BUDAPEST I.KER. BATTHYÁNY UTCA 61. 06/20 519-5947 szilkati@astanga.hu

 


A következő címkéjű bejegyzések mutatása: workshop. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: workshop. Összes bejegyzés megjelenítése

Intenzív ashtanga jóga tanárképző workshop - Andrea Lutz

2011 október 28. - november 1.

Öt nap, péntektől keddig, 9-tól 11 és 12-től 15 óráig

Az intenzív tanárképző kurzusra minden haladó és kezdő jóga tanár jelentkezhet, akárcsak a hosszú évek óta gyakorló, haladó astangik, akik szeretnék még jobban elmélyíteni eddigi ismereteiket. A kurzus nemcsak a tradicionális astanga jóga megértését és a tanítását segíti, hanem a saját gyakorlásunkat is. A részvételhez legalább két éve tartó, rendszeres astanga gyakorlás szükséges.

A képzés fókusza a Mysora-óra keretében tartott egyénre szabott oktatás, amelynek a célja, hogy a tanárok elsajátítsák, hogyan kell astangát oktatni úgy, hogy az figyelembe vegye minden gyakorló egyéni problémáit. A módszer lényege, hogy korra való tekintet és előzetes tudás nélkül mindenki biztonságosan sajátíthassa el az astanga gyakorlását.

A képzés felépítése:

Jógagyakorlás:

- Saját gyakorlás átbeszélése és javítása (egy vezetett és négy Mysore-óra keretében)
- Légzésgyakorlatok és meditáció
- Yin-jóga – regeneráló jóga

Tanítási technika

- Igazítások az első sorozatban
- Bandák, Udzsáj-légzés, Dristi
- Mysore-stílus kezdőknek és haladóknak
- Hogyan változtassunk a gyakorlásunkon, ha lesérülünk

„Az érintés művészete” – igazítások

A képzésben kiemelt szerepet kap, hogyan igazítsunk biztonságosan és hogyan értelmezzük a test jelzéseit

- Különböző igazítások az első sorozat egyes ászanáihoz
- Az egyes ászanák lényegének megértése a hatékony igazításokhoz
- Alapfokú jógaanatómia, hogy képesek legyünk pontosan igazítani
- Az energiablokkok felismerése és feloldása
- Igazítások már meglévő sérülések esetében

Továbbá:
Beszélgetések az astanga jóga filozófiájáról és metodológiájáról.

Andrea Lutz

Andrea 1986 óta foglalkozik a jóga különböző fajtáival. Több éves Shivananda és Iyengar gyakorlás után 1997-ben kezdte el napi szinten gyakorolni az astangát. Miután teljesen beleszeretett, számos nemzetközi hírű, elismert astanga jógaoktatónál tanult, hogy ő is taníthassa. Manju P. Jois és Nancy Gilgoff tették rá a legnagyobb hatást, bárhol is tartanak workshopot a nagyvilágban, Andrea mindig ott van velük. Az utóbbi években pedig mint asszisztens is segíti Nancy és Manju workshopjait szerte a nagyvilágban. 1995 óta tanít jógát, és jelenleg a 2005-ben megnyitott Astanga Studio Berlin igazgatója.
Andrea elmélyült tudását segíti az is, hogy nemcsak a jóga területén szerzett nagy tapasztalatot, hanem foglalkozott fizikoterápiával, tánccal és body work-el is (a konceptuális művészet egy sajátos kifejezési formája, az elnevezés az élő test szerepére utal a performance-ban). Andreáról, az astangáról és a Berlin Ashtanga Studio a következő linkre kattintva olvashatsz még többet: www.ashtangastudio.de


Jelentkezés:

Csak az egész kurzusra lehet jelentkezni.
A kurzus ára 250 Euro.
Jelentkezni október 1-ig lehet, előleg befizetésével (a tandíj 50 %-a).
Személyesen a Batthyány utcában, átutalással a következő számlaszámra:
Poroszlai Eszter
Budapest Bank> 10103874-35012900-01002001
A megjegyzés rovatba írjátok be> "Andrea Lutz workshop2011"

További információ: Poroszlai Eszter
poroszlaieszter@gmail.com
06302019462

Andrea Lutz astanga yoga intensive teacher training workshop

Budapest, October 28. - November 1.

5 days- Friday to Tuesday: 9-11 and 12-15

This advanced training course is offered to all Yoga teachers and Yoga teacher trainees. Advanced long-time practitioners without teaching ambitions are also welcome to participate in order to get a deeper insight into the practice of Ashtanga Yoga. This course is designed to support your own practice and the understanding of traditional Ashtanga Yoga as well as your teaching activity. To participate you should have a regular practice of the primary series for at least two years.
This training focuses on teaching Ashtanga Yoga on an individual “one-on-one” basis within a group setting (Mysore style). The aim is to deliver a Yoga practice that corresponds individually to each student. It is the method to ensure that everyone learns Ashtanga Yoga in a safe way, regardless of age and previous
knowledge.

Main focuses of the training:

Yoga Practice
• Bringing forward and supporting your personal practice (one led class and 4
mysore classes)
• Breathing exersises and Meditation
• Yin Yoga – restorative Yoga

Teaching technique
• alignment of the Asanas of the Primary Series
• working with Bandhas, Ujjayi breath and Drishtis
• Mysore style for beginners and advanced students
• how to change the practice in case of injuries

Adjustments training "the art of touch"
Learning how to give safe and helpful adjustments and how to "read" the body
will be a key area of focus in the training.
• different adjustments for each Asana of the Primary Series
• Understanding the "essence of the Asanas" in order to be able to give effective
adjustments
• Basic Yoga Anatomy, to give precise adjustments
• Recognizing blocked energy and supporting its release
• Adjustments in cases of pre-existing injuries

As well we will have discussions concerning the philosophie and methodology of Ashtanga Yoga.


About Andrea:

Andrea Lutz has been practicing Yoga since 1986 and has been teaching since 1995. For more then a decade she has been focusing her practice and teaching on traditional Ashtanga Yoga. She is known for her well-grounded Yoga lessons and her precise and in-depth adjustments. She has been authorised by Manju P. Jois to teach the first and intermediate series of Ashtanga Yoga.

In recent years she has been practicing and studied with Manju P. Jois and Nancy Gilgoff in several workshops, teacher trainings and on long study visits in Maui/Hawaii, where she is travelling annual to learn from Nancy and to deepen her own practice. To extend her knowledge in Ashtanga Yoga she has completed
trainings with John Scott, Dena Kingsberg, Dona Hollemann, David Swenson, to name but a few prominent teachers. She possesses extensive and sound background knowledge of alternative medicine, physiotherapy, and contemporary dance as well as different methods of bodywork therapy. She has been teaching Ashtanga Yoga since 2000 and established her own Ashtanga Yoga School in 2005 in Berlin. She is leading teachers trainings as well as Retreats and Workshops all over Europe. more info: www.ashtangastudio.de


Application:

It is possible to apply just for the whole workshop (5 days)
The price of the course is 25O Euros.
Application is possible until October 1. 2O11. with the payment of 5O % of the price on the following bank account:
Poroszlai Eszter
Budapest Bank
HU-95-10103874-35012900-01​002001
Swift code: BUDAHUHB
Please write at the note: "Andrea Lutz workshop 2011"

Information: Poroszlai Eszter
poroszlaieszter@gmail.com
+36302019462

Különleges tavaszi hét Eyal Chehanowskyval a Budapest Ashtanga Jóga Iskolában
Május 26-től Eyal Chehanowsky izraeli ashtanga tanár és mélymasszázs-terapeuta is részt vesz az óráinkon, a hét végén pedig workshopot tart.
Minden óra után, illetve a workshopon is lehetőség lesz egyéni konzultációra Eyállal.
Menetrend:
Május 26 – Csütörtök:
Reggel 8.00-11.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok

A kérdések és válaszok szekcióban mindenkinek lehetősége lesz egyénileg konzultálni Eyállala a saját gyakorlásáról, és feltenni neki bármilyen kérdést, amit szeretne (pl mit kezdjünk a túl nerev izmokkal, a jóga és a harcművészet, pranayama….stb. )

Este: 18.00 – 21.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok
Ár az egész napra: 20 euró
…………………………………………………………………………..


Május 27. - Péntek:
Reggel: 8.00-11.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok

Este: 18.00 – 21.00: Mysore-gyakorlás+ kérdése&válaszok
Ár az egész napra: 20 euró
…………………………………………………………………………………..

Május 28. - Szombat:
10.00 – 14.30:

Mysore-gyakorlás és a második sorozat részletes átbeszélése rávezető ászanákkal

Ár az egész napra: 20 euró

…………………………………………………………………………………………….

Május 29. - Vasárnap:
10.00 – 14.30:

Mysore-gyakorlás és igazítások (egy kis tanári tréning)

Ár az egész napra: 20 euró

A vasárnapi órák után kerti party Katinál Szentendrén
(aki nem kocsival jön, azt a többiek kiviszik)
……………………………………………………………..
Csütörtökön és pénteken a 20 euróért jöhetsz gyakoroloni reggel vagy este, és akár mindkét – a reggeli és az esti gyakorlást követő – konzultáción is részt vehetsz.

Jelentkezés a tavaszi hétre április 30-ig CSAK ELŐLEGGEL LEHETSÉGES a következő telefonszámokon: 20-956-1834, 20-519 5947

Eyal Chehanowsky Izrael egyik legismertebb jógatanára, a tel-avivi Lotus Yoga Iskola és Yoga Shala egyik alapítója, vezető oktatója. 1994-ben kezdett ashtangát gyakorolni, rá egy évre már Patthabi Joisnál tanul Mysore-ban. 1996-tól oktatja is az ashtangát nem csak Izraelben: folyamatosan járja a világot, workshopokat tart New Yorktól kezdve Görögországon és Londonon át Egyiptomig.

A 14 éves ashtanga oktatói tapasztalata mellett Eyal képzett rolfing-terapeuta is.
A rolfing masszázst mélymasszázsnak is nevezik. Erős, intenzív nyomásokkal dolgozik: ujjal, könyökkel, vagy az összezárt kéz csontjaival. Ezek a nyomások a mélyebben levő szövetekre is hatással vannak, amit az izomrostok burkolnak. Ezzel a módszerrel megelőzhetőek a kopások, a mozgásszervi deformációk, és korrigálhatóak a testtartási problémák. Eyal mélymasszázs-terapeutai tapasztalatát is beépíti az ashtanga oktatásába.

További információk Eyalról:
http://www.yogashala.co.il/

http://lotusyoga.co.il/

Special Spring Week with Eyal Chehanowsky
at Budapest Ashtanga Yoga School
From 26th May Israel’s most renowned ashtanga teacher Eyal Chehanowsky – who’s a Rolfing-therapist as well - is participating at our ashtanga classes and at the weekend he’s also giving a workshop.
After each class and during the workshop you will have the chance for an eye to eye discussion with Eyal who will give you personal advice on your ashtanga practice.
Schedule:

26th May – Thursday:

Morning: 8-11: Mysore-practice+ Q&A

Every Q&A session will include personal consultations!

Evening: 18.00 – 21.00: Mysore-practice+ Q&A

Price for the whole day: 20 EUR

…………………………………………………………………………..


27th May – Friday:

Morning: 8-11: Mysore-practice+ Q&A

Evening: 18.00 – 21.00: Mysore-practice + Q&A

Price for the whole day: 20 EUR

…………………………………………………………………………………..


28th May – Saturday:

10.00 – 14.30:

Mysore-practice + second series in details and asanas that may help transit our practice to the 2nd series

Price for the whole day: 20 EUR
…………………………………………………………………………………………….


29th May – Sunday:

10.00 – 14.30:
Mysore-practice + some teacher training-like adjustments

Price for the whole day: 20 EUR

After the workshop garden party at Kati’s house in Szentendre
……………………………………………………………..

If you pay the 20 EUR for Thursday and Friday, you can practice either in the morning or in the evening and can participate in both Q&A sessions during the day (both in the morning and in the evening Q&A sessions).

Apply here:
20-956-1834
20-519 5947
Your application has to be reinforced by a deposit until 30th April!



Eyal Chehanowsky is one of Israel’s most distinguished yoga teachers. He is the founder and chief instructor of Lotus Yoga and the Yoga Shala in Tel Aviv. He started to practice ashtanga in 1994. A year later he went to Mysore to learn from Patthabi Jois. He started to teach ashtanga in 1996 not only in Israel, but holding workshops from New York through London to Greece and Egypt.
Besides being a highly experienced ashtanga teacher, Eyal is a Rolfing therapist as well. Rolfing is also called deep massage. This method works with strong, intense pressing with the knees, elbow or the bones of the hand. The deep pressings affect the underlying tissues. The method could help to avoid abrasion, cure body deformations and correct posture problems. Eyal is synthesizing his massage therapist experience with his ashtanga teaching method.
More on Eyal:
http://www.yogashala.co.il/
http://lotusyoga.co.il/

Eyal Chehanowsky workshop

Ismét workshop Eyal Chehanowskyval a Budapest Ashtanga Jóga Iskolában November 14-én (vasárnap)

Workshop with Eyal Chehanowsky at Budapest Ashtanga Yoga School on 14th November (Sunday)

Menetrend:
Schedule:
10.00 – 12.00: Mysore-gyakorlás, Kérdések&Válaszok Ár: 5000 HUF
10.00 – 12.00: Mysore-practice, Q&A; Price: 5000 HUF
17.00- 19.00: Második sorozat – vezetett óra, Kérdések&Válaszok Ár: 5000 HUF
17.00 – 19.00: Led class - Second-series, Q&A; Price: 5000 HUF

Jelentkezés November 5-ig:
Apply here until 5th November:

eva.kincsei@gmail.com
20/956-1834

Eyal Chehanowsky Izrael egyik legismertebb jógatanára, a tel-aviv-i Lotus Yoga Iskola és Yoga Shala egyik alapítója, vezető oktatója. 1994-ben kezdett ashtangát gyakorolni, rá egy évre már Patthabi Joisnál tanul Mysore-ban. 1996-tól oktatja is az ashtangát nem csak Izraelben: folyamatosan járja a világot, workshopokat tart New Yorktól kezdve Görögországon és Londonon át Egyiptomig.

A 14 éves ashtanga oktatói tapasztalata mellett Eyal képzett rolfing-terapeuta is.
A rolfing masszázst mélymasszázsnak is nevezik. Erős, intenzív nyomásokkal dolgozik: ujjal, könyökkel, vagy az összezárt kéz csontjaival. Ezek a nyomások a mélyebben levő szövetekre is hatással vannak, amit az izomrostok burkolnak. Ezzel a módszerrel megelőzhetőek a kopások, a mozgásszervi deformációk, és korrigálhatóak a testtartási problémák. Eyal mélymasszázs-terapeutai tapasztalatát is beépíti az ashtanga oktatásába.

Eyal Chehanowsky is one of Israel’s most distinguished yoga teachers. He is the founder and chief instructor of Lotus Yoga and the Yoga Shala in Israel. He started to practice ashtanga in 1994. A year later he went to Mysore to learn from Patthabi Jois. He started to teach ashtanga in 1996 not only in Israel, but holding workshops from New York through London to Greece and Egypt.

Besides being a highly experienced ashtanga teacher, Eyal is a Rolfing therapist as well. Rolfing is also called deep massage. This method works with strong, intense pressing with the knees, elbow or the bones of the hand. The deep pressings affect the underlying tissues. The method could help to avoid abrasion, cure body deformations and correct posture problems. Eyal is synthesizing his massage therapist experience with his ashtanga teaching method.

További információk Eyalról:

More on Eyal:


http://www.yogashala.co.il/

http://lotusyoga.co.il/

ANDREA LUTZ WORKSHOP 2010. OKTÓBER 29-31. BUDAPEST

Andrea Lutz workshop 2010. október 29-31.

Astanga Jóga Iskola Budapest, Batthány utca 61.

Program / Schedule:

Okt. 29. Péntek/Friday: 16-18 vezetett 1.sorozat, 2. sorozat eleje
led Primary, beginning of Secondary

Okt 30. Szombat/Saturday: 10-12 Mysore
14-17 Tanári tréning 1.
Adjustment for teachers 1.

Okt 31. Vasárnap/Sunday: 10-12 Vezetett 2. sorozat
led Intermediate
14-17 Tanári tréning 2.
Adjustment for teachers 2.

Árak / Prices:

Gyakorlásra/for morning practice: 5000 Ft/alkalom/occasion
Tanári tréning/teacher training: 10.000 Ft/alkalom/occasion


Jelentkezés/application:

telefonon: 06-30-2019462
e-mailen:poroszlaieszter@gmail.com

előleg befizetésével október 15-ig.

Tréning tanároknak – “az érintés művészete”
Megfelelő és biztonságos igazításokat adni a gyakorlóknak már önmagában is művészet, de emellett rendszeres gyakorlást és helyes technikát igényel. Az intenzív tanári kurzus a biztonságos és hatékony igazításokra fókuszál:
  • megérteni az egyes ászanák lényegét, hogy hatékonyan tudjunk igazításokat adni
  • felismerni az energiablokkokat és a helyes igazítással segíteni a feloldásukat
  • elmélyíteni az egyes ászanákat az igazításokon keresztül
  • az igazításokkal rávezetni a gyakorlókat az ászanák lényegi mozzanataira
  • hogyan lehet segíteni a sérülésekkel, vagy különös testi adotsággal rendelkező gyakorlókat
A tanári tréninget azoknak ajánljuk, akik már több éve rendszeres ashtanga-gyakorlók, és érdeklődnek a tradicionális jógatanítás iránt

Adjustments training "the art of touch"
To give adjustments in a supportive and safe manner is an art for itself and requires regular practice and a good technique. This intensive training is focused on learning how to give safe and helpful adjustments as well as how to "read" the body. Focus in the workshop will be:
  • Understanding the "essence of the Asanas" in order to be able to give specific and effective adjustments
  • recognizing blocked energy and supporting its release
  • facilitating Asanas through adjustments
  • enabling the student to perform Asanas and/or to intensify them
  • helping the student through an adjustment to focus of key areas in the asana
  • learning to support a student in case of impairments or injuries.
This training is designed for people with an established practice of Ashtanga Yoga and with a serious interest in teaching traditional yoga.

Andrea Lutz
Andrea 1986 óta foglalkozik a jóga különböző fajtáival. Több éves Sivananda és Ilyengar gyakorlás után 1997-ben kezdte el napi szinten gyakorolni az ashtanga jógát . Miután teljesen beleszeretett, számos nemzetközi hírű, elismert ashtanga jógaoktatónál tanult, hogy ő is taníthasson. Manju P. Jois és Nancy Gilgoff tették rá a legnagyobb hatást, bárhol is tartanak workshopot a nagyvilágban, Andrea mindig ott van velük. Az utóbbi években pedig már mint asszisztens is segíti Nancy és Manju workshopjait szerte a nagyvilágban. 1995 óta tanít jógát, és jelenleg a 2005-ben megnyitott berlini Ashtanga Stúdió igazgatója.
Andrea elmélyült tudását segíti az is, hogy nem csak a jóga területén szerzett nagy tapasztalatot, hanem foglalkozott fizikoterápiával, tánccal és body work-el is (a konceptuáis művészet egy sajátos kifejezési formája, az elnevezés az élő test szerepére utal a performance-ban). Andreáról, az ashtangáról és a berlini Ashtanga Stúdióról a következő linkre kattintva olvashatsz még többet: http://www.ashtangastudio.de

Andrea has been practicing Yoga since 1986 and has been teaching since 1995. For the past 10 years she has been focusing her practice and teaching on traditional Ashtanga Yoga. She is known for her well-grounded Yoga lessons and her precise and in-depth adjustments. She is following the teaching of Manju P. Jois and Nancy Gilgoff, and has been authorised in 2009 by Manju P. Jois to teach first and intermediate series.
In recent years she has been practicing with and learning from them both on several workshops, teacher trainings and on long study visits in Maui/Hawaii, where she is travelling annual to learn from Nancy Gilgoff and to deepen her own practice.
She possesses extensive and sound background knowledge of alternative medicine, physiotherapy and different methods of bodywork therapy. She established her own Ashtanga Yoga School in 2005, where all students are being taught in the Mysore Style from the outset. www.ashtangastudio.de

Ashtanga workshop with Eyal Chehanowski, 17th, April, (Saturday)


Ashtanga-workshop with Eyal Chehanowskí
17th, April, (Saturday)

Eyal Chehanowsky is one of Israel’s most distinguished yoga teachers. He is the founder and chief instructor of Lotus Yoga and the Yoga Shala in Israel. He started to practice ashtanga in 1994. A year later he went to Mysore to learn from Patthabi Jois. He started to teach ashtanga in 1996 not only in Israel, but holding workshops from New York through London to Greece and Egypt.


Besides being a highly experienced ashtanga teacher, Eyal is a Rolfing therapist as well. Rolfing is also called deep massage. This method works with strong, intense pressing with the knees, elbow or the bones of the hand. The deep pressings affect the underlying tissues. The method could help to avoid abrasion, cure body deformations and correct posture problems. Eyal is synthesizing his massage therapist experience with his ashtanga teaching method.

More on Eyal:



Shedule  of 17th April, 2010 (Saturday)
9.00 – 11.00: first series
13.00 – 15.00: bandhas, breathing, technical adjustments (you can ask all your questions)
16.00 – 18.00: second series (first-series practitioners could also join)

Prices:
Each session is 6 000 HUF. If you’d like to join all the three session, then it costs 18 000 HUF. (Of course, participating in each session is not a necessity; you can come to any session you want)

Apply here:
Application deadline: 14th April
Call this number: 06/ 20-956-1834  

You can apply to the workshop until there are free places as the number of people at each session is limited (Only 12 people could come to one class). If you’d like to apply, then you should pay a deposit, which is half of the total amount.  

Ashtanga-workshop Eyal Chehanowsky ashtanga jóga tanárral és mélymasszázs-terapeutával április 17-én, szombaton

Eyal Chehanowsky Izrael egyik legismertebb jógatanára, a tel-aviv-i Lotus Yoga Iskola és Yoga Shala egyik alapítója, vezető oktatója. 1994-ben kezdett ashtangát gyakorolni, rá egy évre már Patthabi Joisnál tanul Mysore-ban. 1996-tól oktatja is az ashtangát nem csak Izraelben: folyamatosan járja a világot, workshopokat tart New Yorktól kezdve Görögországon és Londonon át Egyiptomig.


A 14 éves ashtanga oktatói tapasztalata mellett Eyal képzett rolfing-terapeuta is.
A rolfing masszázst mélymasszázsnak is nevezik. Erős, intenzív nyomásokkal dolgozik: ujjal, könyökkel, vagy az összezárt kéz csontjaival. Ezek a nyomások a mélyebben levő szövetekre is hatással vannak, amit az izomrostok burkolnak. Ezzel a módszerrel megelőzhetőek a kopások, a mozgásszervi deformációk, és korrigálhatóak a testtartási problémák. Eyal mélymasszázs-terapeutai tapasztalatát is beépíti az ashtanga oktatásába.

További információk Eyalról:
http://www.yogashala.co.il/

http://lotusyoga.co.il/


A workshop menetrendje – 2010. április 17. szombat
9.00 – 11.00: első sorozat
13.00 – 15.00: bandhák, légzés, technikai pontosítások (itt mindent megkérdezhetsz)
16.00 – 18.00: második sorozat (csak első sorozatot gyakorlók is jöhetnek)

Árak:
Minden egyes alkalom 6 000 Ft. (Vagyis, ha mind a három gyakorláson részt veszel, az 18 ezer forint. De természetesen bármelyikre lehet jönni, nincs olyan, hogy muszáj mind a háromra.)

Jelentkezés:
Jelentkezési határidő: április 14-ig
a 06/ 20-956-1834-es telefonszámon, amíg a létszám be nem telik (max. 12-en férünk be egy foglalkozásra). A jelentkezéshez előleg befizetése szükséges: ahány foglalkozásra jönni szeretnél a háromból, annyiszor hatezer forintnak a fele.)

WORKSHOP KÉPEK








A nyári workshop augusztus 8.-án, szombat reggel kezdődik. Hat reggel jöhettek gyakorolni Katus felügyelete alatt. Minden alkalommal beszélgetünk a gyakorláshoz szorosan kapcsolódó egyéb témákról - jógafilozófia, energetikai és pszichológiai háttér, meditáció - illetve sor kerül majd bizonyos technikai problémák megbeszélésére is. Nagyon izgalmas hétnek igérkezik, gyertek minél többen!

The summer workshop starts on 8 August. You can come to practice for six mornings under the supervision of Katus. We are going to discussus other topics strongly connected to Ashtanga yoga, like theory, yoga philosophy, energetical and psychological background etc. Every morning we will deal with a different technical problem of the practice. This is going to be an excellent occasion to deepen your practice.