BUDAPEST I.KER. BATTHYÁNY UTCA 61. 06/20 519-5947 szilkati@astanga.hu

 


A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andrea_lutz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andrea_lutz. Összes bejegyzés megjelenítése

Intenzív ashtanga jóga tanárképző workshop - Andrea Lutz

2011 október 28. - november 1.

Öt nap, péntektől keddig, 9-tól 11 és 12-től 15 óráig

Az intenzív tanárképző kurzusra minden haladó és kezdő jóga tanár jelentkezhet, akárcsak a hosszú évek óta gyakorló, haladó astangik, akik szeretnék még jobban elmélyíteni eddigi ismereteiket. A kurzus nemcsak a tradicionális astanga jóga megértését és a tanítását segíti, hanem a saját gyakorlásunkat is. A részvételhez legalább két éve tartó, rendszeres astanga gyakorlás szükséges.

A képzés fókusza a Mysora-óra keretében tartott egyénre szabott oktatás, amelynek a célja, hogy a tanárok elsajátítsák, hogyan kell astangát oktatni úgy, hogy az figyelembe vegye minden gyakorló egyéni problémáit. A módszer lényege, hogy korra való tekintet és előzetes tudás nélkül mindenki biztonságosan sajátíthassa el az astanga gyakorlását.

A képzés felépítése:

Jógagyakorlás:

- Saját gyakorlás átbeszélése és javítása (egy vezetett és négy Mysore-óra keretében)
- Légzésgyakorlatok és meditáció
- Yin-jóga – regeneráló jóga

Tanítási technika

- Igazítások az első sorozatban
- Bandák, Udzsáj-légzés, Dristi
- Mysore-stílus kezdőknek és haladóknak
- Hogyan változtassunk a gyakorlásunkon, ha lesérülünk

„Az érintés művészete” – igazítások

A képzésben kiemelt szerepet kap, hogyan igazítsunk biztonságosan és hogyan értelmezzük a test jelzéseit

- Különböző igazítások az első sorozat egyes ászanáihoz
- Az egyes ászanák lényegének megértése a hatékony igazításokhoz
- Alapfokú jógaanatómia, hogy képesek legyünk pontosan igazítani
- Az energiablokkok felismerése és feloldása
- Igazítások már meglévő sérülések esetében

Továbbá:
Beszélgetések az astanga jóga filozófiájáról és metodológiájáról.

Andrea Lutz

Andrea 1986 óta foglalkozik a jóga különböző fajtáival. Több éves Shivananda és Iyengar gyakorlás után 1997-ben kezdte el napi szinten gyakorolni az astangát. Miután teljesen beleszeretett, számos nemzetközi hírű, elismert astanga jógaoktatónál tanult, hogy ő is taníthassa. Manju P. Jois és Nancy Gilgoff tették rá a legnagyobb hatást, bárhol is tartanak workshopot a nagyvilágban, Andrea mindig ott van velük. Az utóbbi években pedig mint asszisztens is segíti Nancy és Manju workshopjait szerte a nagyvilágban. 1995 óta tanít jógát, és jelenleg a 2005-ben megnyitott Astanga Studio Berlin igazgatója.
Andrea elmélyült tudását segíti az is, hogy nemcsak a jóga területén szerzett nagy tapasztalatot, hanem foglalkozott fizikoterápiával, tánccal és body work-el is (a konceptuális művészet egy sajátos kifejezési formája, az elnevezés az élő test szerepére utal a performance-ban). Andreáról, az astangáról és a Berlin Ashtanga Studio a következő linkre kattintva olvashatsz még többet: www.ashtangastudio.de


Jelentkezés:

Csak az egész kurzusra lehet jelentkezni.
A kurzus ára 250 Euro.
Jelentkezni október 1-ig lehet, előleg befizetésével (a tandíj 50 %-a).
Személyesen a Batthyány utcában, átutalással a következő számlaszámra:
Poroszlai Eszter
Budapest Bank> 10103874-35012900-01002001
A megjegyzés rovatba írjátok be> "Andrea Lutz workshop2011"

További információ: Poroszlai Eszter
poroszlaieszter@gmail.com
06302019462

Andrea Lutz astanga yoga intensive teacher training workshop

Budapest, October 28. - November 1.

5 days- Friday to Tuesday: 9-11 and 12-15

This advanced training course is offered to all Yoga teachers and Yoga teacher trainees. Advanced long-time practitioners without teaching ambitions are also welcome to participate in order to get a deeper insight into the practice of Ashtanga Yoga. This course is designed to support your own practice and the understanding of traditional Ashtanga Yoga as well as your teaching activity. To participate you should have a regular practice of the primary series for at least two years.
This training focuses on teaching Ashtanga Yoga on an individual “one-on-one” basis within a group setting (Mysore style). The aim is to deliver a Yoga practice that corresponds individually to each student. It is the method to ensure that everyone learns Ashtanga Yoga in a safe way, regardless of age and previous
knowledge.

Main focuses of the training:

Yoga Practice
• Bringing forward and supporting your personal practice (one led class and 4
mysore classes)
• Breathing exersises and Meditation
• Yin Yoga – restorative Yoga

Teaching technique
• alignment of the Asanas of the Primary Series
• working with Bandhas, Ujjayi breath and Drishtis
• Mysore style for beginners and advanced students
• how to change the practice in case of injuries

Adjustments training "the art of touch"
Learning how to give safe and helpful adjustments and how to "read" the body
will be a key area of focus in the training.
• different adjustments for each Asana of the Primary Series
• Understanding the "essence of the Asanas" in order to be able to give effective
adjustments
• Basic Yoga Anatomy, to give precise adjustments
• Recognizing blocked energy and supporting its release
• Adjustments in cases of pre-existing injuries

As well we will have discussions concerning the philosophie and methodology of Ashtanga Yoga.


About Andrea:

Andrea Lutz has been practicing Yoga since 1986 and has been teaching since 1995. For more then a decade she has been focusing her practice and teaching on traditional Ashtanga Yoga. She is known for her well-grounded Yoga lessons and her precise and in-depth adjustments. She has been authorised by Manju P. Jois to teach the first and intermediate series of Ashtanga Yoga.

In recent years she has been practicing and studied with Manju P. Jois and Nancy Gilgoff in several workshops, teacher trainings and on long study visits in Maui/Hawaii, where she is travelling annual to learn from Nancy and to deepen her own practice. To extend her knowledge in Ashtanga Yoga she has completed
trainings with John Scott, Dena Kingsberg, Dona Hollemann, David Swenson, to name but a few prominent teachers. She possesses extensive and sound background knowledge of alternative medicine, physiotherapy, and contemporary dance as well as different methods of bodywork therapy. She has been teaching Ashtanga Yoga since 2000 and established her own Ashtanga Yoga School in 2005 in Berlin. She is leading teachers trainings as well as Retreats and Workshops all over Europe. more info: www.ashtangastudio.de


Application:

It is possible to apply just for the whole workshop (5 days)
The price of the course is 25O Euros.
Application is possible until October 1. 2O11. with the payment of 5O % of the price on the following bank account:
Poroszlai Eszter
Budapest Bank
HU-95-10103874-35012900-01​002001
Swift code: BUDAHUHB
Please write at the note: "Andrea Lutz workshop 2011"

Information: Poroszlai Eszter
poroszlaieszter@gmail.com
+36302019462