Mivel önkényesen gyógyultnak nyilvánítottam magam, ezért hétfőn úgy döntöttem, hogy itt az ideje visszatérni, a mindennapi matracon való szenvedéshez. A nagy visszatérés nem sikerült túl látványosra, az első nap az álló gyakorlatsor végéig sikerült versenyben maradni, úgy, hogy szinte az összes gyakorlat közben szédültem. Majd miután sikerült komolyabb sérülés nélkül megúszni, illetve egyik szomszédomra sem dőltem rá, megveregettem a vállamat és elpucoltam. A szédülés állítólag normális, egy ilyen betegség után a legtöbben túl esnek rajta, bár az egyensúlyozó gyakorlatokat igencsak kínossá teszi. Kedd reggel már végigrugdostam magam a teljes sorozaton, ami inkább mentális teljesítménynek tekinthető, mint fizikainak, mert igencsak kímélőbe nyomtam, a szédüléssel kezdek megbarátkozni, érdekes jelleget kölcsönöz a gyakorlásnak. Orsi is megpróbálkozott a nagy visszatéréssel, de nála is igen halvány volt a dobpergés, neki a dereka állt be teljesen a sok nem mozgástól, de azért szépen lassan alakul, már mindennel bepróbálkozott a patikában. Már most látszik, hogy a visszatérésünk nem lesz egy egyszerű műfaj, reméljük, hogy mire hazamegyünk elérjük azt az állapotot, mint amiben megérkeztünk… ma délután nekiugrok a betegség miatt sokat halogatott hátrahajló tanfolyamnak, hátha valamit mégis lehet profitálni Indiából.
Tegnap óra után, mivel napok óta először tényleg szép idő volt, fogtuk magunkat és megkerestük azt a hotelt, aminek a medencéjéhez a jógásokat is beengedik némi honorárium ellenében. A hotel rendkívül kultúrált, a kert és az úszómedence pedig olyan mintha nem is Indiában lenne, sehol egy alaposan magára hagyott túrás, egy félig kész járda, és a medencét sem engedték át az enyészetnek. Szinte egész nap a partom lebzseltünk és úgy csináltunk, mintha nyaralnánk, elfeledve, hogyan alakult át az elmúlt egy hónap túlélő túrává. Rajtunk kívül mindössze három nyugati fészkelte még be magát a medencébe, így helyhiányra nem nagyon panaszkodhattunk. A hedonizmust betetőzendő kikértük az étlapot, és tobzódtunk a nyugati kajákban, caesar saláta, vega burger, sült krumpli, stb… az utóbbi napokban hadat üzentünk az indiai kajáknak, mivel már túlságosan elteltünk a mindent átható curry ízével, az indiai konyha amúgy sem a könnyűségéről híres. Azért a vega burgerbe jutott némi curry, biztos ami biztos, nehogy túlságosan kiürüljön a szervezetünkből, persze minden izzadás, wcézés meghozza a bizonyosságot, hogy nem könnyű a currytől szabadulni, már sejtszinten beépült. No mindegy, lehet, hogy India után tisztító kúrát kell majd tartani.
A strandolás után Orsi elment valami kuruzslóhoz, aki akupunktúrás eszközökkel hivatott helyrerakni a derekát, ehhez képest áramot vezetett bele. Eddig azt hittem, hogy csak én gonoszkodom vele, de úgy tűnik, most mesteremre akadtam, bár Orsi váltig állította, hogy mennyire felvillanyozta a dolog, de úgyis tudom, hogy csak szeret szenvedni. Mindenesetre utána valóban könnyebben mozgott, és nem úgy mint egy háborús veterán. Azért mondtam neki, ha legközelebb megint valami ősi kínai módszerre vágyik, akkor jöjjön át hozzám nyugodtan és ötszáz kopejkáért én is szívesen agyoncsapatom, feltéve ha épp van áram.
Este Orsi addig rágta a fülemet, hogy nem hallhatunk meg anélkül, hogy indiai moziban lettünk volna, hogy beadtam a derekamat. A naív próbálkozásomat, hogy nézzünk angolul filmet, eleve fintorral fogadta, de sajnos az élet is keresztbe húzta, mert jelenleg Mysoreban csak hindi és kanada nyelven fogyasztható bollywoodi csodák vannak. Az egyik ilyen csodára már korábban szemet vetett, mert a plakát szemtelenül erotikus, a főhősök között mindössze néhány centi a távolság. Moziba indulás előtt megtudtuk Tonytól, aki nagyon szakavatottnak tűnt, hogy az indiai szerelmes filmekben a mezőn táncoló párocska a szerelem beteljesülését szimbolizálja, ez már költészet! A mozit már korábban kinéztük, egy szebb napokat is látott szocreál közösségi ház formájában, ahova kőkemény száz forint volt a beugró a VIP részlegre. A moziteremnek titulált hatalmas hodályban tömött sorokban több száz szék volt letéve, de csak hosszas keresgélés után sikerült kettő épp kézláb állapotban lévőt találni egymás mellett. A teremben rajtunk kívül körülbelül húszan, harmincan lézenghettek, persze Orsin kívül nő nem volt, ekkor egy halvány pillanatra felötlött bennem, hogy mégse lesz akkora nyálpaca a film, de az élet erre is hamar rácáfolt. Néhány percig csendben ücsörögtünk, amikor derült égből villámcsapásként elkezdtek játszani valamit, először azt hittük reklám, de öt perc után rá kellett jönnünk, hogy ez valószínűleg maga a film, ami effektekben olyan gazdag volt, hogy Orsi egy idő után megállapította, hogy ezt akár mi is csinálhattuk volna, már értem, hogy tudnak évente ezer filmet készíteni.
A történet szerelmi háromszöges, megcsalós, zsarolós szuper gagyi volt, a bonyolultságáról annyit, hogy a kanada nyelv ellenére is megértettük a történetet. Egyébként musical-es betétek is színesítették, ugyanis váratlanabbnál váratlanabb helyzetekben időnként mindenki táncra perdült, és idétlenül illegette magát, a főhős ilyenkor búgó hangon próbálta gerjeszteni a hősnőt, aki felhangokon affektálva adta tanúbizonyságát gerjedelmének, és ilyenkor egy kicsit valóban táncoltak a mezőn. A filmnek természetesen úgy lett vége: és boldogan éltek, amíg meg nem haltak…
Szabi, 2009. szeptember 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése