Ma megint elmerészkedtem Ajayhoz, akivel megegyeztünk, csak akkor jön oda segíteni, ha kérem. A napüdvözleteknél szépen igazgatott, a szokásos stílusában, de például az ülő ászanáknál nem nyúlt hozzám – a testem ugyanis mókásan áll a dolgokhoz: mindent frankón meg tudok csinálni, ami a hátam jobb oldali izmait igényli, viszont nagy gáz van a bal oldalon. A tegnapi nyomorgatás hatására valóban jobb lett egy kicsit, de nem az igazi. Kicsit meg is kell szelektálnom a sorozatot, de végül ez már majdnem a teljes első sorozat volt. Kíváncsi vagyok, mikor leszek megint olyan jó formában, mint indulás előtt. Szabi a titánokkal nyomja, 6.30-tól kezdve. Én átkéredzkedtem a 8 órás csoportba, ami nagyon mókás, mert egy csapat gömbölyded indiai hölgy is jógázik ilyenkor. Ajay, úgy tűnik, benne van egy csomó karitatív tevékenységben: a helyieket jógázni tanítja, 25 vidéki kissrácnak pedig fizeti a tanulását egy iskolában.
Jógázás után kipróbáltuk a Sthalam8 frissen beindított kávézóját: azt hiszem nagyságrendekkel jobb a kaja, mint a Mandalában. Deepak a kávézó góréja, tőle béreljük a robogónkat és szerintem egy minden hájjal megkent kis jószág. Mindenesetre most köténykében nyomja, és gyártja a finomabbnál finomabb rántottakölteményeket. Megint hét ágra sütött a nap, és elhatároztuk, hogy visszamegyünk a Regaalis medencéje mellé, ami gyakorlatilag a béke kis szigete Mysoreban.
Kora délután értünk csak át, mert jógatársam alkotói válságban szenvedett (némi lustasággal megfűszerezve) és a ráeső blogírás nem ment könnyedén. Henteregtünk egy kicsit a pálmafák alatt, hallgattuk a csendet, a vízcsobogást, úszkáltam egy cseppet, majd visszajöttünk. Szabi eltépett a Vinay-féle hátrahajló tanfolyamra, én pedig átmentem a Sthalam8 masszőrjéhez, Lekhanhoz, aki azt igérte: egy spéci basti-val csodát lehet tenni a hát ágyéki szakaszával. A basti azt jelenti, hogy nyers tésztából csinálnak egy koszorút, amit a fájós testrészre pakolnak, majd meleg olajt csurgatnak a tésztakoszorúba.
Lekhan egy magasabb, kicsit kerek fejű barna srác, aki Deepak keze alá dolgozik a Sthalam kávézójában, amikor épp nem a jógikat masszírozza. Úgy látom, hogy az ajurvédikus masszázs mindig úgy kezdődik, hogy az összes görcsös csomót és izmot megkeresi a masszőr, majd addig gyötör, amíg úgy nem érzi, hogy az izmok selymesen, puhán vannak a helyükön, göcsörtöknek nyoma sincs. Fájdalmas érzés, szó se róla. Lekhan aztán begyújtotta a kis kemping gázfőzőt, és elkezdett batyukat melengetni egy serpenyőben. Az átmelegedett csomagocskákat szorgosan pakolgatta a hátamra, a lábamra, majd amikor kellőképpen átmelegedett a bőröm, jött a tészta és olaj kombináció.
Közben beszélgettünk: kérdeztem, mi lehetett az oka annak, hogy nem voltak nők tegnap a moziban. Kiderült, egy viszonylag rossz hírű moziban voltunk, a film pedig erősen a „szexfilm” kategóriába esik, és a finom hölgyek ilyen későn amúgy is a vacsorát szolgálják fel családjuknak. Beszélgettünk a jógáról, a masszázsról, a megélhetési költségekről Mysoreban, arról, hogy mennyi az átlagfizetés. Nos magyar forintra átszámítva, legalább harminzezer kell egy hónapban egy családnak, ha nincs még gyerek. Az élet amúgy olcsó itt, amolyan nyugdíjas telepnek számít Mysore. Itt ugyanis a kispénzű nyugdíjasok is meg tudnak élni, ha nincs túl nagy igényed, akkor napi 50 rúpiából (200 Ft) megoldható az étkezés, és még kávéra is futja.
Nyugati (és enyhén bolondnak tartott) turistaként persze mi a többszörösét fizetjük mindennek, de ez még így is olcsónak tekinthető. A legnagyobb tétel az egész kiruccanásunkban a repülőjegy volt, pedig mi a legolcsóbb társasággal jöttünk.
A masszázs amúgy kaliberekkel jobb volt, mint a legelső, a kis Bruce Lee szerű ürgével, aki missziójának tekintette, hogy széttépjen bennünket, ha lehet, puszta kézzel. Ha már nem jógázhatok úgy, ahogy szeretnék, valószínűleg masszázsra fogok járni. Van egy nagyon ígéretes csokimasszázs, illetve Lekhan áradozott a harmadik szemet érintő olajos masszázsról.
Szabi közben abszolválta a penitenciaként kirótt esti gyakorlást, majd vörös fejjel és teljesen feldobva érkezett vissza kis ólunkba. Egy gyengébb pillanatában bevállalta, hogy elmegyünk indiait vacsorázni, így a Mahesh Prasadba vettük az irányt. A hét legjobb kajáját sikerült kifogni, kesudió alapú curryt, ami végre nem volt annyira fűszeres, mint az eddigi kaják többsége. Hál istennek Szabi étvágya nem a régi, így a magam béna rendeléséből (dél-indiai vegyes tál, mindenfajta curryvel, meg szóssszal) kicsipegetve az ehető fogásokat, szabadon garázdálkodtam Szabi térfelén. Sajnos degeszre ettem magam, így már nem sikerült helyet szorítani egy kis lime-os nádlének. Hazabotorkáltunk, és ágynak estünk: én azzal a jóleső tudattal, hogy a csütörtök reggeli inkvizíciót kihagyva aludhatok. Délután megyek majd astangázni a Mandalába, kipróbálom, mit tud a helyi tanár.
Orsi, 2009. szeptember 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése