Ma végre találkoztunk Ajay Kumarral, aki erre a hónapra a tanárunk lesz. Nagyon szimpi, kedves fickó, aki komolyan figyelmeztetett minket, hogy ha azt mondja ’stop’ akkor kutya kötelességünk megállni. A Sthalam8-be járt korábban István is, ő javasolta nekünk Ajayt. Itt a jógaiskola honlapja: www.yogamysore.com. Ajay mesterét B. N. S. Iyengar tanította (ő a másik Iyengar, nem a precíziós jógát megalapító B. K. S. Iyengar) aki szintén Krishnamacharya tanítványa volt.
A sálába megint nagyon korán megérkeztünk, de mivel zöldfülű újoncok vagyunk, szerényen meghúztuk magunkat az ajtó mellett. Jött is a cúg rendesen. Kicsit esős, szeles az idő mostanság, nincs túl meleg, úgyhogy nem repestem, hogy a sajgó derekam majd telibe kapja a sálát frissítő légáramot.
Szépen sorban befutott a 6.30-as társaság, köztük Mysore legfiatalabb jógijával, aki kb. a 8. életévét tapossa. A japán kislány a mamájával érkezett, és mint az óra végére kiderült, nem rajzolgatni ült be egy matracra, hanem keményen végigtolta az egészet. Időnként persze leszaladt a matracról, megrángatta Ajay melegítőjének a szárát és megkérdezte a következő ászanát. A végén nagyon frankó hidakat csinált, öröm volt nézni.
Akadt pár ismerős arc, a korábban már említett francia Stephanie, az angolok, köztük a mókás kis fültányérokat viselő Laurence, aki nagyon impresszív gyakorlást vágott le már vasárnap is. Engem túlságosan lekötött, hogy a megfázásból épp kilábalva normál udzsaji légzést tudjak produkálni, ne csak szánalmas kis hörgéseket, ezért kicsit visszafogtam magam. Szabi szépen nyomta, Ajay időnként dicsérgette, de azért a baddha kónászanáért én is kaptam egy buksisimit (köszönöm a szadizmus felé megcsúszó igazításokat az otthoniaknak).
Az óra 8 előtt véget ért (jött a következő turnus) így mindenki keresett egy zugot, ahol befejezte a gyakorlást. Ajay még kicsit csacsogott velünk, elmondott pár apróságot és szerdára beígérte, hogy nem ússzuk meg a drop back-eket (állásból hídba). Holnap még figyeli a ténykedésünket. Jóga után kókuszlevet ittunk, az árus nagyon örült, valószínűleg mi lehettünk az első vevői, mert szívéhez, arcához szorította a kapott pénzt, a további (pénzügyileg) szép nap érdekében.
A Mandala kávézójában folytattuk a reggelt, ahol próbáltam Shantallával (ő a Mandala mindenese) levajazni egy jobb kecót (hogy nekünk semmi sem elég jó… ) de kaptunk egy fülest, egy egészen jó kis kégliről, bűn lett volna nem megpróbálni a cserét. Sajnos nem jött össze, de azért megvesztegettük Shantallát egy kis marcipánnal. Kis celláink fala papírvékony, így angol szomszédom minden életjelét hallom. Szabi gyakorolhatja a franciát – mellette ugyanis egy francia srác lakik.
Kajálás meg netezés után Szabi közölte, hogy ő még csetelni/skypolni/levelezgetni akar, úgyhogy egy tányér lencseleves után én elhúztam szundítani, Szabi pedig aktív társasági életet élt. Valamikor koradélután azért hazavergődhetett, mivel háromnegyed négykor az ágyikójából határozottan nem volt kedve visszamenni jógázni. Végül kilökdöstem, mocira pattantunk és elmentünk megnézni a délutáni adományos jógát.
Megegyeztünk, hogy ha már itt vagyunk Indiában, akkor próbálunk minél több jógát belepakolni ebbe a hónapba. Kicsit kacérkodtunk egy backbending tanfolyammal (hátrahajlásokra van kihegyezve, problémás a legtöbb astangásnál), végül abban maradtunk, hogy beugrunk délutáni órákra, különféle sálákba. Azokon a napokon, amikor nem tudunk megcsípni semmit, megyünk az adományosra.
Laurence volt a kirendelt tanár, aki nagyon jó kis tanácsokat adott az egyes ászanákra vonatkozólag, szuperül igazgatott. Mivel mindketten sokkal lazábbak voltunk délután, nagyon kemény kis gyakorlást toltunk le. Laurence amúgy tényleg eszelősen néz ki, két kis fültágító korongot visel a cimpáiban, teljesen kopaszra van nyírva, és az igent most már pont úgy jelzi, mint a helyiek: bizonytalanul ingatja a fejét ide-oda. Sokkoló a hatás, a kék szemeivel kombinálva. Valószínűleg egészen régóta itt lehet, manchesteri kiejtése alapján azonban otthon nem fog boldogulni ezzel a gesztussal. Mondott pár új dolgot, tényleg nagyon megérte átruccanni jógázni. A végén Szabival még hídazgatott kicsit a srác, aztán zárómantra, és mindenki fejezze be a saját ütemében. Amúgy volt három indiai versenyző is, meg egy kínai kislány rajtunk kívül.
Kifacsarva érkeztünk haza, zuhi (miután Szabi is végre rájött, hogyan lehet meleg vizet fakasztani és vajon mire is szolgálhat a két vödör a fürdőszobában) után vacsora, egy helyi étteremben, ami valószínűleg sokak kedvence. Asztal alig volt, a hely előtt két sorban álltak a mocik. Persze megint csak találomra választottunk valamit, de nagyon finom kaját kaptunk. Vajas naan-t kétfajta curryvel, meg egy gombás sült rizst. Friss ananászlével, vízzel, kb. négyszáz forintért. Muszáj megjegyeznem, hogy az olyan frivol dolgokat leszámítva, mint pl. jógabérlet, nagyon olcsó az élet Indiában. Mint a mellékelt ábra is mutatja, mi indiai mércével igen gazdagnak számítunk. Még soha nem volt ennyi pénz a kezemben…
Kis kiegészítés a zuhanyzáshoz: itt ez max. hideg vízzel lehetséges, amúgy mindenki két vödörből fürdik. A nagyban összekeverik a mosakodáshoz szükséges vizet (két csapból jön, persze hogy a brit birodalom volt gyarmatában vagyunk) és a kicsi csöbörrel meregetik magukra. Szerintem semmi gond nincs, Szabi bezzeg nyifog, hogy nem az igazi. Valószínűleg marad a hideg vizes zuhanynál. Hiába, számára komplikált a vödrös megoldás.
Levezetésképpen éjszakai „fedezzük fel Mysore-t!” túrát csaptunk. Térképünk még most sincs, de abban reménykedünk, hogy ha elég sokáig csavargunk a robogóval, előbb-utóbb összeáll a virtuális térkép az agyunkban.
Orsi, 2009. augusztus 24.
Jobbulást nektek, remélem hamar akklimatizálódtok. Orsi, a szadista igazitások ügyében érdemes benézni az én is az István Facebook-fiókjába. Természetesen bármikor a rendelkezésedre állunk.
VálaszTörlés