Apollo

Ma reggel nem volt gyakorlás, általában szombat a szünnap a jóga shalákban, úgy tűnik tartják a shabbatot, persze vannak olyan helyek, ahol inkább vasárnap pihiznek, így rámehetnek az olyan fanatikusokra, akik a hét minden napján gyakorolni szeretnének, persze ez a nagy könyv szerint nem az igazi. Szóval ma reggel egészen hétig lustálkodtam, majd nyolcig kómáztam és amikor az épp most aktuális ramadánba belesüllyedő muszlimok már túl voltak a második imakörünkön is, akkor kidugtam az orromat. Átmentem Orsihoz, aki egészen ramatyul nézett ki, úgyhogy megegyeztünk abban, hogy néhány óra múlva bemegyünk a vágóhídra, addig is egy kicsit még visszaalszik. No jó, addig én elintéztem a köreimet, kaja a Mandalában, kicsit ugrattam a lejmoló macskákat, neteztem és skypeoltam Nórival. A körök bezárulása után ismét átmentem Orsihoz, aki csodák csodájára kezdett hasonlítani önmagára, a vágóhíd hatásos fegyver volt, így maradtunk a kórháznál.

Kicsoszogtunk a sarokig, ahol fogtunk egy jó kedélyű riksást, aki pikk pakk elrepített minket az Apollóra, ugyanis a Mandalla midenesétől, Shantallától, aki már eddig is sokat segített nekünk, megtudtuk, hogy a legépkézlábabb kórház a környéken az Apollo, szuper, indiai űrutazás! Odafele menet bíztatgattuk egymást, nem lesz gáz, már évtizedek óta nem ez a világ legszegényebb országa, és egyébként is, a magyar egészségügy nem tette magasra a mércét, szóval no para! Persze mindkettőnk szemében ott volt a páni félelem.

Hamar megérkeztünk az Apollóra, öveket becsatolni, landolás! Rádió jelekkel lekommunikáltuk, hogy az Emergency felírat pont jó lesz nekünk, így bizonytalan léptekkel megindultunk a bejárat felé. Ahogy beléptünk minden tekintet ránk szegeződött, szinte hallottam a gondolataikat: „Úristen, albínók a földről!” Szerencsére innét hamar továbbküldtek a betegfelvételre, ahol kicsit nehezen sikerült megtalálni az angol nevű közös frekvenciát, de végül hozzájutottunk a kitöltendő papírokhoz. Mivel Orsinak ebben az állapotban az írás sem az erőssége, én töltöttem ki az adatlapját, buzgón bekarikáztam a Mrs.-t, mire elkezdett replikázni, hogy hónapokig küzdött a magyar burokráciával, hogy megszabaduljon a volt férje nevétől, és én pillanatok alatt megint férjhez adom. Nem értem, azt hittem a lányok szeretnek házasodni, mégoly romantikus környezetben is, mint egy indiai kórház. Ezek után leültettek minket egy kicsit, így volt alkalmunk szemügyre venni az új környezetet, a nővérkék egyen száriban feszítettek, a férfi alkalmazottak pedig szafari cuccban, a takarító személyzetnek is egész takaros szkafander jutott, kord mamuszkával, nem hiába mondtam Orsinak idegen bolygóra az ember zárt cipőben megy, ki tudja mit tud a helyi flóra és fauna. A kórház egész tiszta és fitt hatást keltett, nem úgy az emberek, persze otthon sem az egészségtől kicsattanó réteg az ilyen helyek törzsközönsége. Az egyes részlegeket alaposan kitáblázták, volt back pain clinic, asthma clinic, hypertension clinic, brain tumor clinic, és a kötelező blood center, szóval minden mi szem szájnak ingere.

Minket áttessékeltek egy general physician-hez, ahol egy kicsit várni kellett, de legalább nézhettük hindiül a híreket. Bő fél óra múlva bejutottunk, a nővérke egy kedves zsebcirkáló volt, a doki pedig ET reinkaránciója, furán hosszú végtagokkal, kicsit meggörbült háttal, a kelleténél nagyobb fejjel, amibe karikás, zavarba ejtően intelligens szemeket ágyaztak, és persze az elmaradhatatlan hosszú ujjak. Ez a felsőbb intelligencia kedvesen elkezdte kérdezgetni Orsit a tüneteiről: lassan alább hagyó, de két napig erős láz, végtag fájdalmak, csontjai folyamatosan sajognak. Itt közbevágott: „Az ujjaid is fájnak és kicsit görbíted is őket?” Úgy tűnik képben van. Orsi helyeselt. Még egy kicsit kérdezgette, de már látszott, hogy zsebében a megfejtés, amit nem is sokáig tartott meg magának: chikungunya láz. Ez egy eredetileg afrikai betegség volt, ami mostanában kezd elterjedni a világon, éljen a globalizáció! A nappali szúnyogok csípésével terjed, és az inyencek kedvéért egy rövid leírás: A chikungunya-láz 3-12 napos inkubációs idő után jelentkezik hirtelen kezdődő, rekurráló lázmenettel, hidegrázással, fejfájással, hányással és hány ingerrel. Az izületek főleg a végtagokon duzzadnak meg, és fájdalmassá válnak. Az izületi duzzanatot 1-10 napon belül maculopapulosus kiütések követik, amelyek főleg a törzsre és a végtagokra lokalizálódnak. A kiütések 7-10 napon belül maguktól eltűnnek. Előfordulhatnak haemorrhagiás tünetek, conjunctivitis és enyhe photophobia is. A betegség oki terápiája még nem megoldott, a tünetek maguktól enyhülnek 3-5 napon belül. Immunizálásra nincs lehetőség, a fertőzés lezajlását azonban élethosszig tartó immunitás követi. Gyógyszeres terápia nem ismert, néhány izületi fájdalmat enyhítő krém, illetve ayurvédikus gyógyszer kapható. A mozgás a betegség lefolyása alatt kerülendő, különben az izületi fájdalmak hónapokig is elhúzódhatnak, ez különösen jó hír egy jógás számára!

Miután megkaptuk a kellő fejtágítást, az intelligencia meghagyta, hogy kedden menjünk vissza, ha valami rosszabbodás van, akkor persze azonnal. A hosszú ujjak kiadták a parancsot a nővérkének is, aki lelkiismeretesen lekörmölte a receptet. A gyógyszertárban r2d2 kiadta nekünk a megfelelő krémet és a rubophen szerű lázcsillapítót, ez Orsinak úgyis izlik. Utána kilépegettünk a bázisra és egy riksával elhagytuk az Apollót, ami így utólag sokkal élhetőbb hely, mint gondoltuk.

Délután próbáltam felkajtatni a neten talált ayurvédikus szereket, de a közeli ayurvédikus gyógyszertárban a néni sokadszori unszolására se sikerül hindiül megszólalnom, és mivel ő a saját bevallása szerint:„don’t english”, ezért maradt a metakommunikáció, ennek eredménye mindössze egy szer lett, végülis több a semminél.

Utána elmentem vásárolni, Orsit be kell rendezni a több napos mozgás nélküli állapotra, egész kis túlélő készletet sikerült felhalmozni a bunkerében, jöhet a harmadik világháború! Majd a rituális fejpánt felkötéssel hadat üzentem a szúnyogoknak, és ezt apró pénzre váltva bedugdostam az összes szúnyogirtót, és sorba állítottam a preventív kenceficéket. Pusztuljatok!

Miután a harci kedvem lelohadt és Orsi jelezte, hogy szundítana, átmentem a már korábban meglátogatott Mystic school-ba, ahol esténként mindig van meditáció. Ez most sem okozott csalódást, tál kongatós, sípos, csörgős meditációt tartottak, mi (öten voltunk: három fehér és két indiai) pedig egy matracon feküdve magunkba fogadtuk a rezgéseket: hullámoztunk, oszcilláltunk, interferáltunk, és persze próbáltunk eljutni a közeghatárra. Szóval minden volt, amitől az ember jól bele tud szagolni az univerzumba.

Este még egy kicsit molesztáltam Orsit a hülyeségeimmel, valahogy életben kell tartani, bazi unalmas lehet egész nap a bunkerben, főztünk valami előre csomagolt ehetetlen rizses cuccot. Aztán egészen hamar megfejeltem a párnát, túl sok volt mára a fényév.

Szabi, 2009. augusztus 29.