Lehet, hogy kezdünk hozzászokni a müezzinhez, vagy végre alkalmazkodunk a helyi időszámításhoz, így viszonylag zavartalanul aludtunk reggelig.. Szabi elég erősnek érezte magát a jógához, így hatkor kocogott az ajtómon, majd elhussantunk jógázni. Elsőnek érkeztünk, ezért kicsit beljebb tettük le a matracunkat. Majd nyújtogattunk és próbáltunk mentálisan is felkészülni az előttünk álló gyötrelemre. Nekem a derekam nem az igazi, Szabi pedig kiscicásan jógázott – nagyon vigyázott, nehogy túlhajtsa magát. Yokó (a nyolcéves japán jógaguru) ma a mellettem jógázó srácot segítette ki, ha az megakadt.
A matracokat egymással párhuzamosan a sála hosszában tesszük le, valószínűleg a közepén van a legjobb hely (optimális a levegő és a meleg aránya) mivel a sokat látott régi tanítványok középen nyomták. Két lány a második sorozatot csinálta, tényleg nagyon szép volt, csorgott a nyálunk, ha néha átpislantottunk.
Ajay továbbra is kesztyűs kézzel bánik velünk, komolyabb gyötrelem még nem ért, bár Szabi arcán ma nem az örömmámor tükröződött baddhakónászanában. Ezt persze én sem úsztam meg. Jóga után nekem kókusz, majd diétás reggeli a Mandalában.
Dr. Szabi ugyanis közölte, hogy a derekam a vinyászák hanyag kivitelezése miatt fáj (igaza van), a bandhákat, különösen az uddijána bandhát tisztességesen kell tartani, és amúgy is, ragadjam meg az alkalmat, és fogyjak le. Ezért ma önkontrollt gyakoroltam, és csak gyümölcssali volt reggelire.
Levezetésképp szundítottunk egyet, majd eldöntöttük állatkertbe megyünk. Térképünk továbbra sincs, ezért a guglin kerestük meg a helyet, majd a zárási időpontot is figyelembe véve úgy döntöttünk, máskor nézünk ketrecben szomorkodó vadállatokat.
Helyette robogóra pattantunk és átmentünk a Joisok fellegvárába, Gokulamba, az ottani egyik jógaiskola ugyanis esténként ingyenes meditációs órákat tart.
Némi tévelygés után megtaláltuk a Mystic School-t (www.mysticschool.org.in), ahol természetesen lehet astangázni is, pránajamát és tajcsit is tanulni.
Gokulam nagyságrendekkel gazdagabb városrész, mint Laksmipuram, ahol a mi jógaiskolánk van. Minden nagyon zöld, a monszun első két hónapjában esett rendesen. Az iskola mellett van egy furcsa, nagy fa, érdekes gyümölcsszerű terméssel. Elefánt csicsinek hívják, a mellékelt képen is látszik olyan, mintha nagy krumplik nőnének a fa tetején. Nem ehető, pedig már lelki szemeimmel láttam, ahogy válogatunk az érett elefánt csicsik között, a piacon. Szabi nagyon rendes, minden gyümölcsöt hajlandó megkóstolni, amit csak árulnak a környéken. Már ettünk furcsa, tobozszerű akármit (fini, nagy barna magokkal), papayát (isteni), mini banánokat, ma pedig vörös, közepes méretű banánokat vettünk még este. És minden nap iszunk cukornádlevet – a világ egyik legjobb itala, zöldcitrommal, gyömbérrel.
A Mystic Schoolt végre jól kitáblázták, bejelentkeztünk, aztán valami harapnivalót kerestünk. A Tina’s Café-ban nevével ellentétben csak indiai kaját árulnak, így azt ettünk, kevés rizzsel, majd kis ejtőzés után visszamentünk a suliba.
Beszélgettünk egy kicsit Shashi-val, egy kedves, mosolygós kis barna sráccal, aki a meditációs órát tartotta. A tajcsi is az ő reszortja, ezt egy kanadai fickótól tanulta még ezer évvel ezelőtt. Kicsit pletykáltunk, megkérdeztem mi a helyzet Gokulamban Patthabi Jois halála óta. Shashi elmesélte, hogy a nagy öregek, akik a hetvenes évektől kezdve jártak Joishoz, most már nem jönnek Mysoreba. Visszaesett a Main Shala forgalma, több jógás jut el viszont a többi jógastúdióba. (Aki korábban Patthabi Joisnál akart tanulni, kötelezte magát, hogy nem megy át más tanárhoz, másik sálába tanulmányai kiegészítésére.)
A Mystic School másik tanárával, Jai Prakashsal már a meditáció után beszélgettünk picit. Ő tartja az astangát és a hathát, nagyon kedves ő is, tipikus indiai srác, helyre kis bajuszkával. 15 éve jógázik, B. N. S. Iyengar a mestere, és ő is az astangát szereti jobban. Valamelyik nap majd átugrunk egy órájára, mivel lehet náluk egyszeri alkalommal is jógázni. És úgy tűnik, náluk a vasárnap a szünnap – lehet, hogy egy szombati napon megyünk majd.
Magán a meditáción összesen öten voltunk – Shashi, Jai Prakash, egy középkorú indiai ember, valószínűleg Jai egyik barátja, és mi ketten, a kis jógaturisták. 5.30-kor bementünk a meditációs terembe – nagyon igényesen kialakított kis terem, nem egy olyan kis csótánytanya, mint a mi sálánk. Profi meditációs párnák (deréktámasszal) voltak körberakva egy nagy gyertya előtt, az oltáron valami keleti szobor (nem hindu istenség) lótuszokkal díszített üvegablakon szűrődött be egy kis fény a terem tetejénél. Amúgy az egész iskolán látszik, hogy nemrég készült el, és valaki nagyon a munkások körmére nézett az építkezésnél.
Shashi elmondta, hogy egy spéci esti meditációt fogunk végezni, ami négy részből áll majd. Először légzésvisszatartásos pránajáma vagy 15 percig (orron át be, visszatart 10-15 szívdobbanásig, szájon át kifújni), majd 15 perc gyertyalángnézés. Ezután 15 percig becsukott szemmel ácsorgás, amikor lehet dülöngélni, himbálózni, ami jólesik. Az utolsó 15 percben vagy lefekszünk, vagy visszaülhetünk a párnára. Jó kis meditáció volt, de kajálás után tényleg nem érdemes pránajámázni. Hiába üldögélünk, teli gyomorral macerás a légzésvisszatartás. A legvégén néhány pillanatra elszundítottam. Állítólag álommentes alvást garantál ez a meditáció, majd meglátjuk.
Este még egy kicsit mászkáltunk Laksmipuramban, kiderült, hogy két utcával hátrább kezdődik a muszlim nyomornegyed. Millió kiskölyök rohangászik az utcákon, mindenki tud két-három mondatot angolul (Hi! What’s your name? Where are you from?) és imádnak kezet fogni veled. Megtaláltuk a mecsetet is, ahonnan a hajnali müezzin szól, közvetlenül előtte egy hentes ténykedik, kopasztott csirkék lógnak a boltajtó fölött, mestersége címereként. A szűk kis utcák szegénységről ordítanak, a porták ajtajához kecskéket kötöztek ki. A környékbeli járműjavító sufnikból jön a nehézfém, olaj, a gyerkőcök meg ebben nőnek fel.
A nap lezárásaképp még sikerült meggyújtanom a saját lepedőmet egy füstölővel. Isteni jel, itt az idő lefeküdni. Különösen azért, mert holnap Ajay vinyásza órát tart, amiről azt hallottuk, nagyon durva élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése