt ennyire érdekes, Orsival elmentem egy rehabilitációs sétára, egészen a szomszédban lévő parkig, ahol egy kosármeccset néztünk. Ez volt az első alkalom, hogy valami érdekesebbnek bizonyult nálunk, így nyugodtan üldögélhettünk folytonos fürkésző pillantások nélkül. Utána visszacaplattunk és mondtam Orsinak, ha holnap reggel ismét rosszabbodik az állapota, akkor vagy bemegyünk a kórházba, vagy szerzek valahonnét egy pisztolyt és enyhítek a kínjain, még hezitál.

Szabi, 2009. augusztus 28.

In the jungle

2009-08-27T21:54:00.001-07:00

Ma már teljesen fitten ébredtem, semmi háborgás, úgy tűnik mégsem tepsiben megyek haza. Nem tudom mi volt ez, de egy gyors vonat sebességével robogott át rajtam, és néhány kellemetlen emléken kívül nem sok mindent hagyott bennem, na mindegy, a lényeg, hogy most már a dögkeselyűk is csalódottan pislognak rám.

A reggeli órára kicsit félve közelítettünk, mert csütörtök reggelenként a híres, hírhedt vinyasa órákra kerül sor, ami azt jelenti, hogy ilyenkor nem a szokásos astanga jóga sorozatot tolják a versenyzők, hanem a pozíciók közötti átvezető mozdulatsor, un. Vinyasa – http://www.youtube.com/watch?v=gJOWmcHeX88&NR=1 (nehogy azt higgyétek, hogy mi is így tudjuk) -, megfelelő kivitelezéséhez szükséges rávezető gyakorlatokat. Ha nem ilyen körmönfontan akarnék fogalmazni, akkor ezt a típusú órát csak idegenlégiós kiképzésnek hívnám, brutál mennyiségű has-, és törzsizom gyakorlattal, címszavakban: fekvőtámasz, felülés, falra fel-, leugrálás, hátrabukfenc kézenállással, stb… szóval minden, ami megalapozza, hogy az ember a cipőfűzőjét napokig csak székre leroskadva tudja bekötni. Mondanom sem kell, hogy a stabilabb versenyzők (pl. Mr. Fültágító Laurence, aki már húzza itt egy ideje), sőt még a nyolc éves kis japó is, rezzenéstelen arccal nyomták végig. Az óra hatása nem maradt el, viharverten csúsztunk vissza a szállásra. Letoltuk a reggeli köröket: továbbra is kímélő üzemmódú zabkása, gyümölcssaláta, kihagyhatatlan kalandozás a cyber térben: levelezés, skype, hírek, stb. Ez már egyre olajozottabban megy, így tizenegykor már partiképesek is voltunk, és elindultunk a napok óta halogatott állatkertnézőbe.

Meglepő módon egyből megtaláltuk, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az egész út folyamán egyszer kellett kanyarodni és annak helyszínét is jó alaposan kiveséztük előre, mert hogy okulva az elmúlt napok sorozatos bénázásaiból, indulás előtt újabban már útvonalat is tervezünk a neten, a nyomtatott térkép Mysoreról csak legenda. Már kívülről is egész összeszedettnek tűnt az állatkert, nem hiába ajánlották többen is, de az igazi kellemes meglepetés csak bent ért minket. Én személy szerint néhány négyzetméteren kucorgó, szomorú szemű állatokat vártam, ehhez képest mindegyiknek akkora élettere volt, hogy ha láttak volna minket a zárkáinkban (szállásunk), akkor biztos gyűjtést szerveznek a megmentésünkre. Különböző színű, szagú, méretű madarakkal kezdődött a sor, majd átcsaptunk a kisemlősökbe, itt a legérdekesebb az a szerzet volt, amelyik egy mókus és

egy lajhár meg nem értett románcából születhetett. Mókusok egyébként az egész állatkert területén dögivel voltak, körülbelül, mint nálunk otthon a galambok, és hihetetlen sebességgel tudták elcsórni a kaját a többi állat elől. A következő részt a főemlősöknek szentelték, egy fehér tigrisen kívül – akit B.K.S Iyengar, egy híres jóga oktató adoptált, mert itt ilyet is lehet – mindenki az árnyékban lebzselt.

Ezután érkeztünk meg a majmok bolygójára, ide aztán tényleg minden létező fajt összehordtak, mégis időnként az volt az érzésünk, hogy leginkább az emberszabású fehér majmok a legnépszerűbbek, több csoport is le akart velük fényképezkedni, egy idő után már komolyan fontolgattam, hogy pénzt kérek érte, ne csak ők húzzanak le folyton minket, de aztán maradt az emberbaráti szeretet. Orsi még cukorkát is osztogatott a gyerekeknek, akik ettől, és a nevünk elárulásától szinte eufórikus állapotba kerültek. Az állatkert többi részében láttunk elefántokat, zsíráfot, orrszarvút, kígyókat, stb. szóval az összes kihagyhatatlan cuccot. Orsi már félúton jelezte, hogy valami nem klappol, majd miután libabőrös lett és elkezdett fázni, kénytelen voltam beismerni, hogy nem csak szimulál. Úgy tűnik India nem adja magát könnyen, mindenkinek át kell vennie a wellcome package-et.

Miután Orsi bedobta a törölközőt, elindultam, hogy motorozok egyet, lassan függőségemmé válik az indiai közlekedésben való túlélési játék. Előtte még beugrottam enni egyet a szokásos indiai vegetáriánus éttermünkbe, ahol már törzsvendégként kezelnek, és rögtön ki is ültettek az ajtó mellé reprezentatív jelleggel. Ma egy kicsit nehezen sikerült szót érteni a pincérrel, de megint olyan hülye időpontban mentem, hogy alig volt választék, végül ez egyik szónál, amit sokat ismételt elkezdtem hevesen bólogatni, így kihozott valami szmöttyöt valami trutyival, egész ízletes volt, csak tudnám mit ettem.

A kaja után a terv az volt, hogy elindulok valamerre, majd jól elveszek, és utána lehet teperni a hazajutásért, azaz az elmúlt napok szokásos forgatókönyve. A terv annyira jól sikerült, hogy egy nyomornegyedben kötöttem ki, ahol valószínűleg fehér ember még nem nagyon járt, mert ahogy végighajtottam a viskók között szinte megállt az élet, és röpködtek utánam a szokásos kérdések: What’s your name? Where are you from? Végül feladtam, leálltam és a nevemért és a nemzetiségemért cserébe útbaigazítást kaptam néhány iskoláskorú gyerektől, az a tapasztalat eddig, hogy ők beszélnek a legjobban angolul. Miután sikerült kikászálódni az indiai favellából, elhatároztam, hogy felmegyek a Mysore melletti hegyre, amelyről valószínűleg kitűnő kilátás nyílik a városra. Ezt az útitervet nem nehéz kivitelezni, mert a hegy minden honnét látszik a városból, így talán még én is feltalálok. Menet közben észrevettem egy temetőt, és mivel ez Indiában úgysem gyakori látvány, gondoltam benézek, amúgy is sok mindent elárulnak egy kultúráról a temetkezési szokásai. Az egész temetőben egy lélek sem volt, kivéve egy sírrendezőt, ami az indiai állapotokhoz képest megdöbbentő csendet kölcsönzött a helynek. Egy ligetes park volt, ahol nagyjából rendezetten helyezték el az amúgy kissé jellegtelen sírokat. Nem igazán tudtam belőni, hogy milyen temető lehetett, mivel a hinduk hamvasztanak, ezért muszlimra tippeltem, de néhány síron a név és dátumok mellett hindu istenábrázolások is voltak, úgyhogy passz. Várom a megfejtéseket! Egyébként nekem az indiai temetkezési szokások közül a pársziké a legbizarabb, akik a tetemeket keselyűk martalékául hagyják a hallgatás tornyaiban, a dakhmákban. Évszázadok óta ugyanúgy zajlanak a sajátságos „temetések”, azonban a szennyezett levegő, a zaj, de legfőképp a tetemekben lévő gyógyszermaradványok miatt néhány éve fogyatkozni kezdtek a keselyűk. Ám a tradíciónak mégsem fog vége szakadni, a párszik újabb technológiákat hívtak segítségül: maró savakkal, illetve napkollektorokkal segítenek a holttestek mielőbbi elenyészésén. No ennyit a túlvilági kitérőről.

Ezután már nyíl egyenesen felrobogtam a hegyre, aminek a tetején egy kisebb falu és egy templom áll. Igencsak a turistákra van kihegyezve a dolog, mert rám is rögtön lecsaptak, hogy vegyem meg az összes műanyag szobrot, virágfűzért, fametszetet, és képeslapot, az utóbbiból egy tizes pakkot adtak 300 rúpiáért (1200 Ft), ami itt egy kisebb vagyon, nyilván egy fehér vagyok, akit kötelező átverni, na de ennyire! Mondtam nekik, hogy köszi, de nekem is van fényképezőm, hírtelen 50 rúpia lett az ár, majd valószínűleg még ment lejjebb, mert ahogy távolodtam továbbra is kiabált utánam. Ezután egy középiskolás talált meg, akinek az volt a comboja, hogy tudja Európa össze fővárosát, tényleg egész ügyes volt, nem ült fel olyan trükköknek, mint Monaco, meg Kelet-Németország, de végül Szarajevon elhasalt, úgyhogy feladtam neki a leckét, hogy nézzen utána a Jugoszláv utódállamoknak. Ez persze nem zavarta, minek után igen sok pénzt legombolt rólam, még forintot is adtam neki, állítólag gyűjtik a suliban a külföldi pénzeket, de ő legalább felmutatott valamit és nem csak a kezét nyújtogatta. Még megmutatta Mysoret felülről, valóban hatalmas város, már értem mért tévedünk el állandóan, azt mondta körülbelül nyolc millióan laknak itt, bár most megnéztem a neten és 2001-ben még csak 800ezer volt, valami sántít…

A hegyről lefele jövet még elkapott egy alapos zuhé, de megérdemeltem, mert épp kezdtem hiányolni az esőt az esősévszakból, Thaiföldön nem ehhez szoktam, de most jól megkaptam. Mikor visszaértem a szállásra Orsi még mindig a hullamerevséget gyakorolta, úgyhogy most én toltam belé rubophent, teát és némi kekszet, majd egy kicsit traktáltam a délutáni kalandokkal, végül hagytam tovább aludni. Lassan későre jár, úgyhogy én is megnyalom a párnát.

Szabi, 2009. augusztus 27.

Csatangolás Gokulamban

2009-08-26T20:40:00.000-07:00

Lehet, hogy kezdünk hozzászokni a müezzinhez, vagy végre alkalmazkodunk a helyi időszámításhoz, így viszonylag zavartalanul aludtunk reggelig.. Szabi elég erősnek érezte magát a jógához, így hatkor kocogott az ajtómon, majd elhussantunk jógázni. Elsőnek érkeztünk, ezért kicsit beljebb tettük le a matracunkat. Majd nyújtogattunk és próbáltunk mentálisan is felkészülni az előttünk álló gyötrelemre. Nekem a derekam nem az igazi, Szabi pedig kiscicásan jógázott – nagyon vigyázott, nehogy túlhajtsa magát. Yokó (a nyolcéves japán jógaguru) ma a mellettem jógázó srácot segítette ki, ha az megakadt.

A matracokat egymással párhuzamosan a sála hosszában tesszük le, valószínűleg a közepén van a legjobb hely (optimális a levegő és a meleg aránya) mivel a sokat látott régi tanítványok középen nyomták. Két lány a második sorozatot csinálta, tényleg nagyon szép volt, csorgott a nyálunk, ha néha átpislantottunk.

Ajay továbbra is kesztyűs kézzel bánik velünk, komolyabb gyötrelem még nem ért, bár Szabi arcán ma nem az örömmámor tükröződött baddhakónászanában. Ezt persze én sem úsztam meg. Jóga után nekem kókusz, majd diétás reggeli a Mandalában.

Dr. Szabi ugyanis közölte, hogy a derekam a vinyászák hanyag kivitelezése miatt fáj (igaza van), a bandhákat, különösen az uddijána bandhát tisztességesen kell tartani, és amúgy is, ragadjam meg az alkalmat, és fogyjak le. Ezért ma önkontrollt gyakoroltam, és csak gyümölcssali volt reggelire.

Levezetésképp szundítottunk egyet, majd eldöntöttük állatkertbe megyünk. Térképünk továbbra sincs, ezért a guglin kerestük meg a helyet, majd a zárási időpontot is figyelembe véve úgy döntöttünk, máskor nézünk ketrecben szomorkodó vadállatokat.

Helyette robogóra pattantunk és átmentünk a Joisok fellegvárába, Gokulamba, az ottani egyik jógaiskola ugyanis esténként ingyenes meditációs órákat tart.

Némi tévelygés után megtaláltuk a Mystic School-t (www.mysticschool.org.in), ahol természetesen lehet astangázni is, pránajamát és tajcsit is tanulni.

Gokulam nagyságrendekkel gazdagabb városrész, mint Laksmipuram, ahol a mi jógaiskolánk van. Minden nagyon zöld, a monszun első két hónapjában esett rendesen. Az iskola mellett van egy furcsa, nagy fa, érdekes gyümölcsszerű terméssel. Elefánt csicsinek hívják, a mellékelt képen is látszik olyan, mintha nagy krumplik nőnének a fa tetején. Nem ehető, pedig már lelki szemeimmel láttam, ahogy válogatunk az érett elefánt csicsik között, a piacon. Szabi nagyon rendes, minden gyümölcsöt hajlandó megkóstolni, amit csak árulnak a környéken. Már ettünk furcsa, tobozszerű akármit (fini, nagy barna magokkal), papayát (isteni), mini banánokat, ma pedig vörös, közepes méretű banánokat vettünk még este. És minden nap iszunk cukornádlevet – a világ egyik legjobb itala, zöldcitrommal, gyömbérrel.

A Mystic Schoolt végre jól kitáblázták, bejelentkeztünk, aztán valami harapnivalót kerestünk. A Tina’s Café-ban nevével ellentétben csak indiai kaját árulnak, így azt ettünk, kevés rizzsel, majd kis ejtőzés után visszamentünk a suliba.

Beszélgettünk egy kicsit Shashi-val, egy kedves, mosolygós kis barna sráccal, aki a meditációs órát tartotta. A tajcsi is az ő reszortja, ezt egy kanadai fickótól tanulta még ezer évvel ezelőtt. Kicsit pletykáltunk, megkérdeztem mi a helyzet Gokulamban Patthabi Jois halála óta. Shashi elmesélte, hogy a nagy öregek, akik a hetvenes évektől kezdve jártak Joishoz, most már nem jönnek Mysoreba. Visszaesett a Main Shala forgalma, több jógás jut el viszont a többi jógastúdióba. (Aki korábban Patthabi Joisnál akart tanulni, kötelezte magát, hogy nem megy át más tanárhoz, másik sálába tanulmányai kiegészítésére.)

A Mystic School másik tanárával, Jai Prakashsal már a meditáció után beszélgettünk picit. Ő tartja az astangát és a hathát, nagyon kedves ő is, tipikus indiai srác, helyre kis bajuszkával. 15 éve jógázik, B. N. S. Iyengar a mestere, és ő is az astangát szereti jobban. Valamelyik nap majd átugrunk egy órájára, mivel lehet náluk egyszeri alkalommal is jógázni. És úgy tűnik, náluk a vasárnap a szünnap – lehet, hogy egy szombati napon megyünk majd.

Magán a meditáción összesen öten voltunk – Shashi, Jai Prakash, egy középkorú indiai ember, valószínűleg Jai egyik barátja, és mi ketten, a kis jógaturisták. 5.30-kor bementünk a meditációs terembe – nagyon igényesen kialakított kis terem, nem egy olyan kis csótánytanya, mint a mi sálánk. Profi meditációs párnák (deréktámasszal) voltak körberakva egy nagy gyertya előtt, az oltáron valami keleti szobor (nem hindu istenség) lótuszokkal díszített üvegablakon szűrődött be egy kis fény a terem tetejénél. Amúgy az egész iskolán látszik, hogy nemrég készült el, és valaki nagyon a munkások körmére nézett az építkezésnél.

Shashi elmondta, hogy egy spéci esti meditációt fogunk végezni, ami négy részből áll majd. Először légzésvisszatartásos pránajáma vagy 15 percig (orron át be, visszatart 10-15 szívdobbanásig, szájon át kifújni), majd 15 perc gyertyalángnézés. Ezután 15 percig becsukott szemmel ácsorgás, amikor lehet dülöngélni, himbálózni, ami jólesik. Az utolsó 15 percben vagy lefekszünk, vagy visszaülhetünk a párnára. Jó kis meditáció volt, de kajálás után tényleg nem érdemes pránajámázni. Hiába üldögélünk, teli gyomorral macerás a légzésvisszatartás. A legvégén néhány pillanatra elszundítottam. Állítólag álommentes alvást garantál ez a meditáció, majd meglátjuk.

Este még egy kicsit mászkáltunk Laksmipuramban, kiderült, hogy két utcával hátrább kezdődik a muszlim nyomornegyed. Millió kiskölyök rohangászik az utcákon, mindenki tud két-három mondatot angolul (Hi! What’s your name? Where are you from?) és imádnak kezet fogni veled. Megtaláltuk a mecsetet is, ahonnan a hajnali müezzin szól, közvetlenül előtte egy hentes ténykedik, kopasztott csirkék lógnak a boltajtó fölött, mestersége címereként. A szűk kis utcák szegénységről ordítanak, a porták ajtajához kecskéket kötöztek ki. A környékbeli járműjavító sufnikból jön a nehézfém, olaj, a gyerkőcök meg ebben nőnek fel.

A nap lezárásaképp még sikerült meggyújtanom a saját lepedőmet egy füstölővel. Isteni jel, itt az idő lefeküdni. Különösen azért, mert holnap Ajay vinyásza órát tart, amiről azt hallottuk, nagyon durva élmény.

Orsi, 2009. augusztus 26.

Félelem és reszketés Mysoreban

2009-08-25T20:59:00.000-07:00

Amilyen hévvel beindultak a dolgok tegnap, ugyanolyan hirtelenséggel változtak meg, legalábbis számomra. Az esti levezető Mysore-i easy rider még simán ment, bár már akadtak gyanús morgások, de betudtam a délelőtti lencselevesnek, hiba volt. Hazatérés után rögtön lefeküdtem, hogy a reggeli órára fitten keljek, hamar sikerült is elaludni. Ezek után kezdődött az utazás. Először arra ébredtem, hogy fázok, nincs para, póló fel, kicsit vissza is aludtam. Majd arra ébredtem, hogy továbbra is fázom, sebaj, van egy vastagabb pokróc, amit a kecóhoz adtak, és eddig nem nagyon volt gusztusom hozzányúlni, ez persze most nem számított, magamra terítettem. A következő ébredésnél már gyanús volt ez a fázás dolog, de még mindig volt egy pulcsim, amit felvehettem, mondanom sem kell, hogy nem segített. Innentől kezdve az éjszaka enyhébb didergés és erősebb féléber álomszerű állapotban telt, összefüggéstelen dolgokat álmodtam, és nem tudtam, hogy mikor vagyok ébren, Donnie Darko ehhez képest Grimm mese. Azt álmodtam, hogy kint szakad az eső, és kirohanok beszedni a kimosott ruhákat, persze másnap kiderült, hogy nem csak álmodtam, a vihart leszámítva. A reggeli müezzin (az itteni mecsetek nem csak történelmi emlékek) tudatosította bennem, hogy hol vagyok, átvánszorogtam Orsihoz, mondtam neki, hogy üdvözlöm Ajayt, de ha szíjat hasítanak a hátamból, ma akkor se… folytattam otthon a vizionálást, aminek csak Orsi óra után hazaérkezése vetett véget. Igazi szemfüles módjára megállapította, hogy valami nem stimmel, és belém tolt egy rubophent. Ennek szerencsére meglett a hatása, és amolyan trainspotting-os effektekkel a felszín fölé emelkedtem.

Miután valahogy összeszedtem magam, átmentünk a Mandalába reggelizni, Orsinak mindig jó huzata van, most két gyümölcssalátát tolt le, némi tojásrántottával megnehezítve, én egy zabkásán nyammogtam végig. Elmondta, hogy az órán se volt mindenki százas, ketten menet közben kioldalogtak, ő pedig több gyakorlatot is kifelejtett a sorozatból, szerencsére Yoko, a mellette gyakorló nyolc éves kislány mindig buzgón figyelmeztette a hiányosságaira. A Mandalában megtudtuk, hogy most amúgy is valami vírus tizedeli a jógásokat, meglepő módon lázzal jár, gondoltam sebaj, ezen én már túl vagyok. Visszavánszorogtunk a szállásra, ahol Orsi kidőlt, én pedig egy kis olvasás után folytattam pszichedelikus kalandozásaimat, aminek egy következő löket vetett véget. Egyébként mivel anyukám az egészségügyben tevékenykedik, ipari mennyiségű gyógyszert hoztam, a mennyiséget és az állapotomat a kép hűen adja vissza.

Délután a testhőmérsékletemről a bélműködésemre terelődött a hangsúly, így nem nagyon hagytam kihűlni a wc-deszkát. Egy normálisabb pillanatomban Orsi megígértette velem, hogy bemegyünk a központba és megnézünk néhány boltot, és én felelőtlenül rá is bólintottam, úgyhogy a következő pillanatban már a motoron robogtunk. A boltban természetesen nem sokat bírtam és diszkréten jeleztem Orsinak, hogy nekem lassan lejár az időm, így rohantunk is a motorhoz. A térkép dolog továbbra sem oldódott meg, így egy rosszul eltalált kanyar után már megint nem tudtuk hol vagyunk, és ez ismét egy újabb meglepetést hozott: kiderült, hogy Mysore-ban, egy a francia katedrálisokat is megszégyenítő monstrum leledzik, erre bizonyos tudományágakban azt mondanák, hogy téridegen. Sokat nem tudtunk nézelődni, mert amint elmúlt az indiai közlekedés okozta adrenalin hatása, rögtön jelezte a testem, hogy mért is pucoltunk el olyan gyorsan a boltból. Úgyhogy vissza az adrenalin forrás sűrűjébe, jó néhány vargabetű után végre feltűnt egy ismerős kereszteződés, és véget értek kínszenvedéseim.

Este Orsi nagyon rendes volt, csinált gyomorkímélő vacsorát: paradicsomos tészta, a körülményekhez képest egész finom lett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen házias, már csak a cuccaim rendszeres mosására kell rávennem. Végül még meggyőzött, hogy fogadalom ide vagy oda, egy kis gyomor fertőtlenítés sosem árt, és már tekertük is le a sombrerot a tequilás üvegem tetejéről…

Amint látjátok a mai nap eseményeit leginkább a szervezetemben rendellenesen kialakuló kémiai folyamatok határozták meg, és kevésbé a külvilág eseményei. Már lassan éjfél van, optimistán felhúztam az órát 5:45-re. Természetesen bevettem egy csomó bogyót, hátha valamelyik kivezet a mátrixból.

Végezetül felrakok egy képet arról a házsorról, ahol egy-egy szoba a miénk, a hely puritánsága miatt Orsi nemes egyszerűséggel elnevezte halálsornak…

Szabi, 2009. augusztus 25.

Amikor a dolgok beindulnak...

2009-08-24T20:59:00.000-07:00

Ma végre találkoztunk Ajay Kumarral, aki erre a hónapra a tanárunk lesz. Nagyon szimpi, kedves fickó, aki komolyan figyelmeztetett minket, hogy ha azt mondja ’stop’ akkor kutya kötelességünk megállni. A Sthalam8-be járt korábban István is, ő javasolta nekünk Ajayt. Itt a jógaiskola honlapja: www.yogamysore.com. Ajay mesterét B. N. S. Iyengar tanította (ő a másik Iyengar, nem a precíziós jógát megalapító B. K. S. Iyengar) aki szintén Krishnamacharya tanítványa volt.

A sálába megint nagyon korán megérkeztünk, de mivel zöldfülű újoncok vagyunk, szerényen meghúztuk magunkat az ajtó mellett. Jött is a cúg rendesen. Kicsit esős, szeles az idő mostanság, nincs túl meleg, úgyhogy nem repestem, hogy a sajgó derekam majd telibe kapja a sálát frissítő légáramot.

Szépen sorban befutott a 6.30-as társaság, köztük Mysore legfiatalabb jógijával, aki kb. a 8. életévét tapossa. A japán kislány a mamájával érkezett, és mint az óra végére kiderült, nem rajzolgatni ült be egy matracra, hanem keményen végigtolta az egészet. Időnként persze leszaladt a matracról, megrángatta Ajay melegítőjének a szárát és megkérdezte a következő ászanát. A végén nagyon frankó hidakat csinált, öröm volt nézni.

Akadt pár ismerős arc, a korábban már említett francia Stephanie, az angolok, köztük a mókás kis fültányérokat viselő Laurence, aki nagyon impresszív gyakorlást vágott le már vasárnap is. Engem túlságosan lekötött, hogy a megfázásból épp kilábalva normál udzsaji légzést tudjak produkálni, ne csak szánalmas kis hörgéseket, ezért kicsit visszafogtam magam. Szabi szépen nyomta, Ajay időnként dicsérgette, de azért a baddha kónászanáért én is kaptam egy buksisimit (köszönöm a szadizmus felé megcsúszó igazításokat az otthoniaknak).

Az óra 8 előtt véget ért (jött a következő turnus) így mindenki keresett egy zugot, ahol befejezte a gyakorlást. Ajay még kicsit csacsogott velünk, elmondott pár apróságot és szerdára beígérte, hogy nem ússzuk meg a drop back-eket (állásból hídba). Holnap még figyeli a ténykedésünket. Jóga után kókuszlevet ittunk, az árus nagyon örült, valószínűleg mi lehettünk az első vevői, mert szívéhez, arcához szorította a kapott pénzt, a további (pénzügyileg) szép nap érdekében.

A Mandala kávézójában folytattuk a reggelt, ahol próbáltam Shantallával (ő a Mandala mindenese) levajazni egy jobb kecót (hogy nekünk semmi sem elég jó… ) de kaptunk egy fülest, egy egészen jó kis kégliről, bűn lett volna nem megpróbálni a cserét. Sajnos nem jött össze, de azért megvesztegettük Shantallát egy kis marcipánnal. Kis celláink fala papírvékony, így angol szomszédom minden életjelét hallom. Szabi gyakorolhatja a franciát – mellette ugyanis egy francia srác lakik.

Kajálás meg netezés után Szabi közölte, hogy ő még csetelni/skypolni/levelezgetni akar, úgyhogy egy tányér lencseleves után én elhúztam szundítani, Szabi pedig aktív társasági életet élt. Valamikor koradélután azért hazavergődhetett, mivel háromnegyed négykor az ágyikójából határozottan nem volt kedve visszamenni jógázni. Végül kilökdöstem, mocira pattantunk és elmentünk megnézni a délutáni adományos jógát.

Megegyeztünk, hogy ha már itt vagyunk Indiában, akkor próbálunk minél több jógát belepakolni ebbe a hónapba. Kicsit kacérkodtunk egy backbending tanfolyammal (hátrahajlásokra van kihegyezve, problémás a legtöbb astangásnál), végül abban maradtunk, hogy beugrunk délutáni órákra, különféle sálákba. Azokon a napokon, amikor nem tudunk megcsípni semmit, megyünk az adományosra.

Laurence volt a kirendelt tanár, aki nagyon jó kis tanácsokat adott az egyes ászanákra vonatkozólag, szuperül igazgatott. Mivel mindketten sokkal lazábbak voltunk délután, nagyon kemény kis gyakorlást toltunk le. Laurence amúgy tényleg eszelősen néz ki, két kis fültágító korongot visel a cimpáiban, teljesen kopaszra van nyírva, és az igent most már pont úgy jelzi, mint a helyiek: bizonytalanul ingatja a fejét ide-oda. Sokkoló a hatás, a kék szemeivel kombinálva. Valószínűleg egészen régóta itt lehet, manchesteri kiejtése alapján azonban otthon nem fog boldogulni ezzel a gesztussal. Mondott pár új dolgot, tényleg nagyon megérte átruccanni jógázni. A végén Szabival még hídazgatott kicsit a srác, aztán zárómantra, és mindenki fejezze be a saját ütemében. Amúgy volt három indiai versenyző is, meg egy kínai kislány rajtunk kívül.

Kifacsarva érkeztünk haza, zuhi (miután Szabi is végre rájött, hogyan lehet meleg vizet fakasztani és vajon mire is szolgálhat a két vödör a fürdőszobában) után vacsora, egy helyi étteremben, ami valószínűleg sokak kedvence. Asztal alig volt, a hely előtt két sorban álltak a mocik. Persze megint csak találomra választottunk valamit, de nagyon finom kaját kaptunk. Vajas naan-t kétfajta curryvel, meg egy gombás sült rizst. Friss ananászlével, vízzel, kb. négyszáz forintért. Muszáj megjegyeznem, hogy az olyan frivol dolgokat leszámítva, mint pl. jógabérlet, nagyon olcsó az élet Indiában. Mint a mellékelt ábra is mutatja, mi indiai mércével igen gazdagnak számítunk. Még soha nem volt ennyi pénz a kezemben…

Kis kiegészítés a zuhanyzáshoz: itt ez max. hideg vízzel lehetséges, amúgy mindenki két vödörből fürdik. A nagyban összekeverik a mosakodáshoz szükséges vizet (két csapból jön, persze hogy a brit birodalom volt gyarmatában vagyunk) és a kicsi csöbörrel meregetik magukra. Szerintem semmi gond nincs, Szabi bezzeg nyifog, hogy nem az igazi. Valószínűleg marad a hideg vizes zuhanynál. Hiába, számára komplikált a vödrös megoldás.

Levezetésképpen éjszakai „fedezzük fel Mysore-t!” túrát csaptunk. Térképünk még most sincs, de abban reménykedünk, hogy ha elég sokáig csavargunk a robogóval, előbb-utóbb összeáll a virtuális térkép az agyunkban.

Orsi, 2009. augusztus 24.

Táguló dimenziók

2009-08-23T22:36:00.001-07:00

Nagy napra virradtunk: ma volt az első alkalom, hogy elcaplathattunk a kiszemelt jóga stúdióba. Hála Orsi lelkiismeretes, még otthonról folytatott előkészítő munkájának, a két reggeli órából a korábbiba osztottak be minket, így minden nap 6:30-tól belecsaphatunk a lecsóba, ez ma reggel egy 5:30-as kelést jelentett részemről, állítólag Orsi már 5:00-kor felkelt, bár én nem erre fogadtam volna, amikor indulás előtt bekopogtam hozzá. Sikerült az óra előtt tíz perccel odaérnünk, reméljük megtartjuk ezt a jó szokásunkat. Gyakorlatilag mi voltunk az elsők, rajtunk kívül még egy indiai arc lébecolt az előtérben, aztán megjött egy négy főből álló angol anyanyelvűnek tűnő banda. Mivel a vasárnap reggeli órák tanár nélküli gyakorlások, ezért sokat nem cicóztunk, mindenki ledobta a matracát és hajrá, másfél óra alatt lenyomtunk, amit le kellett, és már mindenki pucolt is, volt aki korábban, mert félúton kidőlt. Alapvetően ügyesnek tűntek a többiek, de mivel hihetetlen sebességgel leléptek az óra végén, nem is beszéltünk velük. A 8:00-ra beosztott társaság, mázlisták, már kint toporogtak, így amikor Orsival utolsóként elhagytuk a termet, rögtön be is özönlöttek. A holnapi óra érdekesebbnek ígérkezik, már tanár is lesz.

Óra után összefutottunk a stúdió mindenesével, aki még korábban megígérte nekünk, hogy szerez egy motort, és állta a szavát. A stúdió előtt már várt minek a csillogó gépcsoda, egy robogó. Néhány technikai részlet és próbakör után meg is kaptuk a kulcsot, ami után én bal kézzel nyúltam, így rögtön megkaptam a napi útravalót a dílertől: ilyen magasztos pillanatokat az ember Indiában nem a bal kezével intéz, ugyanis az itt másra használatos. Aki esetleg nem értené, annak segítségül annyit, hogy a helyi boltokban csak a nyugatiak miatt van wc-papír.

Kismotort már vezettem korábban, de robogót még nem, néhány kör után kiderült, hogy nem egy nagy ördöngösség, ellentétben az indiai közlekedési stílussal.

Eddigi gyalogos közlekedésünk alatt is mindig úgy éreztük magunkat egy-egy úttesten való átkeléskor, mint az ősidők videojátékaiban autóúton átkelni akaró, de igaziból csak kilapításra váró kisbékák. Hát ez a helyzet a videojáték másik szereplőjének szemszögéből is csak annyit változott, hogy a legfőbb gonosszá most a buszok léptek elő, aki mindkét sávot elfoglalva, méltóságteljes pöffeszkedéssel szorítanak le az útról. Egyébként a nap végére már sikerült egész jól felvenni a ritmust, és a meghunyászkodó bal sávból időnként átmerészkedtem a jobba is, ja, mert, hogy itt a brit közlekedési elvek szerint minden fordítva működik, tehát a bal sáv a csirkéké. Mindenesetre azt még gyakorolnom kell, hogy a stop táblával megspékelt piros lámpás kereszteződésbe úgy hajtsak bele, hogy lassítás helyett csak dudálok. Az itteni közlekedési káoszról valószínűleg majd egyszer külön is írok, megér egy misét.

Orsit is próbáltam rávenni, hogy tanulja meg vezetni a robogót, így bérelünk neki is egyet, és nem kell mindenhova úgy menni, hogy ő hátul csimpaszkodik, bár itt ez nagy divat, hárman, akár négyen is kényelmesen elférnek egy robogón. Orsi mély levegőt véve eldöcögött a mellékutcánk végéig, ahonnét kisandított a főútra, majd férfiasan megfordulva, egészen 20-ra felgyorsítva visszasüvített hozzám, és közölte, hogy neki ezt nem veszi be a gyomra, így marad a csimpaszkodás, és mivel robogónként csak egy bukósisak jár, ezért neki is rendeltünk egyet külön, a koporsós hazaszállítatás túl drága.

A motorral való ismerkedés után már kellő képen éhesen nekiindultunk reggelizni a már majdnem törzshelynek nevezhető Mandalába, de mivel ma vallásos nemzeti ünnep van, Ganesa napja, ezért gyakorlatilag az összes hely zárva volt. Szerencsére a hely előtt összefutottunk a franciákkal, akik elvittek minket egy másik kávézóba. Ez szintén egy nyugatiak számára berendezett hely, ahol főképp nyugatias stílusú vegetáriánus kaját lehet kapni, gyümölcssalátával és toasttal beértük. Reggelizés közben a franciákkal beszélgettünk, három fickó és egy lány volt ott, úgy tűnik ők évente rendszeres visszatérők néhány hétre. Rendesek voltak, sok mindent elmondtak Mysoreról, az itteni jóga stúdiókról, és a motoros túlélés rejtelmeiről. Már az elején egy kicsit gyanús volt a nemi identitásuk, de a gesztusaik által kavart időnként felröppenő langyos szellők végül egyikőnkben sem hagytak kétségeket. Egy kicsit kényelmetlenül is éreztem magam, amikor kiderült, hogy Orsival mi csak a barátság magasztos érzését éljük át, és akár szabad prédának is tűnhetek. De a hozzájuk képest darabos stílusom remélem egyértelművé tette a preferenciáimat.

A reggelizés annyira hosszúra nyúlt, hogy utána visszatérve a szállásra rögtön belerohantunk egy sziesztába. A feszített tempót tovább fokozva délután elindultunk motoron körülnézni a városba, eddig néhány utca által határolt szűk négyzetben mozogtunk, így most elhatároztuk, hogy kibővítjük életterünket, ez olyan jól sikerült, hogy időnként fogalmunk se volt róla, hogy merre vagyunk, mert térképünk persze nincs. Az estebédhez jutás sem bizonyult egyszerű feladatnak, mert a fesztivál miatt valóban minden zárva volt, kivéve a nyugati junk food lelő helyeket, végül a Subwayben végeztük. A fesztivál egyébként Ganesa ünnepe, aki Siva elefánt fejű gyermeke, Indiában egy elég népszerű istennek számít, a jó szerencse istene is, így elég sokan feldobottnak tűntek az utcákon, bár ezen kívül sok minden nem szűrődött át hozzánk az egészből, leszámítva az utcákon árult sok színes műanyag Ganesa bábut, amik legalább olyan igényesek voltak, mint a Rómában látott pápás nyalóka.

Este még elkavarodtunk a Mysore-i palotához, a kavarodás itt szó szerint értendő, mert cél és helyismeret hiányában egyszer csak ott kötöttünk ki, előtte még érintettük a pályaudvart, ami a közlekedéshez hasonlóan szintén egy külön bejegyzés lesz, megéri. Visszatérve a palotára szerencsénk volt, mert hetente egyszer vasárnap esténként díszkivilágítást kap, így azt is megcsodálhattuk, nem is beszélve a palota mellett dolgukat végző elefántokról. A palotának egyébként jóga szempontjából is van jelentősége, ugyanis Krishnamacharya, az astanga jóga egyik nagy alakja, itt gyógyította és tanította a Mysore-i maharadzsát, aki ezek után felkarolta a jógát.

Az este folyamán megint összefutottunk a nyugati jógás hordákkal, úgy tűnik Mysore mégsem annyira nagy, csak mi tudunk mindenhol eltévedni.

Szabi, Mysore, 2009. augusztus 23.

Lézengés

2009-08-23T21:51:00.000-07:00

A második nap reggele is enyhe kómában telt. Az időeltolódás lehet a ludas, de úgy ébredtünk, mint akit agyonvertek. Bár tízre levajaztunk egy találkozót egy lakásdílerrel, kb a megbeszélt időpont előtt öt perccel ébredtünk. Szabi parázott kicsit, de megnyugtattam: tizenegyokor is pont olyan jók leszünk.

Kis kóválygás után megtaláltuk a kecót, persze sehol senki. Az emeleten húsz pár cipő és egy csomó kimosott jógáscucc árulkodott a lakókról. Itt lakott korábban István, aki egy évet töltött Indiában ashtangát tanulva, jelenleg pedig már tanítja is Pesten. Nos ő ódákat zengett a házról és az előző hajnali menekültszállások után nagy reménnyel szívünkben próbáltunk szobát szerezni. Belebotlottunk egy oroszos akcentussal beszélő csajba, Stephanie-ba, aki csak egy szóval jellemezte a kiadandó szobát: crap. Kiderült István óta felhúztak még egy emeletet, szokásos indiai körültekintéssel. Az egyik jelenlegi lakó épp egy matracon kómázott, a nappaliban. Mert még ott is jobb, mint fenn…

Stephanie amúgy Shantallát javasolta, ezért átkocogtunk a Mandalába. Shantalla tök rendes volt, pattogós stílusban mondta, hogy van itt két szoba a szomszédban, így fél órán belül fedél került a fejünk fölé. A ház valószínűleg szerzeteseknek készült eredetileg, jelenleg jógik lakják az apró cellákat. A lehúzós hotel után persze megváltás, de ide valóban csak aludni meg zuhanyozni járnak az emberkék.

Ebéd a Mandalában, ahol Szabi megint a szokásos béna stílusában választott az étlapról. Igazából mindig azt rendeli, ami a lap tetejétől öt centire található (eddig jut el az olvasásban a rendelés idejére). Jutalma nem maradt el: párolt káposztát, sárgarépát és rizst ehetett. Nagy volt amúgy az élet a kávézóban, egy francia horda megszállta a várost és a törzs pár tagja a Mandalában bandázott.

Miután kiderült mi nem beszélünk franciául (Szabi lapított), és nem Sheshadrihoz fogunk járni a franciák elveszítették az érdeklődésüket. A következő órácskában még vacakoltunk a blog beindításával, illetve megismerkedtünk Mysore leginkább elkényeztetett macskájával, Fluffyval, aki boldog kismamaként járt körbe-körbe, egy kis fülvakargatásért. Amúgy profi koldus a macska, ha úgy érzi van valamid, ami neki is jó lenne, szívszaggatóan nyervog.

Bár felmerült, hogy kéne egyet jógázni, a rozsdás izületek átmozgatására, végül elvetettük az ötletet. Inkább visszamentünk a hotelbe, kicsit lazultunk még majd átköltöztünk új szobácskáinkba. A hotel egyik mindenese bepasszírozta az összes bőröndöt és hátit egy motoros riksába, majd a lelkes vezető beindította járgányát és megindultunk. Persze nem a jó irányba, hanem talán Madras felé. Kb 5 perc lelkes döcögés után kicsit aggódni kezdtünk, majd egy pirosnál a bácsi kezébe nyomtuk a cetlit, a Mandala címével. Elég sokáig kellett tanulmányoznia, meg angolul sem beszélt sehogy, de aztán végül rájött, a sálába szeretnénk menni. Megérkezéskor szerényen mosolyogva ránkbízta a viteldíjat. Mi elég lúzerek vagyunk ilyesmiben, de értékeltük az éjszakai városnézést, ezért elégedett mosollyal távozott a bácsi.

A szobák felületes délelőtti megszemlélése azzal járt, hogy csak most szembesültünk vele: se lepedő, se takaró. Ezért elindultunk shoppingolni. Öreg este lett már mire mindent beszereztünk, de nagy élményekkel lettünk gazdagabbak: biztonsági őrök nézik, hogy tényleg az van-e nálunk, amit kifizettünk. Nagy mázlink volt, hogy a blokkot nem nyomtuk be automatikusan egy kukába, különben ez a beszámoló a mysore-i fogházból tudósítana.

Másnap hajnali kelést terveztünk be, ezért korán ágyba bújtunk.

Orsi, Mysore, 2009. augusztus 22.

Intro - India

2009-08-22T01:28:00.000-07:00

Ebben a blogban szeretnénk Orsival megörökíteni az egy hónapra tervezett jógakiruccanásunkat Dél-Indiába, Mysoreba. Elöljáróban csak annyit, hogy az utóbbi három évben függőségünké vált ashtanga jóga miatt kötöttünk itt ki, mivel szeretnénk autentikus forrásoktól tanulva csiszolni tudásunkat esetleg valami mást is felcsipegetni. Mysore az ashtanga bölcsője, logikusnak tűnt tehát az uticél, no de ezekről majd máskor, inkább kezdjük az elején:

A repülőút teljesen simán zajlott, a Párizsig való eljutást szinte észre sem vettük, én egy vak gyógymasszőr srác élettörténetét hallgattam, Orsi a wc ajtó csapkodását. A párizsi reptéren kellett egy kicsit kocogni, de amikor felszálltunk a transzfer buszra, akkor már lehetett látni, hogy nem hibáztunk, mindenki valamilyen kávé árnyalatban tetszelgett, eszpresszó, kolumbiai, tejes kávé (habos turbános is volt), csak mi voltunk bágyadt kis tejcsokoládék.

A Bangaloreig tartó tíz és fél órás út nem is volt annyira fájdalmas, mint amilyennek hangzik, elcsaptuk az időt némi olvasással, filmnézéssel és persze a kihagyhatatlan fogadalmakkal, amiket egy hónapig tartani szeretnénk. Én nagyon belecsaptam a lecsóba: no hús, kávé, pia (reméljük nem futunk bele semmilyen vaskosabb jógás buliba), és az Orsi által felvetett brahmacsarja, azaz nem engedelmeskedek a hormonoknak, Orsi csak az utóbbit fogadta meg, nem tette magasra a mércét. Természetesen, mint minden fogadalom előtt, kellett valami búcsúbuli, és erre kiváló alkalomnak kínálkozott a felszolgált húsgombócos ebéd, borral és kávéval leöblítve, kértünk persze vegetáriánius indiait is, csak a látszat kedvéért. Jó magyar turista módjára kihoztuk az ebédből a maximumot, azaz mindent elpusztítottunk, a műanyag kanál azért egy kicsit erős volt… szerencse, hogy Orsi a végén még egy kis körtelikőrrel is leöblítette, aminek a kép hivatott emléket állítani.

Ejfél körül érkeztünk meg Bangaloreba, ahonnét kinek több, kinek kevesebb papírmunka után - engem háromszor küldtek vissza, mert elfelejtettem valamit - sikerült kijutnunk. Itt nagyobb a riadalom a sertésinfluenza miatt, sokan maszkokban nyomultak, és még orvosi vizsgálat is volt, de ennek ellenére Orsi becsempészte a szívós magyar bacilusokat, India még nem tudja mi vár rá. A reptéren várt ránk egy taxi, ami áthozott Mysoreba, ez egy három órás út, ami alatt már csak kókadozni volt erőnk, de kijózanítólag hatott a taxis által felkínált két szálláslehetőség, amit diplomatikusan csak úgy kommentáltunk egymásnak, hogy hát ez igencsak basic, majd teljes egyetértésben visszautasítottuk.

Azért ha őszinte akarok lenni, akkor a Bangkok expressz szereplői is elhúzták volna a szájukat a látványra, nyilván nem angol wc-ét vártunk, de azért a három négyzetméteres lukba behajított időszámítás előtti matracok még itt sem luxus kategóriába esnek. Úgyhogy elhozattuk magunkat egy helyi hotelba, ahol a nem túl határozott alkudozási kísérleteinket, határozott elutasítással fogadva, végül fülünket, farkunkat behúzva kivettünk egy légkondis szobát, helyi viszonyokhoz képest aranyáron.

Délelőtt miután összekapartuk magunk elhatároztuk, hogy megkeressük a jóga stúdiót, és valami szállás után nézünk, természetesen semmilyen címet nem hoztunk el kinyomtatva, a hotelban pedig nincs internet, mért is lenne, így a tegnap éjszaka a sofőr által sebtiben megmutatott útirányokra próbáltunk hagyatkozni, és nyakunkba vettük Mysore-t, gyalog. Kicsit olyan érzésünk volt, hogy a csillagkapun átjutva egy párhuzamos dimenzióban bóklászunk fiktív célokkal. Ez az elején még felettébb szórakoztató volt, az új színek, szagok, impressziók, és persze a göthösebbnél göthösebb szent tehenek látványát csak az úton rendszerint elütni akaró riksák és motorosok zavarták, és a szűnni nem akaró dudálás.

Három órányi mászkálás után a fülledt idő és az elmúlt időszak nemalávásai megtették a hatásukat, a párhuzamos dimenzió átalakult egy század eleji fekete-fehér, darabos néma filmbe, amiben az információ igencsak megszűrve jut el a nézőhöz. Nos, börleszk filmünk főhősei ezen a ponton úgy döntöttek, hogy feladva fiktív céljaikat, és az illúziót, hogy helyiek útmutatási alapján eljutnak bárhova, 21-ik századi megoldáshoz folyamodtak, nemes egyszerűséggel kerestek egy internet kávézót. A nemes egyszerűség persze ferdítés, de a lényeg, hogy találtak, és kinyomtatva az életmentő térképeket és kontaktokat, már semmi sem menthette meg őket attól, hogy eljussanak a kiszemelt jóga stúdióba, ami, be kell valljam, ötszáz méterre van a hoteltől. Sebaj, legalább Mysore ezen része beleégett a fejükbe, itt már nem fognak elveszni.

A szürreális élményeknek ezzel vége is szakadt, átadva helyüket az egyszerű, praktikus ügyintézésnek, levajaztuk a helyünket az egy hónapos jóga tanfolyamra, pénzt váltottunk, illetve megbeszéltünk egy találkozót holnapra egy szállás dílerrel. Még arra futotta erőnkből, hogy a napi, és indiai első étkezésünket megejtsük, sokat nem kellett találgatnunk miket takarhatnak az étel nevek, mert a pincér közölte, hogy csak valamilyen elfelejtettem nevű dosa van, így buzgón kikértük. Nem okozott csalódást, úgyhogy rögtön kértünk repetát, indiai kenyérbe csomagolt zöldséges krumpli volt, hozzá dinnye és ananászlé. Kaja után, amikor már késő délutánra járt, visszakúsztunk a hotelba, és elkezdtük csurgatni nyálunkat a párnákra, késő este apadtak el a nyálcsatornák, most éjfél körül van, és még mindig nem vagyunk álmosak, nem úgy tűnik, hogy egyhamar be fog állni a bioritmusunk. Na mindegy, egyszer el kell olvasni az útikönyveket is, vagy élvezni a TV-ben bollywood gyöngyszemeit.

Egy-két naponta tervezünk blog bejegyzést készíteni, úgyhogy akinek felkeltette az érdeklődését, az időnként nézzen rá, nem ígérem, hogy mindig ilyen terjengős lesz, ez most leginkább a „kipihentség” hozta ki belőlem, de legalább nem kell majd ennyi marhaságot olvasni.

Szabi, Mysore, 2009. augusztus 21.

WORKSHOP KÉPEK

2009-07-29T07:55:00.001-07:00

A nyári workshop augusztus 8.-án, szombat reggel kezdődik. Hat reggel jöhettek gyakorolni Katus felügyelete alatt. Minden alkalommal beszélgetünk a gyakorláshoz szorosan kapcsolódó egyéb témákról - jógafilozófia, energetikai és pszichológiai háttér, meditáció - illetve sor kerül majd bizonyos technikai problémák megbeszélésére is. Nagyon izgalmas hétnek igérkezik, gyertek minél többen!

The summer workshop starts on 8 August. You can come to practice for six mornings under the supervision of Katus. We are going to discussus other topics strongly connected to Ashtanga yoga, like theory, yoga philosophy, energetical and psychological background etc. Every morning we will deal with a different technical problem of the practice. This is going to be an excellent occasion to deepen your practice.

Jógaszőnyegek

2009-07-19T12:51:00.000-07:00

Sziasztok!

Mysoreban vettem egy jóga szőnyeget ami nagyon bevált, főleg amikor izzadás és csúszkálás van a rendes matracon, úgyhogy szeretnék még plusz szőnyeget rendelni. Lehet csatlakozni hozzám a rendelésben, itt találhatóak az elérhető szőnyegek.

Vannak vékony és vastag szőnyegek, én személy szerint a vékonyat javaslom, cipelhető súlya van, és amikor már egy kicsit nedves (szerencsére nem kell tocsogósra izzadni) akkor a jóga matrachoz is tapad, nem gyűrődik. De persze van aki a vastag szőnyegre esküszik. A szőnyegek ára az alábbi linken érhető el:

http://www.yogicsupplies.com/Mysore_Rugs.html

A vékony szőnyegek ára 35 dollár (USD) szállítással együtt, vastag szőnyegek 46 dollár.

Amikor megvan, hogy mennyit rendelünk, akkor megpróbálok alkudni, mivel remélhetőleg tömegesen rendelünk (Atma centerrel együtt fogunk rendelni, így biztos lesz volumen), így lehet is, hogy van esélyem. Ennek sikerességét persze nem lehet készpénznek venni, így aki a rendelés mellett dönt, az eredeti árral számoljon. Akit érdekel október 28-ig írja meg nekem, a kiválasztott szőnyeget (szín, vastagság) és persze darabszámot megadva: szmizorsz@gmail.com

A fizetést egyben én intézem, és hozzám fogják kiszállítani, utána majd szétosztom, a többi részletet majd egyeztetjük azokkal akik rendelnének.

Mindenkinek további boldog szenvedést az astanga órákon!
Szabolcs

Elérhetőség / Contact Us

2009-07-08T15:09:00.000-07:00

Levelezőlista / Mailing list:
budapestashtangayoga@gmail.com - küldj erre a címre egy levelet felrakunk a listánkra / send a mail and we put you on our list

Tel.: 00 36 20 5195947