Macskafogó

Már két napja gyűröm a hátrahajlítós órákat esténként, azt hittem könnyed esti levezetés lesz, de persze tévedtem. A tanár először is úgy néz ki, mint egy tizenkétéves kisfiú, az egyik izraeli srác a beiratkozásnál majdnem el is küldte az apjáért, amikor gyanús lett neki, hogy lehet, mégis ő a tanár. Egyébként nagyon durván nyomja, érdemes megnézni a honlapján a képeket: http://www.pranavashya.com/ biztos, hogy az orosz tornászlányok is irigykedve nézegetik. Kicsit beszélgettem vele és kiderült, hogy ő is dolgozott az informatikában, miből lesz a cserebogár, persze ez nem azt jelenti, hogy az összes informatikusból gumiember lesz egyszer, én egyelőre megelégednék azzal, ha végre egyedül le tudnék menni hídba, de pillanatnyilag ez a mérce is túl magasnak bizonyul. Ezek a hátrahajlítós órák, ha másra nem is, de arra biztos jók, hogy utána kellemesen fájjon a derekam, még egy hétig nyomom és fekvőgipsz. Az órák egyébként minden szempontból speciálisak, saját mantrái, napüdvözletei és teljesen saját első sorozata van a srácnak, úgy tűnik komoly brand építésbe kezdett, bár az a tapasztalatunk, hogy ezt minden stúdió elmondhatja itt magáról, valami kis flikk flakkot biztos betesznek, hogy egy kicsit elüssenek a teljesen tradicionális gyakorlástól, éljenek az egyéniségek!

Orsi most azt játssza, hogy minden nap más jóga stúdióba megy gyakorolni, gondolom arra gyúr, hogy előbb utóbb talál egy olyan helyet, ahol fájós derékkal is lehet egyről a kettőre jutni. Az áram és a kétszázhuszonöt féle masszázs egyelőre nem segített, de nem adja fel, előbb utóbb megírhatja a Mysorei stúdiók kiskátéját. Egy dologban azonban már biztosan a régi, az étvágyában, egy öt éves kisgyerek lelkesedésével tudja minden étkezés alkalmával kiütni magát, és a végén nyüszíteni, hogy mennyire tele van, erre persze csak egy gyógyír van: a tequila. Szóval olyan nagyon nem féltem, a kulináris örömök elfeledtetik a be nem teljesült jógikus utat.

Tegnap délután a legnagyobb melegben, miután Orsinak már remegett a szája, hogy egész nap nem csinálunk semmit, elrobogoztunk a belvárosba, ahol meg kellett keresnünk a hetek óta hőn áhított folklór múzeumot. Meglepően könnyen megtaláltuk a bazárokon átvergődve magunkat, Orsinak meglepően jól működik a kultúra detektora, a könyvesboltokat például kilométerekről kiszagolja. A múzeum egy régi palotában volt berendezve, az épületet különösen jó állapotban tartják, belül tele volt mindennel, amit a mysorei maharadzsáknak a pályafutásuk során sikerült összeharácsolni, ebben voltak japán selyemfestmények, kínai procelánok, csomó faragvány és étkészlet, illetve megszámlálhatatlan mennyiségű festmény.

A végén gyakorlatilag már csak rohantunk végig a termeken, hogy legalább mindegyikbe beszippantsunk egyszer. A teljes tárlatból nekem a fényképek tetszettek a legjobban, különösen amelyikeken az egyik maharadzsa és az ő kis gittegylete látszik, ez a maharadzsa minimum egy fejjel magasabb volt a többieknél, legalább háromszor olyan nehéz és a kacikás bajsza fölött foncsoros napszemüveget viselt. Ternovszky Béla biztos járt tanulmányúton Mysoreban a Macskafogó elkészítése előtt, mert a képről visszaköszönt az egész kompánia, középen Giovanni Gatto, alias a Maharadzsa, mellette tülekedett Teufel, Safranek, a sarokban a patkányok és Grabowski feje is kikandikált a tömegből. Nem hiába, minden út Indiába vezet, vagy Budapestre? A macskafogóról jut eszembe, esténként teljes denevér vándorlásnak vagyunk tanúi, varjú méretű denevérek szoktak röpdösni, az elején nekünk sem tűnt fel, azt hittük csak madarak, de a szomszédban lakó angol kislány egész nagy szemfüles és kiszúrta, hogy az alakjuk legkisebb jóindulattal sem hasonlít egyetlen közönséges madárra sem, és nincs mese, ezek márpedig denevérek, a mozgásuk is kellő képen darabos egy sima szárnyashoz képest. Némelyik denevér fején még sombrerot is véltem felfedezni, tuti, hogy Ternovszky itt járt…

Szabi, 2009. szeptember 10.