A csütörtöki blogbejegyzés utolsó képén egyik lakótársamat látjátok. Sokat köszönhetek neki, remekül ritkítja a szobám falán fel-alá masírozó hangyákat. Ami az egyik legmegdöbbentőbb dolog itt Indiában, az az állatok száma. Viszonylag békésen éldegélnek együtt az emberekkel, kívülről úgy tűnik: kölcsönösen nem vesznek tudomást a másikról, így mindenki jól elvan. A tehenekről mindenki tud: Síva szent állata volt Nándi, a bika, ezt gyönyörű, faragott szobrok, és templomok tetejéről nézelődő gipsz tehenek tanúsítják. Pont ezért nem is esznek marhahúst a hinduk, és amúgy is: a legtöbb hindu tényleg vegetáriánus.
A teheneknek azért nem olyan fényes itt az életük. Amíg adnak tejet, addig gondoskodnak róluk, a nem tejelő, öreg tehenek és a bikák viszont az utcán élnek, többnyire guberálnak, és komoly részt vesznek a szelektív hulladékgyűjtésben. Őrületesen tudnak zacskót kinyitni, és egy pillanat alatt felmérik, akad-e benne valami ehető. Vidéki sorstársaik kicsit jobban élnek: több a zöld, kevesebb a szemét, és a bikákat (ökröket) is alkalmazzák, mint kordéhúzó jószágokat.
Az ehető hulladékon osztoznak még: a kutyák, macskák, csirkék és a majmok is. Ja, a legtöbb kutya és macska kényszervegós itt. Fluffy, a Mandala macskája például főleg rizsen él, de nagyon örült azoknak a húskonzerveknek, amiket még Magyarországról hoztam. Pár napja viszont betört a jógaterembe a Mandalában (az oktató azt hitte, egy későn érkező tanítvány kapargatja az ajtót) és egy egérrel a szájában keresztülrobogott a termen, a jógázók nagy örömére.
Az alkalmazott kutyák (őrzők-védők) legtöbbször szintén rizst esznek: legalább is ezt láttuk egy rendkívül harcias kis eb tányérjában, aki a szomszédos parkot őrzi gazdijával, a biztonsági őrrel együtt. A kutyák viszonylag jól közlekednek: tudják, a duda rájuk is vonatkozik, ezért gondosan kimennek az út szélére. A legtöbb esetben viszont az út közepén szeretnek rendkívül céltudatosan haladni, ki tudja miért. Azok a szerencsések, akiknek családjuk van, főleg a ház lépcsőjén horpasztva töltik a napot.
Ami nálunk a galamb, az Indiában a csíkos mókus. Lobog az őrület lángja a szemükben, ahogy fel-alá rohangálnak a fákon, a falakon, a háztetőkön, a templomromokon. Szabi szerint azért olyan izgatottak, mert még az ősz/tél beköszönte előtt össze akarják szedni a kaját. Mivel ez az időszak a jövő héttől várható, érthető a sietség, de érdemes tudni: az ősz/tél itt 25-30 fokot takar, nem fognak a kis bundások éhen halni. Szerintem csak simán zizik egy kicsit.
Láttunk még: pónikat, akik dagadt turistákat szállítanak kicsi kocsikon a mysori palota előtt, illetve vidéken teljes erőből húzzák a kordét, ami általában három méter magasan meg van pakolva, és egy-két ember is ücsörög a tetején.
Vidéken akad még birka, meg kecske, de igazából itt a házunk mögötti muszlim nyomornegyedben is bőségesen található ajtófélfához kikötött lábasjószág. Az igényesebb gazdák hajlamosak rózsaszínre festeni a birkáikat. Van aki az egész birkát, van aki csak a fehér foltokat festegeti be művészi rózsaszínre. Bármennyire is törődnek velük, a legtöbb birka szomorú véget ér, valamilyen muszlim étterem konyháján.
Gyakorlatilag hetente bratyizunk az elefántokkal, általában hétvége magasságában keresztülmasíroznak a városon, és mi véletlenül mindig összefutunk. Ma egy profi elefánttal találkoztunk útban hazafelé, aki autósokat állított meg, némi pénzért. Elég megdöbbentő élmény egy óriási ormánnyal szembesülni, ami kicsit nyálkás, szőrős és pénzt akar. Én nem láttam a jóindulatot pislákolni a jószág kis szemeiben, ezért a sofőrünkre bíztam a pénz átnyújtásának kényes feladatát.
Milyen állat van még? Szabi tart csótányokat, de velük csak futólag találkoztam, ijedős jószágok. Nálam a hangya – gekkó kombináció a nyerő, és hát akadnak szúnyogok is: bár mostanra már a vécére is csak úgy megyünk, ha előtte lefújtuk magunkat szúnyogirtóval. Reggel azért nem olyan fényes dolog szúnyogirtót nyalogatni a lábszáramról, pascsimottanászanában.
Legnagyobb örömünkre hajnali ötkor a müezzin nem csak minket és a hithű muszlimokat ébreszti, hanem az összes madarat, akik itt aludtak a környező fák tetején. Teljes erőből ők is csatlakoznak a hangszórókhoz, nagy élmény a hajnali koncert. Néha színes papagájokat látok a fákon (citromzöldek), máskor nagy, csíkos jószágok óbégatnak teljes mellbedobással.
A denevérekről Szabi értekezett az előző blogbejegyzésben, a pici, cuki kis jószágokon kívül vannak varjú nagyságúak is, ezek kicsit hajmeresztők tudnak még lenni. Az aprók amúgy a lepkékre hasonlítanak, egészen elképesztő szépségű lepkék vannak errefelé, átlagosan tíz centisek.
Szóval egy nagy, nyüzsgő állatkert kellős közepén élünk, Gerald Durrell tíz ujját megnyalta volna, ha egyszer erre is csavargott volna.
Orsi, 2009. szeptember 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése