Ebben a blogban szeretnénk Orsival megörökíteni az egy hónapra tervezett jógakiruccanásunkat Dél-Indiába, Mysoreba. Elöljáróban csak annyit, hogy az utóbbi három évben függőségünké vált ashtanga jóga miatt kötöttünk itt ki, mivel szeretnénk autentikus forrásoktól tanulva csiszolni tudásunkat esetleg valami mást is felcsipegetni. Mysore az ashtanga bölcsője, logikusnak tűnt tehát az uticél, no de ezekről majd máskor, inkább kezdjük az elején:
A repülőút teljesen simán zajlott, a Párizsig való eljutást szinte észre sem vettük, én egy vak gyógymasszőr srác élettörténetét hallgattam, Orsi a wc ajtó csapkodását. A párizsi reptéren kellett egy kicsit kocogni, de amikor felszálltunk a transzfer buszra, akkor már lehetett látni, hogy nem hibáztunk, mindenki valamilyen kávé árnyalatban tetszelgett, eszpresszó, kolumbiai, tejes kávé (habos turbános is volt), csak mi voltunk bágyadt kis tejcsokoládék.
A Bangaloreig tartó tíz és fél órás út nem is volt annyira fájdalmas, mint amilyennek hangzik, elcsaptuk az időt némi olvasással, filmnézéssel és persze a kihagyhatatlan fogadalmakkal, amiket egy hónapig tartani szeretnénk. Én nagyon belecsaptam a lecsóba: no hús, kávé, pia (reméljük nem futunk bele semmilyen vaskosabb jógás buliba), és az Orsi által felvetett brahmacsarja, azaz nem engedelmeskedek a hormonoknak, Orsi csak az utóbbit fogadta meg, nem tette magasra a mércét. Természetesen, mint minden fogadalom előtt, kellett valami búcsúbuli, és erre kiváló alkalomnak kínálkozott a felszolgált húsgombócos ebéd, borral és kávéval leöblítve, kértünk persze vegetáriánius indiait is, csak a látszat kedvéért. Jó magyar turista módjára kihoztuk az ebédből a maximumot, azaz mindent elpusztítottunk, a műanyag kanál azért egy kicsit erős volt… szerencse, hogy Orsi a végén még egy kis körtelikőrrel is leöblítette, aminek a kép hivatott emléket állítani.
Ejfél körül érkeztünk meg Bangaloreba, ahonnét kinek több, kinek kevesebb papírmunka után - engem háromszor küldtek vissza, mert elfelejtettem valamit - sikerült kijutnunk. Itt nagyobb a riadalom a sertésinfluenza miatt, sokan maszkokban nyomultak, és még orvosi vizsgálat is volt, de ennek ellenére Orsi becsempészte a szívós magyar bacilusokat, India még nem tudja mi vár rá. A reptéren várt ránk egy taxi, ami áthozott Mysoreba, ez egy három órás út, ami alatt már csak kókadozni volt erőnk, de kijózanítólag hatott a taxis által felkínált két szálláslehetőség, amit diplomatikusan csak úgy kommentáltunk egymásnak, hogy hát ez igencsak basic, majd teljes egyetértésben visszautasítottuk.
Azért ha őszinte akarok lenni, akkor a Bangkok expressz szereplői is elhúzták volna a szájukat a látványra, nyilván nem angol wc-ét vártunk, de azért a három négyzetméteres lukba behajított időszámítás előtti matracok még itt sem luxus kategóriába esnek. Úgyhogy elhozattuk magunkat egy helyi hotelba, ahol a nem túl határozott alkudozási kísérleteinket, határozott elutasítással fogadva, végül fülünket, farkunkat behúzva kivettünk egy légkondis szobát, helyi viszonyokhoz képest aranyáron.
Délelőtt miután összekapartuk magunk elhatároztuk, hogy megkeressük a jóga stúdiót, és valami szállás után nézünk, természetesen semmilyen címet nem hoztunk el kinyomtatva, a hotelban pedig nincs internet, mért is lenne, így a tegnap éjszaka a sofőr által sebtiben megmutatott útirányokra próbáltunk hagyatkozni, és nyakunkba vettük Mysore-t, gyalog. Kicsit olyan érzésünk volt, hogy a csillagkapun átjutva egy párhuzamos dimenzióban bóklászunk fiktív célokkal. Ez az elején még felettébb szórakoztató volt, az új színek, szagok, impressziók, és persze a göthösebbnél göthösebb szent tehenek látványát csak az úton rendszerint elütni akaró riksák és motorosok zavarták, és a szűnni nem akaró dudálás.
Három órányi mászkálás után a fülledt idő és az elmúlt időszak nemalávásai megtették a hatásukat, a párhuzamos dimenzió átalakult egy század eleji fekete-fehér, darabos néma filmbe, amiben az információ igencsak megszűrve jut el a nézőhöz. Nos, börleszk filmünk főhősei ezen a ponton úgy döntöttek, hogy feladva fiktív céljaikat, és az illúziót, hogy helyiek útmutatási alapján eljutnak bárhova, 21-ik századi megoldáshoz folyamodtak, nemes egyszerűséggel kerestek egy internet kávézót. A nemes egyszerűség persze ferdítés, de a lényeg, hogy találtak, és kinyomtatva az életmentő térképeket és kontaktokat, már semmi sem menthette meg őket attól, hogy eljussanak a kiszemelt jóga stúdióba, ami, be kell valljam, ötszáz méterre van a hoteltől. Sebaj, legalább Mysore ezen része beleégett a fejükbe, itt már nem fognak elveszni.
A szürreális élményeknek ezzel vége is szakadt, átadva helyüket az egyszerű, praktikus ügyintézésnek, levajaztuk a helyünket az egy hónapos jóga tanfolyamra, pénzt váltottunk, illetve megbeszéltünk egy találkozót holnapra egy szállás dílerrel. Még arra futotta erőnkből, hogy a napi, és indiai első étkezésünket megejtsük, sokat nem kellett találgatnunk miket takarhatnak az étel nevek, mert a pincér közölte, hogy csak valamilyen elfelejtettem nevű dosa van, így buzgón kikértük. Nem okozott csalódást, úgyhogy rögtön kértünk repetát, indiai kenyérbe csomagolt zöldséges krumpli volt, hozzá dinnye és ananászlé. Kaja után, amikor már késő délutánra járt, visszakúsztunk a hotelba, és elkezdtük csurgatni nyálunkat a párnákra, késő este apadtak el a nyálcsatornák, most éjfél körül van, és még mindig nem vagyunk álmosak, nem úgy tűnik, hogy egyhamar be fog állni a bioritmusunk. Na mindegy, egyszer el kell olvasni az útikönyveket is, vagy élvezni a TV-ben bollywood gyöngyszemeit.
Egy-két naponta tervezünk blog bejegyzést készíteni, úgyhogy akinek felkeltette az érdeklődését, az időnként nézzen rá, nem ígérem, hogy mindig ilyen terjengős lesz, ez most leginkább a „kipihentség” hozta ki belőlem, de legalább nem kell majd ennyi marhaságot olvasni.
Szabi, Mysore, 2009. augusztus 21.
Nagyszerű!
VálaszTörlésRemélem mind hasonlóan szórakoztató lesz! :)
Matyó