Roncsderbi

Hiába szimulálok napok óta, Orsinak elege lett és rám parancsolt, hogy a mai bejegyzést én írjam meg, így a címből adódóan nem is tudok másról írni, csak a rendkívül izgalmas mélyrepülésemről. Valószínűleg túl sokat szellőztettem, hogy csalánba nem üt a mennykő, így India úgy gondolta, most már komolyan elővesz. A keddi szülinapi akció után kezdődött az egész, ahova jó néhányan érkeztek betegen, épp kilábalóban, épp lebetegedni készülőben, szóval mindenkinek volt mit betenni a közösbe.

Volt, aki az Orsi-féle chikungunya lázat hordta ki rendíthetetlenül lábon, úgy nézett ki, mint egy birodalmi lépegető, beszélni persze nem tudott. Azért meg kell jegyeznem, hogy ez a Tony nevű versenyzőnk nem önként választotta ezt a rendkívül kímélő gyógymódot, hanem felesége, Paula, aki valami fajta kuruzsló, találta ki, hogy majd jól kigyógyítja alternatív módszerekkel, ami nála a láz ellen mindössze borogatást, és persze sok-sok mozgást jelent. Orsival azon tűnődtünk, hogy biztos valami karmikus kapcsolat fűzi össze őket, és Tonynak sokat kell törlesztenie Paula hülyeségének oltárán. Szóval Tony az egész előadás alatt végig feküdt a földön, biztos élvezte. Viszont Tony javára írandó, hogy igen szívós fajta, a Paula-féle kúrák ellenére még mindig él.

Ezt a példát csak azért hoztam fel, hogy egy kis ízelítőt adjak az általános közhangulatból, és bizonyítsam, hogy a nyugatiak között még mindig állandó vendég a Kaszás. Shantalla, a Mandala mindenese szerint sem volt évek óta ilyenre példa, hogy ennyi mindenkit bedarált volna a rendszer, a Mandalában már a tanárok is hullanak. Itt már gyaníthattam volna, hogy nem lehet megúszni a dolgot egy enyhe bélfertőzéssel és néhány órás lázzal, de még tápláltam az illúziókat. Este viszont már kénytelen voltam levenni a szemellenzőt, amikor elkezdődtek a fej-, és végtagfájdalmak. Eltökéltem, hogy gyorsabb leszek a bacilusoknál, és felsorakoztattam az összes bogyót, gyorsan benyaltam aspirint, immodiumot, lacto sevent (a bélfertőzés emléke még nagyon elevenen élt bennem), dupláztam a trishun adagot, és megittam egy liter teát, majd elkezdtem olvasni. Az éberségem egy idő után alábbhagyott és elaludtam, na ezt kihasználva leterítettek. Arra ébredtem fel, hogy izzadok és hasogat a fejem, ez ment egészen reggelig, amikor átkúsztam Orsihoz, aki először ki akart dobni, hogy ne szórakozzak, de amikor megmutattam a zombi szemeimet, akkor már készségesen adott rubophent. Az elkövetkezendő több mint két nap nagyjából azzal telt, hogy időnként három takaró alatt vacogtam, időnként pedig takaró nélküli izzadtam, igazi hullámvasút volt, egyetlen stabilitással a fejfájás. Egy-egy tiszta pillanatban, amikor a bacilusok időt kértek, el tudtam menni tusolni, megenni egy banánt, és inni egy kis teát, majd felkészülni a következő menetre.

Orsi harmadik nap reggelre unta meg ezt az állapotot és rendelt el megint egy kis űrutazást. Az Apollón már rutinosan vettük az összes akadályt, simán becsekkoltunk, audienciát kértünk egy GP-től (general physician) az OPD1-ben (részleg), szóval már a rövidítésekkel sem tudtak megzavarni. Rövid várakozás után bejutottunk egy igen flegma csávóhoz, aki biztos a magyar sebészszövetségnél folytatta mentális továbbképzését. Mindenestre alaposan megvizsgált, kocogtatott, hallgatott, mért, leszerelt, felszerelt, tehát kiélte az összes elfojtott legózási hajlamát. A végén megállapította, hogy ez csak egy közönséges lázas megfázás, köszi, milyen lehet a közönségesnél súlyosabb, amikor a kétnapnyi lázzal a szervezetem gyakorlatilag így is megsütötte az agyamat, még mindig hasogat a fejem. Na mindegy, a lényeg, hogy a lehető legjobb híreket mondta, így emelkedett állapotban távoztunk.

Délután a kötelező szundítás után elcsoszogtunk egy indiai étterembe, mert már vágytam egy kis szilárd kajára, sikerült majdnem egy egész indiai kenyeret benyomni. Orsi gondoskodott a maradékról, nos igen, látszik, hogy ő már teljesen százas, ez akkor is bizonyítást nyert, amikor visszatérve a szállásra rögtön a minibár felé vette az irányt és csapra verte a tequilámat. Nem is tudom, mért viccelődik a hathával, mehetne egyből astangázni. Nekem még van mit csiszolódnom, ez abból is látszik, hogy wc-ézés közben még fél kézzel kapaszkodnom kell.

Remélem az elmúlt néhány napban megvolt a gödör alja, és nem kell a továbbiakban is south parkosan minden részben kinyírni Kennyt, Tonyt, Engem, vagy valakit. Kicsit morbiditásban ide vágóan, mivel az elmúlt napokban úgysem készültek fényképek, leközlöm az állatkertben készített gyűjteményem, arról, hogy mit csinálhatnak veled a kedves indiai állatok:

A tigris leharapja az ujjad, az elefánt porrá zúzza a lábad, a majom letépi az arcod, a medve belekostol a nyakadba és a vegetáriánus zebra kiharapja a szíved. De a lényeg, hogy a végén úgyis mindig letartóztatnak...

Szabi, 2009. szeptember 4.