Magadheera

Mint Szabi már utalt rá, tegnap moziba mentünk. Annyira nyifogott már szegénykém, hogy egy kis filmet szeretne nézni. De komolyan – ő vetette fel az egész mozizást. Most nem bíztam a véletlenre, Prakeshsel konzultáltam, hogy mi lenne a lehető legjobb. A Magadheerát javasolta, amit a Rajkamal moziban játszanak, a gyümölcspiac és a jógakönyvesbolt környékén. Profi mozilátogatóként rákerestünk a mozira, majd a filmre is, és a tartalom elolvasása után elégedetten nyugtázhattuk, hogy végre, valami kosztümös csihi-puhis filmre megyünk, valószínűleg nem fog a színészgárda öt percenként dalra fakadni és táncikálni a mezőn, különösen a fejhangon sipítozó női főszereplők nehezítik meg a műélvezetet.

A gondos felkészülés dacára eltévedtünk, és némi útbaigazítás után, óriási kerülővel találtuk meg a mozit. A film már vagy 15 perce ment ekkor, de miután megvettük a jegyünket (egy téglát kihagytak a falból, azon keresztül intéztük a fizetést és a jegyek átvételét), megnyugodtunk, hogy nem maradtunk le semmiről: valami kólareklám mehet a moziban, ugyanis egy fiatal pasi rázza a sejhajt, egy csapat suhanc körében, és egy csajszi nyivákol neki, mindenki talpig pirosban. Biztos a Coca-Cola indiai reklámblokkját kaptuk el. Bő tíz perc eltelt, mire rájöttünk: ez már bizony a film. Szabinak megroggyant a válla, és közölte, hogy hazamegy. Mondtam neki, hogy biztos a film folytatását kaptuk el, ami 2009-ben játszódik. Sebaj, majd visszajövünk, és megnézzük a tizenhetedik századi előzményeket máskor. Dőljön hátra, és élvezze, otthon ilyet úgysem láthat. Aztán ahogy haladt előre a nem túl bonyolult szerelmi szál, rájöttünk, hogy a wikipédia fogott ki rajtunk, arról szó sem volt, hogy a középkori szál a film közepétől indul, hál istennek a főhősnek időnként emlékképek villantak be, így aztán megnyugodtunk: jó filmre ültünk be.

A sztori 1609-ben és 2009-ben játszódik, amikor a középkori történet hősei reinkarnálódnak, hogy lezárják függőben maradt ügyeiket. Mivel Indiában vagyunk, van egy hős (lásd mellékelt kép, Bhairava), egy hősnő (ő ül a trónuson, neve Mithra) és egy gonoszdi, Randhev, aki mindig kavar. A nevek komplikáltak, mert van belőlük jelenkori változat is. Hősünk a múltban a katonaság vezetője, pompás harcos, aki családi átokkal sújtott: az uralkodó szolgálatában általában meghalnak a pasik, még a harmincadik életévük előtt. De haláluk előtt mindegyikük meg szokott ölni száz-száz harcost. Mithra a király elkényeztetett egyetlen leánykája, aki szabadidejében Bhairavával incselkedik, de csak szőrmentén. Az idillt a felbukkanó gonosz kuzin rontja meg, aki Mithrát és vele a királyságot akarja. Elveszít egy fogadást, és menekülnie kell, de ráakad egy hódításra készülő muszlim vezérre, akihez becsatlakoztatva visszatér, és mindenkit kinyír – a királlyal kezdve. Hős és hősnő úgy menekül meg (átmenetileg) a pusztítástól, hogy épp elutaznak egy Síva kegyhelyre, pudzsát bemutatni. Nagyon örültünk, mert a táncoló Síva szobrához mentek, és ez nekünk is ismerős volt, Síva egyik adománya ugyanis a jóga. A végén mindenki megöl mindenkit, és sajnos a gonoszdi megöli a hősnőt, aki lezuhan egy szakadékba, a hős meg utána ugrik (miután megölte a maga száz emberét). És még egymás kezét sem fogták meg soha, nagyon realisztikus. De sokat énekeltek együtt, a mezőn, meg a sivatagban, meg romok között.

Négyszáz évvel később a hős mociversenyző, a sebesség megszállottja – mint minden második indiai itt, köztük bajtársam, Szabi is. A hősnőnk elkényeztetett kis fruska, a papától elcsaklizott ősi birtokot viszont hajlandó visszaadni a gonoszdi, ha megkapja a leányka kezét. Aki azonban ekkor már fülig szerelmes az ő kelekótya kis Talmácsijába, így a konfliktus borítékolható. Persze a végén sokan meghalnak, helikopterből esik ki a főhős (túléli, vízbe esik, és nem lesz belőle hamburger), helikopterbe repül a száguldó terepjáró, leomlik a szikla, és kiesik Síva kezéből a lándzsa. De a szerelem mindent legyőz, és ezt jó észben tartani a mi kis hiperrealista magyar valóságunkban.

Másnap beszélgettünk Lekhánnal a filmről, kiderült brutális mennyiségű pénzt pakoltak bele, 11 millió dollárt, de ez a kosztümös részen látszott is: volt legalább annyira látványos, mint a Gladiátor. Közben Ajay befejezte a 6.30-as csoport nyúzását, és megérdemelt kukoricapelyhét rágcsálta, amikor meghallotta, hogy miről beszélgetünk. Rögtön csatlakozott, és megbeszéltük, hogy mik voltak a legjobb jelenetek, az ő kedvencei, a legmókásabb részek, stb. Kiderült, hogy a film bemutatásának napjaiban a jegyárak felugrottak egészen 3000 rúpiáig, ami nagyjából 12 ezer forintnak felel meg. Alsókategóriás átlagfizetés, mondjuk a szupermarket pénztárosai ennyit kereshetnek egy hónapban. Esküszöm, ennyit még nem beszélgettem vele eddig, bár a jógáról is tud csillogó szemmel értekezni, de ez most még lelkesebb volt. Mondta is, hogy a mai nap még elmegy megnézni az asszonykájával, meg annak húgával, aki Hydebradból származik, és ő érteni fogja a filmet, ami amúgy telugu nyelven ment végig. Mivel Ajay kannada nyelven beszél, ő is csak részleteket ért a filmből, ezért a helyiek is úgy moziznak, mint mi: előtte elolvassák a tartalmát. Amúgy mi nem is értettünk belőle semmit, egy-két please és thank you kivételével.

Volt szünet is, ittunk egy-egy kólát, és adtunk egy lehetőséget a mozilátogatóknak, hogy alaposan megbámulják a filmnéző fehér démonokat. Bár elég véres egy film volt, sok apró kölyköt is elvittek a szüleik, ők biztos olyan jól aludtak, mint én. Itt ugyanis nincs sok külső inger, tévé formájában, ezért nekem egy agylövés volt az egész film, nem is tudtam feldolgozni a vizuális ingertúlterhelést. Valamikor kettő környékén, több ezer birka megszámlálása után tudtam elaludni. Szabinak nem voltak ilyen gondjai, ő ugyanis jógázott korábban, ezért már tíz körül kiborult, hogy milyen hosszú ez a film, és neki már rég aludni kéne. Szerdára én jóga helyett masszázsra mentem, halmoztam az élvezeteket. Lekhán megint jó fej volt, én csúszkáltam az olajban, ő masszírozott, és hülyére röhögtük magunkat. Remélem a rendszeres masszázs végre helyre teszi a kis elgyötört testem, és legalább olyan jó formában leszek induláskor, mint érkezéskor.

Orsi, 2009. szeptember. 17